Rendőrök, tűzoltók, katonák és a BV munkatársai – színes volt a rendvédelmi nap (galériával)
A rossz idő miatt csúszott ugyan, de végre csúcspontjához érkezett a Közbiztonsági Hónap programsorozata – a rendvédelmi nap helyszíne volt a mozi előtti tér kedden. A kicsiket és nagyobbakat egyaránt izgalmas programok, szimulátorok és bemutatók várták – és persze nem maradt el az ilyenkor szokásos felvonulás sem.
Bár az elmúlt években nagyon sokat változott a világ, egy valami talán örök marad: a gyerekek rajongása a rendőr- és tűzoltóautókért, az egyenruhákért, a hatóságok által használt eszközökért. Ezt példázta a felvonulással koronázott rendvédelmi nap kínálata is.
A segítség jegyében
A rendvédelmi napot idén Mezei Zsolt városüzemeltetésért felelős alpolgármester nyitotta meg:
– Nagyon fontos a rendvédelmi nap. Nagyon fontos, hogy egy kicsit közelebb kerüljenek a rendvédelmi szervek a városlakókhoz. Sok emberben van egy kis félelem, hiszen általában akkor hívjuk ezeket a szakembereket, amikor baj van. A beszélgetések mellett ez a nap lehetőséget ad arra, hogy megismerjük, hogy mit dolgoznak, hogy dolgoznak, miben tudnak segíteni, mi az, ami rájuk, vagy éppen ránk, városlakókra tartozik.
Ez a fajta kapcsolatépítés már az elmúlt években szóba került, s szintén központi gondolata a mostani programnak is. Orosz Csaba önkormányzati képviselő, a közbiztonsági bizottság vezetője szerint mindenképpen hasznos és jó a városban futó együttműködés:
– A társadalom és a rendvédelmi szervek összehozása a cél. Érzékenyítés a mi munkánkkal kapcsolatban, illetve láthatóan sok gyereknek ez a rendvédelmi bemutató a kedvence, autókat simogatnak, csúsznak-másznak, kipróbálják az eszközöket. Megértették már, hogy nem kell félni a szirénától, csak tudni kell, ha például egy szirénázó autó az úton halad, akkor mit kell tennünk. Ebben a pedagógusok nagy segítségünkre vannak, hiszen azt látjuk, hogy a gyerekek egyre jobban felkészültek a rendvédelem terén.
A képviselő szerint a szakemberek szempontjából is rengeteget változott a szemlélet. Ahogy a múltban tapasztalható volt egyfajta bezárkózás, úgy manapság már teljesen más a helyzet. Mind a rendőrök, mind pedig a tűzoltók, valamint a BV intézet munkatársai, de még a katonák is örömmel és lelkesen vállalják a „fellépést” egy-egy ilyen rendezvényen.
Programözön csalogatott
A rövid megnyitó után szétszéledt a tömeg és minden korosztály megkereste (és megtalálta) a számára megfelelő elfoglaltságot. Néha már úgy tűnt, az is elég, ha egy tűzoltójárgány vagy rendőrautó megáll a téren: a gyerekek élvezték, hogy beülhettek, szirénázhattak, felkapcsolhatták a fényeket, megtapogathatták a bent található eszközöket. Mindez persze a szakemberek felügyelete és közreműködése mellett történt, gondosan ügyelve arra, hogy minden kérdésre választ kapjanak az érdeklődők. A Kultik Mozi bejáratánál kirakó és kvíz is várta a kicsiket, a nagyobbak pedig fegyvereket is kipróbálhattak a honvédek segítségével.
Fegyverekből egyébként sem volt hiány, látványos hagyományt folytatva idén is bőséges arzenál fogadta a moziba betérő látogatókat. Kipróbálni szerencsére nem, kézbe venni és betárazni azonban be lehetett az eszközöket. Nagy sikert arattak a szimulátorok is – az egyik eszköz az ütközés „élményét”, a másik eszköz a gépjárművel történő borulást szemléltette és érzékeltette.
Felvonulás koronázott
A rendvédelmi nap délelőtt volt a Kultik Mozi előtt, ám a délután is tartogatott izgalmakat. Idén sem maradt el a hagyományos felvonulás. A látványos és a szirénák miatt igencsak hangos menet délután négy órakor indult a Béke városrész nagyparkolójából, majd lassú tempóban a Rómaira, egészen a víztoronyig kígyózott a járművek sora. A rövid megálló után újra a Kultik Mozi volt a befejező úti cél, ahol lényegében folytatódott a délelőtt „járműsimogató” része.
S hogy összességében idén milyen volt a program? Kiváló! Hasznos volt a fentebb megfogalmazott célok miatt, aki már évekkel ezelőtt is követte a sorozatot láthatja, működik a kapcsolatépítés.
Azt pedig talán mindenki sikerként éli meg, hogy a dunaújvárosi gyerekek ismét remekül szórakoztak. Mindezek nyomán nem lehet kérdés: folytatás jövőre, hasonlóan színes és látványos, csalogató kínálattal!
Galéria: Végh Zoltán
A rovat további hírei: Közélet
A gazdaságilag kivételes lehetőségeket érdemes kiaknázni
2025. jún. 20.
A gazdaság új alapra helyezése mellett a városi identitás megőrzését és megújítását tartja a legfontosabb kihívásnak Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester. Az adottságokkal élni kell!
Városunk támogatja a rendőrkapitány kinevezését
2025. jún. 19.
Közel negyven téma szerepelt a csütörtöki közgyűlés nyílt napirendjei között, egyet pedig, a Dunaújváros Közszolgálatáért díj adományozásáról szóló javaslatot zárt ülésen tárgyalták a képviselők.
Klímaberendezésekre kezd gyűjtést a bölcsi
2025. jún. 19.
A Napraforgó Bölcsőde közössége fontos célt tűzött ki a gyermekek javára – klímákért kezdtek licitet. A kicsiknek ezzel szeretnének kellemes, egészséges környezetet biztosítani a nyári melegben. Az összefogás páratlan – ráadásul az önkormányzat is segíti a kezdeményezést.
Az óvodapedagógusokat is köszöntötték (galériával)
2025. jún. 17.
Pedagógusnap alkalmából városunkban hagyomány, hogy az óvodapedagógusokat is megünneplik. Erre idén is sor került – a Dunaújvárosi Óvoda mind a tíz tagintézménye egyszerre vett részt a jeles eseményen hétfőn délelőtt a Városháza "C" szárnya házasságkötő termében.
Duplázott Dunaújváros – ismét Humanitárius település címet nyert a közösség
2025. jún. 13.
Tavaly a Magyar Vöröskereszt országos vezetősége Humanitárius település címmel tüntette ki Dunaújvárost – amit a segítő közösségnek hála idén ismét kiérdemelt a város. Az elismerést újra Feth Katalin, a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetének vezetője, valamint Orosz Csaba önkormányzati képviselő, a közbiztonsági bizottság elnöke vette át.
Lomtalanítás a Rómain: 51 tonna hulladék!
2025. jún. 13.
A Római városrészben tartották meg a tavaszi lomtalanítási akció egyik állomását múlt szombaton. Az akció során megint elképesztő mennyiségű, összesen 51 tonna hulladék gyűlt össze.
Megígérte a kormány a korkedvezményes nyugdíjat – most mélyen hallgatnak róla
2025. jún. 12.
Nyílt levélben emlékeztette Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárt a kormány ígéretére, miszerint a nyugdíj kapujában álló vasműsök korkedvezményes nyugdíjban részesülnek. A levelet betűhíven közöljük.