Európa Játékok - Versenyek 29 sportágban
Huszonkilenc sportágban, illetve szakágban rendeznek versenyeket, tizenkettőben pedig egyben Európa-bajnokságra kerül sor a III. Európa Játékokon, melyet keddtől jövő vasárnapig bonyolítanak le Krakkóban és a környező kis-lengyelországi régióban.
Kép: MTI-archív (Koszticsák Szilárd)
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapjának összesítése szerint kajak-kenuban sprintben és szlalomban, öttusában, a vívás csapatküzdelmeiben, szinkronúszásban, műugrásban, BMX-ben és hegyikerékpárban, tollaslabdában és teqballban számít kontinensviadalnak a lengyelországi verseny, míg atlétikában és cselgáncsban csapat Eb zajlik majd. Tíz sportágban közvetlen olimpiai kvótákat, ezekkel részben átfedésben 18-ban kvótához szükséges pontokat lehet szerezni, melyek az olimpiai kvalifikációba számítanak majd bele.
A közvetlenül begyűjthető kvóták tekintetében magyar szempontból az ökölvívás és a sportlövészet emelkedik ki. Jelentős mennyiségű kvalifikációs hely kel el öttusában is, ugyanakkor ebben a sportágban egy nemzetből nemenként csak egy gyűjthető be. Ökölvívásban 44, öttusában 16, sportlövészetben 12, íjászatban 5, szlalom kajak-kenuban és műugrásban 4-4, bréktáncban és rögbiben 2-2, asztaliteniszben és szinkronúszásban pedig 1-1 - vegyes páros, illetve páros - kvóta talál gazdára. Kvalifikációs ranglistapontokat lehet továbbá szerezni tollaslabdában, vívásban, hegyikerékpárban, BMX-ben, tekvondóban, triatlonban, 3x3 kosárlabdában és cselgáncsban. A kis-lengyelországi régióba 219 magyar versenyző - 106 férfi és 113 női sportoló - utazik. Az atléták három divízióban sorra kerülő csapatversenye a többi sportágtól elkülönülve szerveződött, a klasszikus sportág képviselőit nem is a MOB akkreditálta. A hazai ötkarikás testület összesítése szerint így a Team Hungary hivatalosan 177 fős.
Az Európa Játékok megnyitóját szerdán tartják - a magyar zászlót Varga Ádám olimpiai ezüstérmes kajakos és Madarász Dóra Eb-bronzérmes asztaliteniszező viszi majd -, de már kedden elkezdődnek a versenyek, melyek szűk két héttel később, július 2-án érnek véget. Az eseményeket 13 városban - Krakkóban, Chorzówban, Krzeszowicében, Krynica-Zdrójban, Nowy Saczban, Oswiecimben, Rzeszówban, Tarnówban, Wroclawban, Zakopanéban, Nowy Targban, Bielsko-Bialában és Myslenicében - bonyolítják le. Huszonhat sportágban, ezek közül vizes sportokban (szinkronúszás, műugrás), kajak-kenuban (sprint, szlalom) és kerékpárban (BMX, hegyikerékpár) két-két szakágban zajlanak majd versenyek. A magyarok 25 sportágban, illetve szakágban lesznek érdekeltek. Nincs magyar induló hetes rögbiben, nyári síugrásban, bréktáncban és strandlabdarúgásban.
A magyarok az első, 2015-ös bakui Európa-játékokon hét arany-, négy ezüst- és nyolc bronzérmet nyertek, négy éve, Minszkben pedig négy első, hat második és kilenc harmadik helyezést gyűjtöttek. A dél-lengyelországi régióban 48 ország több mint hétezer sportolója verseng majd.
(MTI)
A rovat további hírei: Sport
Ünnepi foci a DLSZ Arénában
2025. aug. 24.
A Szil-Ker együttesének sikerével ért véget a DLSZ Arénában megrendezett VI. Augusztális Ünnepi Foci Kupa.
Fájó búcsú a kupától
2025. aug. 24.
Nem kis meglepetésre egygólos vereséget szenvedett a Magyar Kupa második fordulójában a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az alacsonyabb osztályú Kelen SC otthonában.
Hajdu Jonatánék világbajnokok Milánóban
2025. aug. 23.
Parádés versenyzéssel szerzett világbajnoki címet a kenu négyesek 500 méteres versenyszámában a Kollár Kristóf, Juhász István, Hajdu Jonatán Fejes Dániel összeállítású magyar egység Milánóban.
DSTV: készül az utánpótlás
2025. aug. 23.
A DFVE női vízilabdázóinak utánpótlása is megkezdte a felkészülést a következő szezonra. A fiatal sportolók munkájáról és terveiről Brávik Henrietta utánpótlás edző beszélt. Hangkép.
Miskolcon kezd a DAB
2025. aug. 23.
Első öt mérkőzéséből négyet is idegenben kell megvívnia a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinak az Erste Liga alapszakaszában.
Hajdu Jonatán ötödik a vb-n
2025. aug. 22.
Nagyot küzdött, s végül az ötödik helyen végzett a kenu egyesek 200 méteres döntőjében a milánói világbajnokságon a DKSE kenusa, Hajdu Jonatán.
Aranyéremmel búcsúzott aranyos csapatától
2025. aug. 22.
A 2024/2025-ös szezon végén befejezte harmincöt esztendőn át tartó kézilabdás pályafutását Farkas Zsanett, aki ebből huszonnyolcat a rácalmási kézilabdázóknál töltött, de városunkhoz is ezer szállal kötődik.