Vállalkozásfejlesztési tájékoztató a kamarában
A Demján Sándor Programról, valamint a GINOP Plusz és más pályázatok kínálta lehetőségekről szervez vállalkozásfejlesztési tájékoztatót a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara (DKIK). A csütörtöki eseményre még lehet regisztrálni!
Fórummal folytatja vállalkozásfejlesztési tájékoztatóinak során a DKIK: a kamara Latinovits utcai székházában március 20-án, csütörtökön várják a kkv-szektor képviselőit. A 14 órakor kezdődő esemény célja, hogy a résztvevők átfogó képet kapjanak a jelenleg elérhető, vállalkozásfejlesztési pályázatokról, forráslehetőségekről. A fórum egyik pillére a Demján Sándor Program lesz, amely különösen hasznos fejlesztési lehetőséget nyújthat a kis- és középvállalkozások számára. A program elemeit László Csaba, az FMKIK térségfejlesztési tanácsadója ismerteti.
A tanácskozáson szó esik a GINOP Plusz és egyéb pályázati lehetőségekről – a tájékoztatás mellett az aktualitásokról a Széchenyi Programiroda dunaújvárosi irodájának tanácsadói szolgálnak részletekbe menő tudnivalókkal, de lehetőség lesz kötetlen kérdezz-felelekre is.
A részvétel térítésmentes, de előzetes regisztrációhoz kötött – az érdeklődők március 19-ig, azaz szerdáig jelezhetik részvételi szándékukat a DKIK honlapján lévő regisztrációs felületén.
Online regisztrálni az alábbi linkre kattintva lehet!
DKIK – vállalkozásfejlesztési tájékoztató (katt) >>
A program nyitott, minden érdeklődőt várnak!
(A kép illusztráció)
A rovat további hírei: Közélet
Tragikus évfordulót ünnepelt a penteleiek közössége
2025. dec. 02.
Máig fekete lap a település történelemkönyvében – éppen 75 éve történt, hogy a kuláknak bélyegzett pentelei családokat kitelepítették otthonaikból. A gyászterhes eseményre emlékeztek a Pentele Klubházban hétfőn délután.
Együtt a tisztább Tündérkert Játszótérért
2025. dec. 02.
Újtelep lakosai időről-időre összefognak, hogy közösen tegyenek kitűzött céljukért – a közelmúltban a Tündérkert Játszótér takarítása volt terítéken, adventi készülődéssel körítve. Tóth Kámán önkormányzati képviselő szerint a körzetben alapvető ez a fajta együttműködés.
A hit jelképe – fellobbant a láng az első adventi gyertyán a Városháza téri ünnepen (galériával)
2025. dec. 01.
Újra adventi fénybe öltözött Dunaújváros főtere – elkezdődött az ünnepvárás szép időszaka. Fényfüzérek csillogása, gőzölgő, lelket is melengető ételek és italok, programok sora vár mindenkit az Adventi Forgatagon, ahol a közös adventi gyertyagyújtás sem maradt el.
Hagyományos ünnepi díszítés Újtelepen
2025. dec. 01.
Városszerte elkezdődtek az ünnepre készülődő csinosítgatások – felkerültek a girlandok, fényfüzérek és egyéb látványosságok. És mint azt már jól megszokhattuk, Újtelepen is fénybe borul a körzet szerencsés fenyőfája. Ám idén – rendhagyó módon – két örökzöld is díszbe öltözik.
Az ünnepi időszakban is várják a véradókat!
2025. nov. 30.
Az év utolsó hónapjára fordulva sem csökken az egészségügy vérigénye, és mivel a vér csak vérrel pótolható, egyértelmű, hogy szükség lesz az önkéntesek közreműködésére. Szerencsére egyre többen tudják: vért adni menő! Segítsen, aki tud, ajándékozzon életet!
Megemlékezés a pentelei kitelepítés 75. évfordulóján
2025. nov. 29.
Szomorú évfordulót ünnepel a Pentele Baráti Kör közössége hétfőn: idén lesz 75 éve, hogy Pentelérő kitelepítették az osztályellenségnek bélyegzett lakosokat. Az ünnepi eseményen a DSTV műhelyének közreműködésével készült visszaemlékezést is bemutatják.
Szakemberek segítenek a bajbajutottaknak
2025. nov. 28.
Égető téma apropóján tartott sajtótájékoztatót Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester, dr. Kovács Adél, a Nemzetközi Pályázati Iroda vezetője, valamint Mészárosné Libor Ágnes, az Útkeresés Segítő Szolgálat intézményvezetője csütörtökön.









