Újabb értékes hazai pont

spigott - 2023. április 10. 7:30

Nagyot harcolva, csapatkapitánya duplájának is köszönhetően ért el 2-2-es döntetlent a tabellán harmadik ESMTK elleni bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.

Szepessy Róbert remek gólokkal mentett pontot labdarúgóinknak! (Kép: Dunaújváros FC archív)

A bajnokságban harmadik helyen álló ESMTK elleni hazai összecsapással folytatta az NB III Közép Csoportjának küzdelmeit a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután négy órától. Bár a meccsnek a vendégek voltak az esélyesei, Dobos Barna fiatal együttese bátran kezdett, s Tóth révén már a 4. percben ziccerbe került, ám a vendégek kapusa bravúrral hárított. A folytatásban viszont a fővárosiak kerültek fölénybe, több nagy helyzetnél is Molnárnak kellett védenie, ám a 22. percben már ő sem segíthetett, mert a kapu előtt bántóan üresen hagyott Túri megszerezte a vezetést az ESMTK-nak (0-1).

Nem sokáig örülhettek azonban a vezetésnek a vendégek, mert a 24. percben szabadrúgáshoz jutott a DFC, s Szepessy tizenhét méterről óriási gólt vágott a bal felsőbe (1-1). Mindössze tíz percig mutatott egált az eredményjelző, mert egy hazai megingást Wirth büntetett góllal, majd még két fővárosi ziccernél mentett óriásit a hazai védelem, így a szünetre 2-1-es ESMTK-fórral vonultak a felek.
A térfélcserét követően rendezte védekezését együttesünk, s bár építkeznie nem sikerült, kapuja sem forgott annyit veszélyben, mint a pihenő előtt.

A véghajrához közeledve feljebb jöttek a mieink, s mikor a 74. percben Szepessy ezúttal fejjel villant egy szöglet után, újra egálnak örülhettünk (2-2). A hátralévő időben nagy fölényben játszott az ellenfél, ám hiába próbálkoztak bármivel is a vendégek, Molnár kapus eszén nem tudtak túljárni, így labdarúgóink újabb értékes ponttal örvendeztették meg az értük szorító hazai drukkereket.

Dunaújváros FC - ESMTK 2-2 (1-2)
Gólszerzők: Szepessy 2, ill.: Túri, Wirth

Dunaújváros FC: Molnár - Péter (Hegedűs, 46.), Fehér (Vajda, 70.), Szepessy, Stampfel, Németh, Leidl, Ferenczy, Tóth (Ságodi, 88.), Marlen, Székely. Vezetőedző: dr. Dobos Barna.

A rovat további hírei: Sport

Hajdu Jonatánék világbajnokok Milánóban

Hajdu Jonatánék világbajnokok Milánóban

2025. aug. 23.

Parádés versenyzéssel szerzett világbajnoki címet a kenu négyesek 500 méteres versenyszámában a Kollár Kristóf, Juhász István, Hajdu Jonatán Fejes Dániel összeállítású magyar egység Milánóban.

DSTV: készül az utánpótlás

DSTV: készül az utánpótlás

2025. aug. 23.

A DFVE női vízilabdázóinak utánpótlása is megkezdte a felkészülést a következő szezonra. A fiatal sportolók munkájáról és terveiről Brávik Henrietta utánpótlás edző beszélt. Hangkép.

Miskolcon kezd a DAB

Miskolcon kezd a DAB

2025. aug. 23.

Első öt mérkőzéséből négyet is idegenben kell megvívnia a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinak az Erste Liga alapszakaszában.

Hajdu Jonatán ötödik a vb-n

Hajdu Jonatán ötödik a vb-n

2025. aug. 22.

Nagyot küzdött, s végül az ötödik helyen végzett a kenu egyesek 200 méteres döntőjében a milánói világbajnokságon a DKSE kenusa, Hajdu Jonatán.

Aranyéremmel búcsúzott aranyos csapatától

Aranyéremmel búcsúzott aranyos csapatától

2025. aug. 22.

A 2024/2025-ös szezon végén befejezte harmincöt esztendőn át tartó kézilabdás pályafutását Farkas Zsanett, aki ebből huszonnyolcat a rácalmási kézilabdázóknál töltött, de városunkhoz is ezer szállal kötődik.

Hajdu Jonatán 200-on is döntős

Hajdu Jonatán 200-on is döntős

2025. aug. 21.

Magabiztos versenyzéssel jutott be a kenu egyesek 200 méteres világbajnoki döntőjébe a DKSE kiváló kenusa, Hajdu Jonatán.

DSTV: hazai pályán szerepeltek

DSTV: hazai pályán szerepeltek

2025. aug. 21.

Hazai környezetben rendezett minősítő versenyt a Főnix Lövész SE a közelmúltban. A dunaújvárosi lőtéren megrendezett viadalra több mint hetvenen érkeztek az ország minden tájáról, s a népes mezőnyben ott voltak a házigazda Főnix Lövész SE versenyzői is, akik ezúttal is remek eredményekkel örvendeztették meg az értük szorítókat. Hangkép.