Rangadót nyertek, élen telelnek a pingpongosok
A nagy rivális, komoly légiósokkal megerősített Nagykanizsa otthonából is győztesen tért haza a Pentele ASE asztalitenisz csapata az NB II-es pontvadászat idei utolsó fordulójában.
Várakozáson felüli hatalmas csatát hozott az NB II-es pingpong bajnokság utolsó fordulója, melyen két addig veretlen csapat találkozott egymással: a dunaújvárosi Pentele SE a Nagykanizsa Sörgyár csapatához utazott, hogy az őszi tabella első helyéről döntsenek.
Tűzijáték az első egyéni meccsen
Már előzetesen is nagyon komoly küzdelemre lehetett számítani, azonban erre a sörgyári csapat rátett két nagy lapáttal, hiszen nemzetközi szinten is jegyzett szerb válogatottakkal erősítettek erre a hétvégére. Szerencsére a Pentele is a legerősebb felállásban állt asztalhoz, Jeszenszki Dániel, Makk Benedek és Éliás Attila mellett Nemes Vince is rendelkezésre állt, amivel a mérleg nyelve kiegyenlítődni látszott.
A két páros mérkőzés kiegyenlítette a bajnoki forduló kezdetét, a Nemes-Jeszenszki párosunk könnyedén hozta, Makk és Éliás azonban simán elbukta a kezdő meccset (1-1). Az első egyéni mérkőzés aztán igazi tűzijátékot hozott. Az újvárosiak ásza, Jeszenszki az ellen a Tijana Jokic ellen állt asztalhoz, aki az elmúlt tíz év összes szerb korosztályos válogatottjának tagja volt, számos nemzetközi eredménnyel. A meccs színvonala mellett az eredményére is büszkék lehetünk, mert Jeszenszki Dani 3-1-re nyerte a hatalmas csatát, majd elégedetten értékelte teljesítményét.
– Nem számítottam ekkora stabilitásra és keménységre. Szerencsére kulcspillanatokban sikerült jól koncentrálni, illetve talán a szerb lány el is bízta magát az elején és mire észbe kapott, sikerült elhúzni egy két ponttal és már későn hajrázott.
Nem lehet panasz senkire sem
A továbbiakban Éliás Attila is csatlakozott Jeszenszkihez – szinte - hibátlan játékkal, így a Kanizsa folyamatosan futott az eredmény után, de beérni egyetlen pillanatra sem tudta a Pentele gárdáját. Az utolsó kör is hozott még izgalmakat, mert 9-7-es újvárosi vezetésnél Nemes Vince és Makk Benedek játszott a győzelemért. Nemes Vince váratlanul vereséget szenvedett Bihercz Tamás ellen, akit a korábbi években kivétel nélkül legyőzött.
Képek forrása: DO-archív
A bajnoki forduló megkaparintása Makk Benedekre hárult, aki egész nap formán kívül, mélyen tudása alatt játszott és addig nem sikerült meccset nyernie. Benedek hatalmas szívvel harcolt a végjátékban a szerb klasszis ellen és tette fel az i-re a pontot (8-10).
Érthetően jó kedvvel értékelte a rangadót és az őszi szezonban nyújtott teljesítményt Varga Richárd csapatkapitány.
– Őrült meccs volt, most nagyon boldog vagyok. A szerb klasszisok okoztak sok fejfájást, de szépen lassan bedaráltuk az ellenállásukat. Visszagondolva, fél éve még nem volt egyesületünk, most pedig veretlenül állunk az NB II élén, fél lábbal az NB I-ben. Nagyon büszke vagyok a csapatra, Jeszenszki Dani a szezon összes meccsét megnyerte, igazi vezér volt egész ősszel, de nem lehetett panasz a csapat egyik tagjára sem. Ahogy én látom, a mezőny négy legjobb játékosa nálunk játszik. Ráadásul az NB III-as csapatunk is csodálatos feljutó helyen áll, így a kitűzött álmunk (az első évben mindkét csapatunk feljut) továbbra is elérhető közelségben van. A csapat nagyobb részének most pár hét pihenő következik, Makk Benedek azonban bejgli helyett az Eb-felkészülés jegyében távol-keleti edzőtáborban a TTC Shenzhen Hyena csapatánál tölti az ünnepeket és újév után csatlakozik újra a csapathoz.
A rovat további hírei: Sport
Hozták a kötelezőt vízilabdázóink
2025. okt. 23.
Felemás játékkal, de magabiztos győzelemmel tartotta itthon a három pontot a Győr elleni bajnokin a DFVE női vízilabda csapata szerdán este.
Újabb dupla siker
2025. okt. 22.
A DFVE serdülő és ifjúsági vízilabdázói is magabiztos győzelemmel zárták a Tatabánya-Semmelweis OSC elleni mérkőzésüket a korosztályos bajnokságok legutóbbi fordulójában.
Elismerték a világbajnokságok dunaújvárosi hőseit
2025. okt. 22.
A Gurics György Birkózó Centrumban köszöntötte a közelmúltban véget ért világbajnokságokon szereplő dunaújvárosi birkózókat Barta Endre alpolgármester.
Három döntős hely Jakartában
2025. okt. 21.
Székely Zója és Mayer Gréta is bejutott az egyéni összetett csütörtöki fináléjába a tornászok jakartai világbajnokságának selejtezőjéből.
DSTV: vár a ring
2025. okt. 21.
Településünk széles sportági kínálatának egyik jeles szereplője a Dunai Ökölvívó Sportegyesület. Az edzők elkötelezettek a sportág népszerűsítése mellett – a fiatalok mellett gondolnak az idősebb sportolókra, s persze azokra is, akik elsősorban hobbiszinten foglalkoznának az ökölvívással. Hangkép.
Biztos VRCK-siker a nyitányon
2025. okt. 21.
Nem adott esélyt röplabdázóinknak a tavalyi bronzérmes Kazincbarcika a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának első fordulójában.
Újabb álom teljesül a DLSZ Arénában
2025. okt. 20.
A tervek szerint december végéig elkészül a DLSZ Aréna új öltözőblokkja, melynek köszönhetően végre minden igényt kielégítő körülmények között sportolhatnak a városi kispályás labdarúgók.