Hajdu Jonatánék döntősök az Európa Játékokon

spigott - 2023. június 21. 16:29

Magabiztos versenyzéssel jutott be a kenu kettesek 500 méteres fináléjába Hajdu Jonatán és Fekete Ádám kettőse a krakkói Európa Játékokon.

Kép: MKKSZ-archív

A kajak-kenusok számára már ma megkezdődött a krakkói Európa Játékok küzdelemsorozata, s a viadal első napján már a DKSE kiválósága, Hajdu Jonatán is megmérette magát. A betegségéből nemrég felépül dunaújvárosi kenus régi párjával, Fekete Ádámmal térdelt hajóba a kenu kettesek 500 méteres versenyszámában, s bár a délelőtti előfutamot remekül kezdte a magyar páros, s a véghajráig biztos döntős helyen lapátolt, az utolsó ötven méteren egy kicsit "elfogytak", így "csak" a negyedik helyen fejezték be az előfutamot.

Ez egyben azt is jelentette, hogy Jonatánéknak délután is jelenésük volt az elődöntőben, ahonnan az első három helyezett juthatott tovább a fináléba. Nos, ezt a feladatot nagyon magabiztosan teljesítették is, mert már a rajtot követően az élre álltak, s előnyüket fokozatosan növelve arattak nagyon sima győzelmet úgy, hogy a második makedón páros közel egy hajóval mögöttük ért célba. Jonatánék ezzel bejutottak a szám döntőjébe, melyet csütörtökön délután negyed háromtól rendeznek meg. Addig azonban vár még feladat a DKSE kiválóságára, aki a kenu egyesek 200 méteres számában is rajthoz áll csütörtökön délelőtt kilenc órától.

(Főoldali kép: MTI-archív)

A rovat további hírei: Sport

Gász: elhunyt a Dunaferr SE egykori kiválósága

Gász: elhunyt a Dunaferr SE egykori kiválósága

2025. dec. 04.

Ötvenkét esztendős korában elhunyt Mohácsi Árpád a Dunaferr SE férfi kézilabdázóinak egykori kiváló játékosa.

Hozta a kötelezőt a DFVE

Hozta a kötelezőt a DFVE

2025. dec. 04.

Minden negyedet megnyerve aratott tizenhárom gólos győzelmet a Szeged elleni hazai bajnokin a DFVE női vízilabda csapata szerdán este.

Nincs megállás a röpiseknél

Nincs megállás a röpiseknél

2025. dec. 03.

A Dág KSE elleni fővárosi mérkőzéssel folytatja a bajnokság alapszakaszának küzdelmeit a DKSE röplabda csapata csütörtökön este nyolc órától.

Hazai bajnoki a jótékonyság jegyében

Hazai bajnoki a jótékonyság jegyében

2025. dec. 03.

A Szeged elleni hazai mérkőzéssel zárja az alapszakasz küzdelmeit a DFVE női vízilabda csapata ma este hét órától. A találkozó jótékonysági célt is szolgál, ugyanis együttesünk idén is csatlakozott a "Boldog Délután" elnevezésű kezdeményezéshez.

Így nem volt esély a pontszerzésre

Így nem volt esély a pontszerzésre

2025. dec. 03.

A dunaújvárosi fegyelmezetlenségeket könyörtelenül kihasználó FEHA19 magabiztosan győzte le Acélbikáinkat az Erste Liga kedd esti összecsapásán.

Sikeres évet zártak a DKSE kajak-kenusai (galériával)

Sikeres évet zártak a DKSE kajak-kenusai (galériával)

2025. dec. 02.

Világbajnoki arannyal, rengeteg hazai és nemzetközi éremmel zárták a 2025-ös esztendőt a DKSE kajak-kenusai, így volt mit ünnepelni a szakosztály hétfő esti évzáró ünnepségén.

DSTV: kiváló tornászt köszöntöttek

DSTV: kiváló tornászt köszöntöttek

2025. dec. 02.

Elégedetten tekintett vissza a jó Európa-bajnoki és világbajnoki szereplést hozó 2025-ös esztendőre a DKSE kiváló tornásza, Mayer Gréta. A dunaújvárosi kiválóságot Barta Endre alpolgármester is köszöntötte múlt csütörtöki edzés alkalmával. Hangkép.