"A segítő szándék a legfontosabb tényező"
Az Életút című konferencia keretében, a korábbiaknál jóval nagyobb merítéssel szervezte meg a szociálpolitikai kerekasztal évi rendes tanácskozását az önkormányzat: az eseménynek a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvényterme biztosított helyszínt szerdán délután.
Ahogy ígérték: gazdag programmal készültek az Életút című konferencia szervezői az idei szociálpolitikai kerekasztalra – aligha véletlen, hogy a szféra szereplői csaknem teljesen megtöltötték a rendezvényterem széksorait.
Példát mutat, reményt ad
Miközben a szociális katasztrófáról már jelen időben kell beszélni, a hasonló léptékű és vállalású események segíthetnek kiutat találni, hangsúlyozta köszöntőjében Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester:
– Már a program egyeztetésekor is úgy gondoltam, és most is hiszek abban, hogy példaértékű és reményt adó kezdeményezés tanúi lehetünk. Látjuk, érezzük, hogy rengeteg a probléma, a kihívás, de őszintén bízom abban, hogy a tenni akarás, a szféra szereplőinek korábbinál hangsúlyosabb és szélesebb együttműködése révén rengeteg jó gyakorlat, remek példa születhet. Korábban komoly krízisek nyomában jártunk – legyen elég csak a vírushelyzetre, a menekültügyre és az energiaválságra gondolni –, az elmúlt évek kihívásai után eljött az idő, hogy közösen gondolkodjunk az előttünk álló feladatokról. Hiszek abban, hogy a közösség együttműködése adhat hiteles válaszokat – és ez a mai tanácskozás egyúttal remek alkalom arra, hogy megtegyük a kezdő lépéseket ezen az új, közös úton.
Az élet közösségei
A közösségi szellem, az összefogás szükségessége visszatérő motívuma volt a tanácskozásnak, hiszen Molnár József Dodi közösségszervező, szociális munkás is az együttműködő szociális életközösség szerepéről, vállalásáról tartott előadást, hangsúlyozva, hogy a meglévő intézményrendszer mellett az egyházak, a civil szféra vagy éppen a nemzetiségi önkormányzatok bevonása is szükséges a célzott új közösségi háló létrejöttéhez, a hatékony és eredményes együttműködéshez.
Az emberért együtt dolgozó közösség szerepéről beszélt Kovács István görögkatolikus parókus. Mint kiemelte, valamilyen szinten minden ember „rászoruló” az anyagi, lelki, érzelmi biztonság megteremtése terén – és bárki bármilyen szerepet vállal ebben a közös tevékenységben, mindig a segítő szándék lesz a legfontosabb tényező. A szociális szféra és a kulturális intézmények új típusú együttműködéséről beszélt előadásában Zsinka Gabriella, a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) művészeti vezetője: mint kiemelte, önmagában is új és progresszív helyzet az intézmény meghívása – ugyanakkor számtalan kapcsolódási pontot találni a mai kor problémáira reflektáló művészet, valamint a kihívásokra reagáló szociális szféra között. Bárhol is tevékenykednek, a "törődő emberek" feladata és felelőssége közös, emelte ki az előadó, aki több kiállítás, valamint az intézményben futó EU-s programok példájával illusztrálta, hogy az érzékenység és nyitottság egyúttal elköteleződés is a segítségnyújtás, az együttműködés terén.
Csak együtt sikerülhet
A szociális szféra szervezeteinek kialakulását, a város védernyő történetének fontos állomásait Kecskés Rózsa, a Jószolgálati Otthon Közalapítvány szakmai igazgatója elevenítette fel. Mint az előadó hangsúlyozta, az országos viszonylatban is példás struktúra úgy képes biztosítani a szférában kötelező közös szakmai hangolódást, hogy közben sikerült kiküszöbölni a párhuzamos feladatellátást. Az informális és együttműködő hálózat kialakítását, a jó gyakorlatok példáit, a kompetens, megbízható és hiteles szerepvállalást nevezte a közös munka alappilléreinek előadásában Mészárosné Libor Ágnes, az Útkeresés Segítő Szolgálat intézményvezetője, míg Bartalos Norbert, a Boldog Délután civil kezdeményezés vezetője az összefogás, szociális segítség révén megvalósuló "emberformálás" példáját hangsúlyozta.
Befejezésül Tisztl Henrik intézményvezető, a Magyar Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatok Országos Egyesületének elnöke hangsúlyozta: az érték alapú társadalomban a problémák közös és hatékony kezelése elképzelhetetlen a szolidaritás gyakorlatai, vagy éppen a közösség „jóllétének” szándéka nélkül.
A dunaújvárosi kísérlet is azt vetíti előre, hogy együtt sikerülhet – de csak együtt sikerülhet.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Hatalmas összefogás az ünnepi időszakban
2025. dec. 03.
Örömteli esemény apropóján tartottak sajtótájékoztatót egy, a háttérben már futó jótékonysági akcióval kapcsolatban a szervezők. A helyszín az uszoda volt, ám nemcsak a vízilabdázók és az úszók csatlakoztak, hanem szerencsére sokan mások is.
Tragikus évfordulót ünnepelt a penteleiek közössége
2025. dec. 02.
Máig fekete lap a település történelemkönyvében – éppen 75 éve történt, hogy a kuláknak bélyegzett pentelei családokat kitelepítették otthonaikból. A gyászterhes eseményre emlékeztek a Pentele Klubházban hétfőn délután.
Együtt a tisztább Tündérkert Játszótérért
2025. dec. 02.
Újtelep lakosai időről-időre összefognak, hogy közösen tegyenek kitűzött céljukért – a közelmúltban a Tündérkert Játszótér takarítása volt terítéken, adventi készülődéssel körítve. Tóth Kámán önkormányzati képviselő szerint a körzetben alapvető ez a fajta együttműködés.
A hit jelképe – fellobbant a láng az első adventi gyertyán a Városháza téri ünnepen (galériával)
2025. dec. 01.
Újra adventi fénybe öltözött Dunaújváros főtere – elkezdődött az ünnepvárás szép időszaka. Fényfüzérek csillogása, gőzölgő, lelket is melengető ételek és italok, programok sora vár mindenkit az Adventi Forgatagon, ahol a közös adventi gyertyagyújtás sem maradt el.
Hagyományos ünnepi díszítés Újtelepen
2025. dec. 01.
Városszerte elkezdődtek az ünnepre készülődő csinosítgatások – felkerültek a girlandok, fényfüzérek és egyéb látványosságok. És mint azt már jól megszokhattuk, Újtelepen is fénybe borul a körzet szerencsés fenyőfája. Ám idén – rendhagyó módon – két örökzöld is díszbe öltözik.
Az ünnepi időszakban is várják a véradókat!
2025. nov. 30.
Az év utolsó hónapjára fordulva sem csökken az egészségügy vérigénye, és mivel a vér csak vérrel pótolható, egyértelmű, hogy szükség lesz az önkéntesek közreműködésére. Szerencsére egyre többen tudják: vért adni menő! Segítsen, aki tud, ajándékozzon életet!
Megemlékezés a pentelei kitelepítés 75. évfordulóján
2025. nov. 29.
Szomorú évfordulót ünnepel a Pentele Baráti Kör közössége hétfőn: idén lesz 75 éve, hogy Pentelérő kitelepítették az osztályellenségnek bélyegzett lakosokat. Az ünnepi eseményen a DSTV műhelyének közreműködésével készült visszaemlékezést is bemutatják.









