Íjászsikerek Törökországban

doszerk - 2015. július 30. 17:32

Amasyában rendezték meg a Nemzetközi Hagyományos Íjászat Versenyét, melyen dunaújvárosi siker született. Hét fős küldöttség képviselte hazánkat a Nemzetközi Hagyományos Íjászat Versenyén Törökországban, melyen kizárólag tradicionális íjjal lehetett részt venni.

A mieink a nagyon erős és népes - 432 fős - mezőnyben szerepeltek, melyen Malajzia, Németország, Görögország, Irán, Ukrajna, Franciaország, Bulgária, Szerbia,  Anglia és Törökország legjobbjai küzdöttek meg az elsőségért. A magyar csapatban kapott helyet a Lórántffy iskola 11. osztályos diákja, Balogh Kristóf – aki egyébként 2013-ban Olaszországban Európa-bajnoki címet nyert -, valamint  az édesapja, Balogh Csaba, továbbá Csabai Gyula, Józsa György, Pozsgai Tivadar, Szabó József, és a távlövészet világcsúcstartója, Mónus József. A versenyen kizárólag azok vehettek részt, akik azt korábbi teljesítményükkel ezt kivívták. A mieink ezt a tavalyi - szintén Törökországban - elért eredményük kvalifikációjával érték el.

- Viszontagságos volt a megérkezésünk Amasyába – meséli Balogh Kristóf -, hiszen egy későbbi járattal tudtunk csak útnak indulni, így lekéstük az Isztambulba tartó csatlakozást. Az éjszakát így a reptéren töltöttük, majd 9 órai buszozással érkeztünk meg Amasya mellé a versenypályára, ahol szinte azonnal be is kellett állni a lőállásokba. Fantasztikus érzés volt a színes nemzetközi mezőnyben Magyarországot képviselnünk. A fogadtatásunknál érezni lehetett a vendéglátók tiszteletét, hiszen csapatunk tagja volt a világ legjobb távlövője, Mónus József. Nekem a férfiak mezőnyében kellett szerepelnem, ahol népes mezőny, közel 300 íjász gyűlt össze.

Milyen versenyszámokban indultatok?

A Magyarországon megszokottól eltérő verseny volt ez, fix távokkal és célokkal. Így például a cél az volt, hogy eltaláljuk a törökök korabeli jelképeinek hasonmásait. Így a török puta-t, amely 110 x 77 cm kancsó formára hasonlít. 45, 60, 75, 90 méterre kellett lőni úgy, hogy minden íjásznak 10 vessző állt rendelkezésre. Addig kellett lőnünk egy távot, míg el nem találtuk a célt. Ha az megvolt, mehettünk tovább a hosszabb távra, de akinek elfogyott a rendelkezésre állt vesszője, akkor kiesett a versenyből. Számunkra mindebben az jelentette a nehézséget, hogy itthon kevés verseny van, ahol tradicionális íjjal ilyen távolra kell célba lőni, mivel általában 10-40 méter között lövünk egy versenyen. Az Országos Bajnokság leghosszabb távja ebben a kategóriában is csak 35 méter.

A magyar versenyzők, így Kristóf és édesapja, Csaba is kitűnően céloztak, akiknek még 90 méterre is maradt vesszőjük, amelybe aztán kétszer bele is találtak. A nap végére az első helyen hármas holtverseny alakult ki apja, fia és egy helyi török versenyző között. Szétlövés döntötte el az első hely sorsát. Elsőként a török elvétette a célt, így ő lett a 3. helyezett, majd az apa-fia döntőt a negyedik sorozatban sikerült eldönteni, melyben a fiatalabb Balogh lett az első, míg az idősebb a második. Ezzel azonban még nem lett vége a sikereknek, hiszen másnap összesítésben a legtöbb pontot elért versenyzők versenyeztek a "legjobbak tornájának" nevezett összecsapáson. A magyarok itt is "verték" a törököket. Csaba az első, míg Kristóf a harmadik helyet szerezte meg.

A magyarok az összesített csapatversenyben végül Törökország és Ukrajna mögött a dobogó harmadik fokán végeztek, míg távlövésben a világcsúcstartó Mónus József világbajnokhoz méltón 467 méteres lövésével megnyerte a versenyt. A következő nagyobb megméretés szeptemberben a Tradicionális Íjászok Országos Bajnoksága és a Történelmi Íjászok Nemzeti Bajnoksága lesz, ahová szintén előzetes kvalifikációval rendelkező íjászok versenyezhetnek. Ez a Balogh családból egyelőre Ildikónak (az édesanyának) és Csabának (édesapának) van meg, így a most győztes Kristóf és húga, Aletta még küzdenek ezért.

-Szárszó Lajos-

A rovat további hírei: Sport

Újabb dupla siker

Újabb dupla siker

2025. okt. 22.

A DFVE serdülő és ifjúsági vízilabdázói is magabiztos győzelemmel zárták a Tatabánya-Semmelweis OSC elleni mérkőzésüket a korosztályos bajnokságok legutóbbi fordulójában.

Elismerték a világbajnokságok dunaújvárosi hőseit

Elismerték a világbajnokságok dunaújvárosi hőseit

2025. okt. 22.

A Gurics György Birkózó Centrumban köszöntötte a közelmúltban véget ért világbajnokságokon szereplő dunaújvárosi birkózókat Barta Endre alpolgármester.

Három döntős hely Jakartában

Három döntős hely Jakartában

2025. okt. 21.

Székely Zója és Mayer Gréta is bejutott az egyéni összetett csütörtöki fináléjába a tornászok jakartai világbajnokságának selejtezőjéből.

DSTV: vár a ring

DSTV: vár a ring

2025. okt. 21.

Településünk széles sportági kínálatának egyik jeles szereplője a Dunai Ökölvívó Sportegyesület. Az edzők elkötelezettek a sportág népszerűsítése mellett – a fiatalok mellett gondolnak az idősebb sportolókra, s persze azokra is, akik elsősorban hobbiszinten foglalkoznának az ökölvívással. Hangkép.

Biztos VRCK-siker a nyitányon

Biztos VRCK-siker a nyitányon

2025. okt. 21.

Nem adott esélyt röplabdázóinknak a tavalyi bronzérmes Kazincbarcika a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának első fordulójában.

Újabb álom teljesül a DLSZ Arénában

Újabb álom teljesül a DLSZ Arénában

2025. okt. 20.

A tervek szerint december végéig elkészül a DLSZ Aréna új öltözőblokkja, melynek köszönhetően végre minden igényt kielégítő körülmények között sportolhatnak a városi kispályás labdarúgók.

Átrobogott a PVSK-n a dunaújvárosi gyors

Átrobogott a PVSK-n a dunaújvárosi gyors

2025. okt. 20.

Végig hatalmas fölényben játszva aratott 10-0-s sikert a PVSK elleni vasárnapi bajnokin a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata az NB II-es pontvadászatban.