Megkezdte az éves mérőleolvasást a Mezőföldvíz
Napra pontos ütemterv szerint dolgoznak a társasházaknál a szolgáltató szakemberei – hétfőn kezdték a leolvasást, a tervek szerint három hét alatt végeznek. Összegzés és menetrend itt!
Amint arról már több soron beszámoltunk, tavaly május 1-jétől a Mezőföldvíz Kft. végzi a teljes víziközmű-szolgáltatási és -üzemeltetési szolgáltatást városunkban. A szolgáltató friss közleménye szerint fontos változás lépett életbe a mérőállás diktálásra vonatkozóan.
Megkezdődött a szokásos éves elszámoláshoz szükséges mérőleolvasás a társasházi övezetekben. A szolgáltató hétfő óta a társasházi ügyfeleknél végez mérőleolvasásokat. A Mezőföldvíz Kft. felhívja a figyelmet, hogy amennyiben a leolvasás az ügyfelek akadályoztatása miatt nem lehetséges, úgy a szolgáltató munkatársai mérőállásközlő információs tájékoztatót hagynak az ingatlanokban, amelyen információkat találnak a fogyasztók az óraállás diktálásnak mikéntjéről.
A mérőóraleolvasás csaknem három héten át, egészen február 16-ig tart, a Mezőföldvíz Kft. munkatársai az alábbi ütemterv szerint végzik a leolvasást a különböző körzetekben:
Szintén fontos újdonság, hogy már nem kell személyesen intézni a vízóraállás diktálását – az online adatközlésről a közelmúltban már írtunk, a tartalom az alábbi címen érhető el!
Már online is bediktálható a vízóraállás (katt) >>
(Címlap- és nyitóképünk illusztráció, táblázat: Mezőföldvíz)
A rovat további hírei: Közélet
Mezei Zsolt: "Most az egyszer hallgassanak ránk vasmű ügyben!"
2025. ápr. 17.
Április 16-án a Duna Furnace Dunai Vasmű Kft. „f.a.” és a Dunarolling Dunai Vasmű Kft. „f.a.” felszámolóbiztosai a 2012. évi munka törvénykönyve csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó szabályainak megfelelően bejelentették a csoportos létszámleépítésre vonatkozó szándékukat.
Díjátadások és pénzügyi döntések a közgyűlésen
2025. ápr. 17.
Ünnepi percekkel kezdődött a közgyűlés csütörtöki ülése, ahol Pintér Tamás polgármester átadta az idei évi Dunaújváros Közbiztonságáért díjakat, majd a testület 23 napirendi pontot tárgyalt meg nyílt ülésen, hármat pedig zárt ajtók mögött.
Újra mérgezik a városi kutyákat – nyomravezetői díjat ajánl fel az önkormányzat!
2025. ápr. 17.
Sajnálatos módon ismét előkerült Dunaújvárosban, hogy ismeretlen elkövető mérget helyez el a felső Duna-parti kutyafuttató területén. A lelketlen cselekmény következtében kutyák pusztulnak el – az önkormányzat újra lépett a tettes ellen.
Különleges foglalkozáson vehettek részt a Napsugár Tagóvoda apró növendékei
2025. ápr. 16.
Nem mindennapi foglalkozássorozat kezdődött a Napsugár Tagóvodában még szeptemberben. Endrefi-Konics Julianna közreműködésével hangtálak teszik különlegessé a gyerekek mindennapjait, ezt a foglalkozást látogatta meg Barta Endre alpolgármester a napokban.
Összefogás a szebb Scharbert-szigetért
2025. ápr. 16.
Dunaújváros és Kisapostag önkormányzata közös akciót szervezett a mögöttünk hagyott hétvégén. Önkéntesek segítségével munkálkodtak azon, hogy szebb és rendezettebb legyen a Scharbert-sziget – sok potenciál rejlik a területben.
Húsvéti segítség a városlakóknak
2025. ápr. 16.
Városunkban is sokakat érint az a méltatlan helyzet, amikor az alapélelmiszerek megvásárlása fejtörést okoz. Ez országos szintű probléma, mondja Mezei Zsolt, aki a DK Fejér vármegye 4. választókerület elnökeként segített a hétfő délutáni tojás- és tésztavásáron.
DSTV: megkezdődött a rendvédelmi hónap
2025. ápr. 16.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése arról, hogy a már zengetett elsősegélynyújtó versennyel megkezdődött a hagyományos rendvédelmi hónap sorozata városunkban. Az idei, immár 27. eseménysor színes kínálattal csalogat. Hangkép.