Remek szeptemberi mutatók, de változatlanul nagyon kell a vér
A hasábjainkon már taglalt csúcsdöntő retró véradás után sikeres akciók egész sorát rendezték szeptemberben – a szokásos donortoborzó mellett ezek taglalásával és az októberi tervekkel is foglalkozunk a hajtás után!
Ősszel is kitart az aktív donortoborzás, és ez visszaköszön az eredmények terén is – a szeptemberi mutatókat örvendetes számok pettyezik, árulta el a DO-nak Feth Katalin, a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetének vezetője.
Csak így tovább, önkéntesek!
A hónapban több sikeres véradás is zajlott – méltán lehet büszke magára minden önkéntes, hangsúlyozta a területi szervezet első embere:
– A szeptemberi adatok szerint nem volt véletlen az augusztus végi retró véradás kiugróan magas mutatója: az akkor 70 fős létszámot többször is sikerült túlszárnyalni ebben a hónapban. Büszkék vagyunk arra, hogy a Hankook 79 fővel, az ISD Power 72 önkéntessel szerepel a dicsőségtáblán, a McDonald’s véradó buszánál 76 véradó vállalta a csapolást. Nem kell szégyenkeznie a DAK acélszerkezet-gyártóinak sem – 55 fő adott vért –, a vidéki helyszínek közül Baracs emelkedett ki 34 résztvevővel. Nagy köszönet jár mindenkinek, és őszintén reméljük, folytatódik ez a remek sorozat!
Új helyek, új közösségek
Amilyen eredményes volt a szeptember, annyira sűrűnek ígérkezik a következő hónap, emelte ki Feth Katalin. Mint mondta, elsősorban azért, mert új területek, célcsoportok is belépnek a rendszerbe:
– Az idei tanévben először számítunk a középiskolák 18 éven felüli diákjainak aktivitására – a Dunaferr iskola villamos tagozatába, a Széchenyibe, a Bánkiba és a Rudasba is ellátogatunk, őszintén remélve, hogy ezúttal is amolyan "háziverseny" alakul ki a résztvevők számét tekintve az iskolák között. A vidéki helyszíneink sorában most Pusztaszabolcs és Iváncsa véradóit várjuk szeretettel., emellett két kulturális közösségi helyszín szerepel az októberi tervben. A Bartók Kamaraszínházban is szervezünk alkalmat, míg az MMK az immár hagyományos Halloween-véradás helyszíne lesz, ez utóbbi évek óta nagyon nagy buli, idén is vidám, oldott hangulatú eseményt tervezünk – remélve, hogy elnyeri az önkéntesek tetszését!
Végül, de közel sem utolsósorban egy különleges alkalmat is említett Feth Katalin: október 12-én a "Figyelj rá(n)k, Dunaújváros!", vagyis a mellrák elleni küzdelmet propagáló közösségi program keretén belül véradásra is várják az ott megjelenteket. A két kezdeményezés közös nevezője, hogy a véradás életeket ment – a megelőzés, az odafigyelés szintén.
Bőven teremtenek alkalmakat, várják a véradókat októberben is!
A végigény ősszel is jelentős, és bár a fentiekből kiderül, remek mutatókkal szolgált az elmúlt hónap, a következő havi toborzót bevallottan diszkrét biztatásnak szánjuk; aki csak teheti, csatlakozzon a véradók egyre népesebb táborához!
október 1., kedd 8-10 óra – Dunaferr Iskola Villamos tagozat (Apáczai Csere János utca 13.)
október 3., csütörtök 12-15 óra – Széchenyi Gimnázium (Dózsa György út 15/a.)
október 3., csütörtök 13-18 óra – Pusztaszabolcs, Művelődési ház (Adonyi út 12.)
október 8., kedd 8-11 óra – Bánki Donát Szakközépiskola (Táncsics Mihály utca 1/a.)
október 10., csütörtök 13-15 óra – Vérellátó (Vasmű út 10.)
október 12., szombat 10-13 óra – „Figyelj rá(n)k, Dunaújváros!” (Városháza tér)
október 15., kedd 8-11 óra – Rudas Szakközépiskola (Római körút 47-49.)
október 17., csütörtök 8-10 óra – Vérellátó (Vasmű út 10.)
október 22., kedd 13-15 óra – Vérellátó (Dújv. Vasmű út 10.)
október 24., csütörtök 9-11 óra – Bartók Kamaraszínház (Bartók tér 1.)
október 29., kedd 14-17 óra – MMK, Halloween-véradás (Apáczai Csere János utca 11.)
október 30., szerda 13.30-17.30 óra – Iváncsa, Faluház (Arany János utca 2.)
október 31., csütörtök 8-10 óra – Vérellátó (Vasmű út 10.)
Szerencsére egyre többen tudják, értik, milyen fontos a részvétel – ahol nem mellékesen megmenthetnek három életet!
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Ünnepi forgatag a kúriában
2025. aug. 20.
Töltsük együtt a jeles napot államalapításunk és az új kenyér ünnepén! Augusztus 20. alkalmából városunk önkormányzata közös ünneplésre vár mindenkit a Mondbach-kúriában ma délután – itt az estébe nyúló ünnepi forgatag részletes kínálata!
Nagyon kell segítség az álláskereséshez
2025. aug. 19.
Elsősorban a vasmű csoportos létszámleépítése nyomán álláskeresővé vált munkavállalóknak szerveztek gyakorlati tanácsadó napot a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvénytermében a közelmúltban. Első nekifutásra is szép sikerrel.
Monumentális alkotás festékszóróval
2025. aug. 18.
Az utóbbi években a graffiti szó egyre kedveltebb Dunaújvárosban – számos helyen díszítették fel művészek trafóházak, falak oldalát. AZ Arany János Általános Iskola egyik fala hatalmas alkotással gazdagodott – Harsányi Zotmund Bence és Boros István jóvoltából átalakult az intézmény látképe.
Ki kapja a "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat? Várják a javaslatokat!
2025. aug. 17.
Dunaújváros közgyűlése minden évben "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat adományoz. A díjazott személyére bárki javaslatot tehet – egészen szeptember végéig.
DSTV: együtt ünnepelhet a város augusztus 20-án
2025. aug. 17.
A hagyományokhoz híven közösen ünnepelhetjük államalapításunk évfordulóját, derül ki a DSTV anyagából. A témában írt beharangozónkat már olvashatták, most itt az augusztus 20-án várható forgatag menetrendjének előzetes összegzése. Hangkép.
Várják a javaslatokat a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjra
2025. aug. 16.
Dunaújváros önkormányzata idén is díjazza majd azt a személyt, aki Dunaújvárosban a szociális munka területén kiemelkedő tevékenységet fejtett ki a lakosság szolgálatában, a közéleti munkában. Felhívás.
Új helyszín, új alkalom, (nem) csak kétkerekűsöknek!
2025. aug. 15.
Szülinapi zsúrral egybekötött alkalommal debütál új véradási helyszínként a V2 Motorock Cukrászda – az önkénteseket, naná, a motoros véradókat is szombaton délután várják a Béke körúti bázison! Flyer.