Önkormányzati támogatások a közbiztonság érdekében
Megtartotta szokásos havi ülését Dunaújváros közgyűlése. A nyílt ülésen harmincegy, majd zárt ajtók mögött további két témáról döntöttek a képviselők. Természetesen most is volt több fajsúlyos, a költségvetést is érintő napirend.
A jövő évi választások közeledtével jogszabály teszi kötelezővé a Helyi Választási Bizottság választott tagjai és póttagjai megválasztását, aminek eleget is tett a közgyűlés. A választási bizottsági tagjai megválasztásuk után pedig esküt is tettek.
A közbiztonság közös ügy
Szakemberek gyakran elmondják, hogy a közbiztonság nem csak és kizárólagosan a rendőrség feladata, abban többek között az önkormányzatoknak is van dolguk és felelősségük. Városunk még 2010-ben kötött megállapodást a rendőrséggel a dunaújvárosi térfigyelő rendszer működtetésére, amely megállapodást a felek 2020-ban megújítottak. E szerint a térfigyelő rendszer 65 kamerával, 24 órás megfigyeléssel zajlik 3 munkaállomáson. A működtetéshez pedig az önkormányzat adomány formájában támogatást biztosít a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság részére. A közgyűlés elfogadta, hogy a következő esztendőre városunk 38.6 millió forintot biztosít a rendszer működtetésére. További 2 millió forinttal támogatja városunk a rendőrségi munka hatékonyabbá tételét, a korábbi évekhez hasonlóan, többek közt rendezvények biztosítására, a reagálószolgálat, valamint a közterületi jelenlét növelése miatt felmerülő többletszolgálatok finanszírozására, eszköz jellegű beszerzésekre és jutalmazásra használhatja fel ezt az összeget a helyi kapitányság.
A kiszáradt fák pótlása
Az elmúlt aszályos időszak következtében városunk több részén is sok fa kiszáradt. Többek között a temetőben, de az arborétumban is. Ez utóbbi helyen a kiszáradt fák kivágására biztosított pénzt a közgyűlés. A Dunaújvárosi GESZ-től pedig megrendelte a Baracsi úti Arborétum valamint Dunaújváros közterületein fák ültetési munkáit. A közgyűlésen Orosz Csaba képviselő elmondta, hogy az arborétum státusz megőrzése miatt (is) szükséges a fák pótlása. Nem olyan régen a Baracsi úti fák jó állapotban voltak, de a nyári időszakban 2 hónap alatt teljesen kiszáradtak.
Módosított büdzsék
Módosították a képviselők a Modern Művészetért Közalapítvány költségvetési előirányzatát, az idei támogatási összeget 1.5 millió forinttal megemelték. Az Intercisa Múzeum is megemelt összeget kap tűzjelző telepítésére. És ha már intézmények: elfogadta a testület a Jószolgálati Otthon Közalapítvánnyal kötendő támogatási szerződést, módosították a Bartók Kamaraszínházzal kötött fenntartói megállapodást is. Döntés született az Egészségmegőrzési Központnál foglalkoztatottak létszámának módosításáról.
Közbeszerzésekről is határoztak
Döntés született az Angels Női Jégkorong Sportegyesület székhely használatának kérelméről, területrész használatának biztosításáról a LEAF Kutyás Kutató-mentő Sportegyesület részére. A Pentele Klubház tárgyi eszközöket vásárolhat, Pálhalma területén pedig üdvözlőtáblák lesznek kihelyezve. Kialakításra kerül egy előtető a Petőfi Sándor utcai orvosi rendelő épületénél, közbeszerzési eljárás kezdődhet a város közterületein rágcsálók, valamint fürkészdarázs elleni védekezési munkák ellátását célozva. A nyílt ülés végeztével zárt ajtók mögött döntött a közgyűlés a Szociális Munkáért – Dunaújváros díj adományozásáról, amely elismerést Pintér Tamás a november havi rendes közgyűlésen ad majd át.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Európa nekünk lehetőséget és barátokat jelent
2024. máj. 21.
Az Európai Unió Régiók Bizottsága azzal a kéréssel fordult az önkormányzatokhoz, hogy az Európa napon világítsák ki központi épületeiket és ezzel emlékeztessenek arra, hogy egy hónap van vissza az európai választásokig. Dunaújváros is csatlakozott a felhíváshoz.
Rendvédelmi nap és felvonulás idén is!
2024. máj. 19.
Évek óta nagy siker a résztvevők körében, és egyúttal a Közbiztonsági rendezvénysorozat eseményeinek egyik meghatározó programja a Rendvédelmi nap: a seregszemlének ezúttal a Városháza tér ad otthont, méghozzá május 24-én, pénteken.
Kutyamérgezés: háromszázezer forint a nyomravezetői díj
2024. máj. 18.
Már több hete borzolja a kedélyeket, hogy valaki a felső Duna-parton mérgezett állateledelt szór el, és ezzel veszélyezteti az arra sétáltatott kutyák életét.
Újra megnyílt a Budai Nagy Antal úti hulladékudvar, várják a lomokat!
2024. máj. 17.
Már a városlakók rendelkezésére áll a hulladékudvar Dunaújvárosban, ahol a lomtalanításokon túl bármikor letehetik a felgyűlt lomokat, hulladékokat. A hulladékudvar a Budai Nagy Antal úton található a Dunanett telephelye mellett.
Teljes útfelújítás a két körforgó között
2024. máj. 17.
Hamarosan munkagépek zajától lesz hangos a Béke városrészi körforgó és a Kandó Kálmán téri körforgó közötti autóút. Ezt a szakaszt ugyanis teljesen felújítják – erről a soron következő útfelújításról számolt be kedden Pintér Tamás polgármester.
Közeleg a határidő – június 3-ig igényelhető a szünidei étkeztetés
2024. máj. 17.
Az önkormányzat a szünidei gyermekétkeztetés részeként idén nyáron is ingyenes déli meleg főétkezést biztosít rászoruló gyerekeknek – figyelem, az igényeket csak június 3-ig lehet benyújtani!
Parkolók és gyalogátkelők épülnek, körforgó lesz a Pince sornál a Rómain
2024. máj. 16.
Díjátadó ünnepséggel kezdődött az önkormányzat csütörtöki közgyűlése, ahol Pintér Tamás polgármester átadta az idei évi Dunaújváros Ifjúságáért díjat, majd nyílt ülésen több mint harminc témát tárgyalt meg a testület.