Krausz István, a városi futóközösség legendája kapta a sportdíjat
Dunaújváros közgyűlése minden évben "Dunaújváros Sportjáért" díjat adományoz – idén a szféra legrangosabb városi elismerését Krausz István ultramaratonista, a dunaújvárosi futóközösség kiválósága érdemelte. Méltatás.
Ünnepi eseménnyel, a "Dunaújváros Sportjáért" díj átadásának ceremóniájával kezdődött a közgyűlés a Városházán ma délelőtt. Ez az elismerés azon személynek adományozható, aki a városban a sport és testnevelés területén kiváló munkát végzett, vagy kimagasló sporteredményt ért el. A díjazott személyére bárki javaslatot tehet, az odaítéléséről a közgyűlés dönt.
Sosem késő elkezdeni
2023-ban a díjra jelölést kapott Krausz István, a dunaújvárosi futóközösség kiválósága. Krausz István 1952-ben született Adonyban. Elmondása szerint a futást az ötvenes éveinek végén kezdte el, és az évek múlásával egyre nagyobb célokat és távokat tűzött ki maga elé – 2011 márciusában futotta le első 10 kilométeres versenyét Esztergomban.
Mint mondta: az első komoly táv versenykeretek között történt teljesítése olyan lendületet adott számára, hogy sorra teljesítette az egyre hosszabb, félmaraton, maraton, majd a 6, 12 és 24 órás versenyeket.
Krausz István az elmúlt években számtalan nagy versenyen gyűjtötte kitartóan a kilométereket, sorra mérette meg magát számos hazai és nemzetközi versenyen is, kupák, érmek, oklevelek tanúsítják eredményeit.
596 kilométert is teljesített
A felkészülések és edzések néha azonban sérülésekkel és nehézségekkel járnak, és sajnos egészségügyi problémák is adódtak az életében, de kisebb kihagyás után újra felvette a futócipőt, és nekiállt az edzéseknek, hogy részt vehessen a 6 napos ultramarathoni világkupán, amelyen végül szenzációs teljesítményt nyújtva 596 kilométert teljesített. Kitartása, teherbírása példaértékű lehet mindenki számára, hiszen, ahogyan az idézet is szól: "a futás a legnagyszerűbb hasonlat az életre, mert annyit veszel ki belőle, amennyit beletettél" – fogalmazott Petrás Gábor:
– Amikor elmentem egy félmaratont futni 2019 környékén, akkor az egyik barátom felhívott, hogy vigyek el egy bácsit, aki szintén le szeretné futni ezt a távot – innen az ismeretségünk. A barátságunk ezalatt az út alatt köttetett: mesélt az életéről, pályafutásáról és a sporthoz való viszonyáról, amely példaértékű. Pár éve ismerem, de minden áldott nap látom, hogy a kilométereket rója a Duna-parton. Pista bácsi igazán értékes, és ritka ember.
Krausz István távolabbi célkitűzései között szerepel, hogy korosztályában jó eredményt elérve teljesítse a 221 km hosszú Ultrabalatont és tervei között szerepel kvalifikációt szerezni a görögországi Spartathlonra. Ez a verseny azon felül, hogy 246 kilométer hosszú, komoly jelenlétet igényel nem csak fizikálisan, de mentálisan is, hiszen itt nem is elsősorban a táv, hanem a körülmények, az időjárás, a páratartalom, illetve a szintkülönbségek miatt tartozik a világ legnehezebb ultrafutóversenyei közé.
Nincs és nem is lehet akadály
Teljesítménye, kitartása példaértékű lehet mindannyiunk számára, emelte ki Takács Eszter, a helyi futóközösség egyik tagja:
– Évek óta az alsó Duna-part aszfaltján nem csak az autók gumijai, hanem rengeteg futócipő is elkopott már. Itt láttam először Pista bácsit. Sokszor köröztünk egymás mellett és mindig intett, köszönt, odaszólt egy "Hajrá"-t. Sokszor csak figyeltem, hogy ennyi idősen mennyit, és milyen tempóval fut. Futottunk együtt is, olyankor mindig mesélt. Elmondta, hogy anno még nem volt futóórája, oszloptól oszlopig mérte a távolságot, hogy meglegyen a 30-40-50 km.
Szokták mondani, hogy a futók kissé "őrültek", és lássuk be, ez így van. Valaki 70 felett nem a kertet kapálja vagy ül a fotelben, hanem azon gondolkodik, hogy el kellene indulni a Spartatlanon. Vékony, törékeny termete csalóka, mert bizony nagyon szívós és kitartó. Mindig azt mondja: "Majd ha annyi idős leszel, mint én, már nem számít, mikor kezdted. A lényeg, hogy elkezdted."
Krausz István sport iránti tisztelete, szeretete, alázata követendő példaként áll előttünk!
Példát mutat kitartásról, elhivatottságról, akaraterőről. Tudását és tapasztalatait szívesen osztja meg a futás kedvelőivel. Szabó Andrea, a helyi futóközösség tagja szerint instant világunkban elveszett a kitartás jelentősége, mert minden azonnal kell, lehetőség szerint úgy hogy ne kelljen érte tenni.
Amikor már a feladás kapujában járunk, akkor jusson eszünkbe Pista bácsi, és az a rengeteg akadály, nehézség, fájdalom, sérülés, kimerültség, motiválatlanság, mérhetetlen fáradtság, amit ő mind legyőzött azért, hogy a saját futópályáján tovább haladhasson.
Példaként tekinthetünk rá!
Dunaújváros futóközössége szereti, tiszteli és példaképként tekint rá. Városunk hírnevét már több hazai és nemzetközi versenyen is öregbítette, teljesítménye, kitartása példaként szolgál a fiatalok számára, akik nap mint nap láthatják őt mozogni.
Kitartása motiváló és inspiráló azoknak is, akik életmódváltás előtt állnak, sportba vetett hite azt üzeni, hogy sosem késő elkezdeni.
Krausz Istvánt a kimagasló sportteljesítménye és példaértékű kitartása, munkássága alapján Dunaújváros közgyűlése a "Dunaújváros Sportjáért" díjban részesítette – közgyűlési vastaps közepette vehette át az elismerést Pintér Tamás polgármestertől és Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármestertől.
Gratulálunk, csak így tovább, Pista bácsi!
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Boldog születésnapot, Magyarország! – együtt emlékeztünk az államalapítás ünnepén (galériával)
2025. aug. 21.
A hagyományoknak megfelelően közösen, de ezúttal a Mondbach-kúria udvarán ünnepelhettek a városlakók az önkormányzat által rendezett programon augusztus 20-án, az államalapítás és az új kenyér ünnepén.
Ünnepi forgatag a kúriában
2025. aug. 20.
Töltsük együtt a jeles napot államalapításunk és az új kenyér ünnepén! Augusztus 20. alkalmából városunk önkormányzata közös ünneplésre vár mindenkit a Mondbach-kúriában ma délután – itt az estébe nyúló ünnepi forgatag részletes kínálata!
Nagyon kell segítség az álláskereséshez
2025. aug. 19.
Elsősorban a vasmű csoportos létszámleépítése nyomán álláskeresővé vált munkavállalóknak szerveztek gyakorlati tanácsadó napot a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvénytermében a közelmúltban. Első nekifutásra is szép sikerrel.
Monumentális alkotás festékszóróval
2025. aug. 18.
Az utóbbi években a graffiti szó egyre kedveltebb Dunaújvárosban – számos helyen díszítették fel művészek trafóházak, falak oldalát. AZ Arany János Általános Iskola egyik fala hatalmas alkotással gazdagodott – Harsányi Zotmund Bence és Boros István jóvoltából átalakult az intézmény látképe.
Ki kapja a "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat? Várják a javaslatokat!
2025. aug. 17.
Dunaújváros közgyűlése minden évben "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat adományoz. A díjazott személyére bárki javaslatot tehet – egészen szeptember végéig.
DSTV: együtt ünnepelhet a város augusztus 20-án
2025. aug. 17.
A hagyományokhoz híven közösen ünnepelhetjük államalapításunk évfordulóját, derül ki a DSTV anyagából. A témában írt beharangozónkat már olvashatták, most itt az augusztus 20-án várható forgatag menetrendjének előzetes összegzése. Hangkép.
Várják a javaslatokat a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjra
2025. aug. 16.
Dunaújváros önkormányzata idén is díjazza majd azt a személyt, aki Dunaújvárosban a szociális munka területén kiemelkedő tevékenységet fejtett ki a lakosság szolgálatában, a közéleti munkában. Felhívás.