Felemás forduló az utánpótlásnál

spigott - 2024. május 9. 12:30

A DKKA U19-es csapata kikapott, az U17-es viszont nyerni tudott az Érd otthonában lejátszott korosztályos bajnokin.

Kép: DKKA-archív

Érden folytatta az utánpótlás bajnokságok küzdelmeit a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia U17-es és U19-es együttese szerdán délután és este.

A tabella negyedik helyén álló U17-esek esélyesként vágtak neki újabb összecsapásuknak, s nagyon korán állva hagyták vendéglátójukat. A 10. percben már 7-3-ra vezettek a dunaújvárosi fiatalok, akik a folytatásban sem adtak esélyt az érdieknek, így a félidei szünethez érve már 20-10-es DKKA-előnyt mutatott az eredményjelző. A térfélcserét követően nagyot változott a játék képe, az érdiek feljavultak, míg a mieink kissé megtorpantak a tetemes előny tudatában, de hiába jöttek fel háromra a vendéglátók, 25-28 után újra összekapták magukat az akadémisták, s végül 37-31-es győzelemmel erősítették meg negyedik helyüket a tabellán.

Lényegesen nagyobb csatát ígért az U19-esek mérkőzése, melynek első felvonásában rendre a mieinknél volt az előny, de a hazaiak nem akartak leszakadni, háromgólos hátrányból is visszakapaszkodtak sőt, fordítottak is, így a félidei pihenőre már 16-15-ös érdi fórral vonultak a felek. A második félidőben már hat góllal is vezettek a vendéglátók, mikor a mieink megkezdték hosszú hajrájukat, de hiába jöttek fel többször is egy találatra, egyenlíteniük sajnos nem sikerült, így végül 29-28-as vereséget szenvedtek, amivel maradtak a mezőny nyolcadik helyén.

Eredmények, gólszerzők

U17-es bajnokság, nyugati csoport
Érdi Sport Kft. – DKKA 31-37
(10-20)
Gólszerzőink: Mózsi Villő Lelle 8, Virág Csenge Nikolett 5, Erdős Helga Rebeka 4, Ecsődi Amanda Katalin 3, Erdei-Nagy Lara 3, Hermán Viktória 3, György Rebeka Anna 3, Cserháti Mira Szófia 2, Erdei-Nagy Csenge 2, Dósai-Molnár Réka 2, Titscher Kata 1, Rigó Réka Fanni 1.

U19-es bajnokság, nyugati csoport
Érdi Sport Kft. – DKKA 29-28
(16-15)
Gólszerzőink: Faragó Kira 6, Badacsonyi Edina 5, Maurer Lili 5, Vas Kitti 4, Mikó Luca 3, Bruzsa Lili 2, Dobos Hanna 1, Megyeri Bodza Zsuzsanna 1, Csökmei Réka 1.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: készül az utánpótlás

DSTV: készül az utánpótlás

2025. aug. 23.

A DFVE női vízilabdázóinak utánpótlása is megkezdte a felkészülést a következő szezonra. A fiatal sportolók munkájáról és terveiről Brávik Henrietta utánpótlás edző beszélt. Hangkép.

Miskolcon kezd a DAB

Miskolcon kezd a DAB

2025. aug. 23.

Első öt mérkőzéséből négyet is idegenben kell megvívnia a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinak az Erste Liga alapszakaszában.

Hajdu Jonatán ötödik a vb-n

Hajdu Jonatán ötödik a vb-n

2025. aug. 22.

Nagyot küzdött, s végül az ötödik helyen végzett a kenu egyesek 200 méteres döntőjében a milánói világbajnokságon a DKSE kenusa, Hajdu Jonatán.

Aranyéremmel búcsúzott aranyos csapatától

Aranyéremmel búcsúzott aranyos csapatától

2025. aug. 22.

A 2024/2025-ös szezon végén befejezte harmincöt esztendőn át tartó kézilabdás pályafutását Farkas Zsanett, aki ebből huszonnyolcat a rácalmási kézilabdázóknál töltött, de városunkhoz is ezer szállal kötődik.

Hajdu Jonatán 200-on is döntős

Hajdu Jonatán 200-on is döntős

2025. aug. 21.

Magabiztos versenyzéssel jutott be a kenu egyesek 200 méteres világbajnoki döntőjébe a DKSE kiváló kenusa, Hajdu Jonatán.

DSTV: hazai pályán szerepeltek

DSTV: hazai pályán szerepeltek

2025. aug. 21.

Hazai környezetben rendezett minősítő versenyt a Főnix Lövész SE a közelmúltban. A dunaújvárosi lőtéren megrendezett viadalra több mint hetvenen érkeztek az ország minden tájáról, s a népes mezőnyben ott voltak a házigazda Főnix Lövész SE versenyzői is, akik ezúttal is remek eredményekkel örvendeztették meg az értük szorítókat. Hangkép.

Jó kezdés a világbajnokságon

Jó kezdés a világbajnokságon

2025. aug. 21.

Két számban is továbbjutott a milánói kajak-kenu világbajnokság szerdai előfutamaiból a DKSE kenusa, Hajdu Jonatán.