Tisztes helytállás, de brassói diadal az erdélyi túra első állomásán

Öcaline - 2023. október 27. 7:30

A találkozó nagy része egyenlő erők küzdelmét hozta, de a végén a Brassó örülhetett 4-2 arányú sikernek az Erste Liga tegnapi játéknapján.

Az idei szezon első erdélyi vendégjárásának első összecsapása Brassóban vár a DAB alakulatára az Erste Liga sorozatában tegnap délután.

Egyenlő erők egálos játéka után hazai vezetés

A találkozó előtt az volt a fő kérdés, hogy át tudja-e menteni a Fradi ellen mutatott jó játékot az Acélbikák alakulata – ráadásul együttesünknek volt is miért visszavágnia, hiszen a szezonban eddig meglehetősen hullámzó játékot mutató brassói gárda itthon 4-2 arányban múlta felül a DAB csapatát. Az első harmad kiegyenlített játékot hozott, a Brassó kapuvasig, a DAB kimaradt szólóig jutott, az egálos játék az eredményben is megmutatkozott: a 12. percben ugyan vezetést szerzett a hazai gárda, de alig két perc múlva Lorainne révén egyenlített együttesünk (1-1).
A második felvonás viszont nem kezdődött jól a mieink szempontjából: a felpuhult DAB-védelmet kihasználva előbb vezetést szerzett, majd a 26. percben már kettővel is meglógott a Brassó (3-1). Szerencsére a játékrész második felében elillant a hazai fölény, a mieink több formás támadás és ígéretes helyzet után Lorainne második találatával már a harmad derekán szépítettek (3-2). A játékrész második felében inkább az erőhoki dominált – a vendéglátók két, a mieink zsinórban három kisbüntetést szorgoskodtak össze –, az eredmény nem változott, így sovány hazai előnnyel várhatták a felek a befejező etapot.

Nagy küzdelem, de vereség a vége

A harmadik felvonás újra egyenlő erők küzdelmét hozta – a Brassó igyekezett tartani a fórt, míg a DAB harcosai ugyan mindent megpróbáltak az egyenlítésért, de hol a brassói védelem, hol Dubeau kapus akadályozta a góllövést.
A végjátékban nagy erőket mozgósított a DAB, helyzetek sokaságát alakította ki csapatunk, de nem sikerült egalizálni – és ahogy ilyenkor lenni szokott, az 56. perc végén tovább növelte előnyét a hazai alakulat. Az utolsó percekben időkéréssel, majd a hálóőr lehozásával is kísérletezett Niko Eronen, de az eredmény már nem változott – csapatunk 4-2-es vereséggel kezdte erdélyi sorozatát.

Túl sokáig nem búslakodhatnak Acélbikáink – ma este már a komoly mélyrepülésben lévő, ám a hazai publikum előtt mindenképen bizonyítani akaró Csíkszereda vár együtesünkre.

(Fotó: DO-archív – Végh Zoltán felvétele)

A rovat további hírei: Sport

Mozgás, mozgás mindenkinek – közös Mikulásfutásra várják a családokat szombaton

Mozgás, mozgás mindenkinek – közös Mikulásfutásra várják a családokat szombaton

2025. dec. 05.

Újabb közösségi élménnyel hangolódhatunk az ünnepekre: december 6-án, azaz most szombaton délelőtt elrajtol az I. Családi Mikulásfutás a Dunaújvárosi Egyetem – Városháza tér útvonalon.

Ismét remekeltek az ifjú birkózók

Ismét remekeltek az ifjú birkózók

2025. dec. 05.

Rengeteg dobogós helyezéssel zárták hétvégi versenyeiket a DKSE és fiókszakosztályainak ifjú birkózói.

Három szettben nyert a Dág

Három szettben nyert a Dág

2025. dec. 05.

Csak a harmadik játszmában tudta megnehezíteni a házigazda Dág dolgát a DKSE röplabda csapata a TippmixPro Férfi NBI Extraliga csütörtök esti mérkőzésén.

Sportban és tanulásban is remekeltek

Sportban és tanulásban is remekeltek

2025. dec. 04.

A DKSE négy birkózóját, valamint Fehér Krisztián edzőt is elismerték az adonyi Bálint Ágnes Művelődési Ház és Könyvtárban megrendezett Dunaújváros körzet "Jó tanulója - jó sportolója" ünnepélyes díjátadóján.

Gász: elhunyt a Dunaferr SE egykori kiválósága

Gász: elhunyt a Dunaferr SE egykori kiválósága

2025. dec. 04.

Ötvenkét esztendős korában elhunyt Mohácsi Árpád a Dunaferr SE férfi kézilabdázóinak egykori kiváló játékosa.

Hozta a kötelezőt a DFVE

Hozta a kötelezőt a DFVE

2025. dec. 04.

Minden negyedet megnyerve aratott tizenhárom gólos győzelmet a Szeged elleni hazai bajnokin a DFVE női vízilabda csapata szerdán este.

Nincs megállás a röpiseknél

Nincs megállás a röpiseknél

2025. dec. 03.

A Dág KSE elleni fővárosi mérkőzéssel folytatja a bajnokság alapszakaszának küzdelmeit a DKSE röplabda csapata csütörtökön este nyolc órától.