Negyvennél több napirend vár a képviselőkre
Az önkormányzati közgyűlés nyílt ülésén több fajsúlyos és zsebbevágó kérdésről dönthet a testület – a tanácskozás helyszíne a Városháza közgyűlési terme lesz csütörtökön délelőtt.
A 9 órakor kezdődő nyílt ülés ünnepi eseménnyel kezdődik: a közgyűlés előtt adják át a Dunaújváros Közbiztonságáért díjat az arra érdemeseknek.
Törvényes keretek
A kiadott napirend szerint 41 tételről tárgyal a testület, a hivatali munkáról és a polgármesteri döntésekről szóló tájékoztató, valamint a lejárt határidejű határozatok végrehajtását összegző jelentés után azonnal mélyvíz vár a döntéshozókra. A vármegyei kormányhivatal törvényességi felhívásáról, és a kapcsolódó intézkedésekről határozhatnak, majd – a korábbi rendelet hatályon kívül helyezését követően – módosíthatják a taxis díjszabásokról szóló rendeletet is.
Az ülésen többek között dönthetnek a közétkeztetési szolgáltatói áremelés elfogadásáról, de módosíthatják az önkormányzat gazdálkodásának rendjéről szóló rendeletet, valamint dönthetnek a Dunaújvárosi Gazdasági Ellátó Szervezet (GESZ) költségvetési előirányzatainak átcsoportosításáról is.
Intézményi színtértől a szúnyogokig
A tanácskozáson döntés születhet a Gárdonyi Géza Görögkatolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolával kötendő bérleti szerződésről – a rendelkezés a Batsányi út 2/A. szám alatti ingatlan egyes helyiségeit érinti –, és határozhatnak a Jószolgálati Otthon Közalapítvánnyal kötendő támogatási szerződés jóváhagyásáról is. A képviselők dönthetnek a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetséggel kötött támogatási szerződés módosítását célzó javaslatról, majd egyebek mellett módosíthatják a Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány alapító okiratát is.
A képviselők elfogadhatják a háziorvosi szolgálatok (felnőtt, gyermek, ügyelet) és a fogorvosi szolgálat elmúlt két éves működéséről szóló beszámolót, majd dönthetnek az augusztus 20-i rendezvény lebonyolítására kiírt beszerzési eljárás eredménytelenné nyilvánításáról, valamint szponzorációs szerződés megkötéséről az Euroshow Kft.-vel.
Fajsúlyos témának ígérkezik az önkormányzata által üzemeltetett elválasztott rendszerű csapadékvíz-elvezető rendszerek tekintetében az eKözmű rendeletben előírt feladatok ellátására vonatkozó vállalkozási szerződés létrejöttét célzó javaslat, és dönthet a testület a táborállási partoldal Harcsa utca és Ivó utca közötti szakaszának tervezéséről is. Szintén a csütörtöki közgyűlés határozhat a város közterületén végzendő, a szúnyoggyérítést célzó munkákról.
Regionális kitekintés
Dönthetnek a képviselők Szabó Zsolt alpolgármester indítványának megtárgyalásáról, a European City Facility – Városokkal a városokért – helyi fenntartható energetikai beruházások támogatását célzó pályázatról, valamint a város településrendezési eszközeinek módosításáról is. Szintén fontos tétel lesz a napirendben a kizárólagos önkormányzati tulajdonban álló, köznevelési feladatok ellátását szolgáló ingatlanok és ingóságok egyházi fenntartók részére történő ingyenes tulajdonba adását célzó javaslat, de szintén a közgyűlés dönthet a Volánbusz Zrt. 2022. évi helyi közszolgáltatási tevékenységére vonatkozó beszámoló elfogadásáról is.
Az ülésen határozhatnak a Magyar Vöröskereszt Fejér Megyei Szervezetével bérleti szerződés, valamint a Miskolci Zsidó Hitközséggel módosított bérleti szerződés megkötésére az Erdő sori volt kollégium helyiségeinek használatáról, majd módosíthatják a Hikari Dojo harcművészeti egyesülettel kötött haszonkölcsön kontraktust is.
Az ülés végén is várhatók fontos témák: elfogadhatja a közgyűlés a tavalyi éves ellenőrzési jelentést és éves összefoglalót, az önkormányzata tavalyi adóztatási tevékenységéről szóló beszámolót – és végül dönthetnek egy új testvérvárosi kapcsolat kialakításáról a spanyolországi Sueca város önkormányzatával.
A nyílt tanácskozás után zárt ajtók mögé vonul a testület, ahol négy téma vár a képviselőkre. Dönthetnek a Dunaújváros Díszpolgára kitüntető cím, valamint a "Dunaújváros Ifjúságáért" díj adományozásáról, a pedagógus életpálya megbecsülését szolgáló elismerésekről, végül bírósági ülnökök megválasztásáról is.
(Archív fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Városunkat is meglátogatta a nagyszakállú (galériával)
2025. dec. 03.
Zsúfoltság és gyerekzsivaj töltötte meg a Városháza teret kedden – alapos oka volt a sürgés-forgásnak. Dunaújvárosba látogatott Jouloupukki, az igazi, nagyszakállú Mikulás a gyerekek és sok-sok felnőtt rajongó nagy örömére.
Hatalmas összefogás az ünnepi időszakban
2025. dec. 03.
Örömteli esemény apropóján tartottak sajtótájékoztatót egy, a háttérben már futó jótékonysági akcióval kapcsolatban a szervezők. A helyszín az uszoda volt, ám nemcsak a vízilabdázók és az úszók csatlakoztak, hanem szerencsére sokan mások is.
Tragikus évfordulót ünnepelt a penteleiek közössége
2025. dec. 02.
Máig fekete lap a település történelemkönyvében – éppen 75 éve történt, hogy a kuláknak bélyegzett pentelei családokat kitelepítették otthonaikból. A gyászterhes eseményre emlékeztek a Pentele Klubházban hétfőn délután.
Együtt a tisztább Tündérkert Játszótérért
2025. dec. 02.
Újtelep lakosai időről-időre összefognak, hogy közösen tegyenek kitűzött céljukért – a közelmúltban a Tündérkert Játszótér takarítása volt terítéken, adventi készülődéssel körítve. Tóth Kámán önkormányzati képviselő szerint a körzetben alapvető ez a fajta együttműködés.
A hit jelképe – fellobbant a láng az első adventi gyertyán a Városháza téri ünnepen (galériával)
2025. dec. 01.
Újra adventi fénybe öltözött Dunaújváros főtere – elkezdődött az ünnepvárás szép időszaka. Fényfüzérek csillogása, gőzölgő, lelket is melengető ételek és italok, programok sora vár mindenkit az Adventi Forgatagon, ahol a közös adventi gyertyagyújtás sem maradt el.
Hagyományos ünnepi díszítés Újtelepen
2025. dec. 01.
Városszerte elkezdődtek az ünnepre készülődő csinosítgatások – felkerültek a girlandok, fényfüzérek és egyéb látványosságok. És mint azt már jól megszokhattuk, Újtelepen is fénybe borul a körzet szerencsés fenyőfája. Ám idén – rendhagyó módon – két örökzöld is díszbe öltözik.
Az ünnepi időszakban is várják a véradókat!
2025. nov. 30.
Az év utolsó hónapjára fordulva sem csökken az egészségügy vérigénye, és mivel a vér csak vérrel pótolható, egyértelmű, hogy szükség lesz az önkéntesek közreműködésére. Szerencsére egyre többen tudják: vért adni menő! Segítsen, aki tud, ajándékozzon életet!









