Dunaújváros Hetilap

Kilenc halaszthatatlan téma szerepelt a rendkívüli közgyűlés napirendjén

Fábos Zsolt - 2023. június 29. 16:59

Kilenc napirendi pont megtárgyalására rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőtt 9 órára Pintér Tamás polgármester. A rendkívüliség indoka, hogy több, határidős kérdésben vált szükségessé a közgyűlés állásfoglalása.

A közétkeztetés biztosítása Dunaújvárosban tárgyú közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött vállalkozási szerződést módosította a testület. 
Közgyűlésünk még áprilisban döntött az önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló köznevelési feladatok ellátását szolgáló ingatlanok és ingóságok egyházi fenntartók részére történő ingyenes tulajdonba adásáról, amely döntés érintette a BIROK Szabó Magda Tagintézményét, illetve a Hild iskola épületét. A Halásztelki Református Egyházközség főgondnoka és lelkipásztora levélben kereste meg városunkat, melyben kérte a korábbi szerződés módosítását a tálalókonyha területének biztosítása érdekében, melyet el is fogadott a testület.
A legutóbbi közgyűlésen tudomásul vette városunk, hogy a védőnői szolgálat jelentős szervezeti átalakításon megy keresztül. Fejér Vármegyében a védőnői feladatok a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktatókórházhoz, mint illetékes irányító vármegyei intézményhez kerülnek át július 1-ével. A feladatellátás átvételéhez kapcsolódó megállapodást véleményezte most a testület.
A rendkívüli közgyűlés úgy határozott, hogy a partvédmű tereplépcsőinek karbantartási munkáinak elvégzését bruttó 18 millió forint összegért a DVG Zrt.-vel végezteti el.
Önkormányzatunk és a Dunaújváros Jégkorong Kft. között létrejött üzemeltetési szerződés 2023. június 30. napjáig áll fenn, így szükségessé vált annak meghosszabbítása. A közgyűlés az üzemeltetési szerződést egy évvel hosszabbította meg.
 

A rovat további hírei: Közélet

Profi futópad a lánglovagok szolgálatában

Profi futópad a lánglovagok szolgálatában

2025. nov. 14.

Nem is olyan régen döntött arról a közgyűlés, hogy egy professzionális sporteszközt adományoznak a dunaújvárosi tűzoltók számára. A futópad megérkezett, az ünnepélyes és kiváltképp jó hangulatú átadó pedig csütörtök délután volt.

Dunaújváros zöld elkötelezettsége: EUCF és DIMOP projektek a fenntartható jövőért

Dunaújváros zöld elkötelezettsége: EUCF és DIMOP projektek a fenntartható jövőért

2025. nov. 14.

Újabb mérföldkőhöz érkezett az elmúlt hónapokban a város zöld és fenntarthatósági elkötelezettsége: két kiemelt projektet sikereiről is szó esett. Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester szerint mindkét program — az EUCF és a DIMOP — jelentősen hozzájárul a város energiahatékonyságának növeléséhez, valamint a fenntartható városi működés kialakításához.

Közgyűlés: a kórház melletti parkolók építésének szerződéseiről is döntöttek

Közgyűlés: a kórház melletti parkolók építésének szerződéseiről is döntöttek

2025. nov. 13.

Városunk közgyűlése ma délelőtt tartotta november havi ülését. A testület 24 napirendről nyílt, míg 3 témáról zárt ülésen határozott. Jó hír, hogy már a kórház körüli parkolók építése is napirenden volt, sőt, a kivitelezés szerződéséről is határozat született.

Kezdődik a karácsonyi csodavárás időszaka

Kezdődik a karácsonyi csodavárás időszaka

2025. nov. 13.

Az első gyertya meggyújtásával kezdetét veszi az év egyik legszebb és legmeghittebb időszaka, és ezzel együtt a Városháza téri "Adventi Forgatag" is megnyitja kapuit a karácsonyi vásárral. Több héten át színpadi produkciók, ünnepi díszbe öltöztetett főtér és téli finomságok várják a forgatagba kilátogatókat.

Segítsünk a baracsi tűzoltóknak!

Segítsünk a baracsi tűzoltóknak!

2025. nov. 13.

A tönkrement régi tűzoltóautó helyett egy újabbat, megbízhatóbbat szeretnének vásárolni a baracsi tűzoltók, s ebben most bárki segíthet nekik!

Fontos munkák zajlanak a Szalki-szigeten

Fontos munkák zajlanak a Szalki-szigeten

2025. nov. 12.

Településünk egyik ékköve a szabadstrand és környéke – a területen rengeteg fa található, ám az évek során közülük sokan elöregedtek és megbetegedtek. Jelenleg is tart a balesetveszélyessé vált példányok kivágása.

Hála és köszönet a közösségnek – díjátadó koronázta a szociális munka napját

Hála és köszönet a közösségnek – díjátadó koronázta a szociális munka napját

2025. nov. 12.

Polgármesteri és intézményvezetői köszöntő, szép műsor, és az intézményi tradícióknak megfelelően díjátadó színesítette az Útkeresés Segítő Szolgálat ünnepi eseményét, amelyet a szociális munka napja alkalmából rendeztek a zeneiskola kamaratermében kedden délelőtt.