Végül biztos Kohász-siker
Újabb győzelemnek örülhetett a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia U21-es együttese a felnőtt NB II-es bajnokságban.
Kép forrása: DKKA-archív
Idegenben, az Érd U21-es csapata ellen folytatta a felnőtt NB II-es bajnokság alsóházi küzdelmeit a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia U21-es együttese a mögöttünk hagyott hétvégén.
Törő Szabolcs gárdája esélyesként vágott neki a találkozónak, de az első felvonásban hiába kezdett jobban ellenfelénél, s vezetett három-négy találattal, a házigazdák a 12. percre utolérték fiataljainkat (9-9). A folytatás is rengeteg gólt hozott, mert nem sokat törődtek a védekezéssel a felek, s bár rendre a mieinknél volt az előny, nem sikerült meglépni az érdiektől, akik az első felvonás hajrájában is ott loholtak az akadémisták nyomában, így a szünetre 21-19-es dunaújvárosi fórral vonultak a csapatok.
A térfélcserét követően nagyon hamar megduplázta fórját a DKKA, de ahogy az első felvonásban, úgy a másodikban sem sokáig örülhetett tetemesebb előnyének, mert a hazaiak megint befogták együttesünket (24-24). A vezetést azonban nem tudta átvenni az érdi alakulat sőt, játékrész derekához közeledve megint meglógott ellenfelétől a Kohász gárdája, mely innentől már nem adott esélyt ellenfelének a felzárkózásra, s végül magabiztos, 37-31-es győzelmet aratva hozta haza a pontokat, amivel megerősítette második helyét az NB II-es felnőtt bajnokság alsóházi tabelláján.
Érdi Sport Kft. U21 – DKKA U21 31-37 (19-21)
A DKKA U21 gólszerzői: Mikó Luca 7, Badacsonyi Edina 5, Borhy Sára 5, Fehér Luca Blanka 5, Dobos Hanna 4, Maurer Lili 4, Faragó Kira 3, Megyeri Bodza Zsuzsanna 3, Somogyi Aisa 1.
A rovat további hírei: Sport
Biztató szavak az olimpia előtt
2024. júl. 17.
Önkormányzatunk vezetése is köszöntötte a párizsi olimpiára készülő magyar női vízilabda válogatott dunaújvárosi tagjait.
Újra köszöntötte legjobbjait a DLSZ
2024. júl. 17.
Több mint ötven díjat adtak át a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség vezetői a 2023/2024-es szezont lezáró ünnepségén a Campus étteremben.
Gulyás Péter lett a DKKA új vezetőedzője
2024. júl. 16.
A Telekom Veszprém férfi csapatának eddigi másodedzője, Gulyás Péter veszi át a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesének irányítását.
Dán csatár az Acélbikáknál
2024. júl. 16.
A 23 esztendős Mikkel Jensen a dán élvonalból érkezik a DAB jégkorong csapatához.
Párizs 2024 – Czifra Bettina Lili meghatódott az eskütételen
2024. júl. 15.
Czifra Bettina Lili Dunaújvárosban készül Párizsra: a DKSE tornásza négy szeren indul a játékokon.
Dunaújvárosi éremeső a Vidék Bajnokságon
2024. júl. 15.
Összesen huszonnégy dobogós helyezéssel zárták a DKSE kajak-kenusai a Fadd-Domboriban megrendezett Vidék Bajnokság küzdelmeit.
Előkelő hatodik hely az Európa-bajnokságon
2024. júl. 14.
Sokáig közel volt a bravúrhoz, ám a hatodik hely miatt sem kell szomorkodnia Kovács-Seres Hunornak a nyíltvízi úszók junior Európa-bajnokságán.