Dunaújváros Hetilap

Városunk támogatja a rendőrkapitány kinevezését

doszerk - 2025. június 19. 17:30

Közel negyven téma szerepelt a csütörtöki közgyűlés nyílt napirendjei között, egyet pedig, a Dunaújváros Közszolgálatáért díj adományozásáról szóló javaslatot zárt ülésen tárgyalták a képviselők.

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője, Szabó Vendel rendőr ezredes, vármegyei rendőrfőkapitány arról tájékoztatta Dunaújváros Megyei Jogú Város polgármesterét, hogy a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság 2023. november 1-jei hatállyal megbízott vezetőjét, Törköly László rendőr alezredest kívánja kinevezni a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság kapitányságvezetői feladatainak ellátására. 

A közrend kérdése közérdek

Városunk közgyűlése támogatta Törköly László kinevezési javaslatát, Pintér Tamás polgármester pedig megköszönte a rendőr alezredes eddigi munkáját, a továbbiakhoz pedig jó egészséget, jó munkát kívánt. Napirenden szerepelt a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság 2024. évi tevékenységéről szóló beszámoló is, amiből az derült ki, hogy a kapitányság a tavalyi évben elkészített feladattervében megfogalmazott céljait végrehajtotta, szakmailag egy tisztességes és mindenki által vállalható eredmény született. Ezzel a megállapítással csak Badó Péter, a Mi hazánk képviselője nem értett egyet, mindenki más köszönetet mondott a közbiztonság érdekében végzett rendőri munkáért. Az ülésen jelen lévő Dr. Budavári Árpád megyei bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes pedig egyenesen példaértékűnek nevezte a rendőrség és az önkormányzat kapcsolatát.

Köszönet a tűzoltóknak

A testület elé került a Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltó - Parancsnokság 2024. évi tűzvédelmi tevékenységéről szóló beszámolója is. A lánglovagokat tavaly 1092 esetben riasztották, a káresetek közül összesen 58 eset járt összesen 99 fő személyi sérülésével, 5 esetben a sérültet a beavatkozó állomány mentette meg, sajnálatosan 7 fő életét már nem lehetett megmenteni. A káresetek számát tekintve az előző évekhez képest enyhén emelkedő tendencia volt jellemző. A tűzoltók felé – munkájukat elismerve – többen is a köszönetüket fejezték ki.
Biztos alapokon a színház működtetése
A Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házát 2020 óta az önkormányzat és az állam közös megállapodás alapján működteti. Most a korábbi megállapodást újította meg az önkormányzat, a színház és a Kulturális és Innovációs Minisztérium közös egyeztetésének eredménye, e szerint a következő öt évben az állam és az önkormányzat is 211 millió forint összegben finanszírozza a színház éves támogatását.

Használt ruhákat gyűjtenek

A MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. Dunaújváros együttműködését kérte egy szolgáltatási szerződés megkötésére, mely lehetővé tenné 9 darab használt ruha és textília gyűjtésére szolgáló edényzet kihelyezését a város közterületein, összesen öt helyszínen. A közgyűlés támogatta a javaslatot.

Támogatás a Vasvárinak

A "Vasváris Gyermekekért" alapítvány kuratóriumi elnöke azzal a kéréssel fordult Dunaújváros önkormányzatához, hogy a Vasvári Pál Általános Iskola tornaterme öltözőjének felújításához támogatást biztosítson. A közgyűlés megszavazta a kért 300 ezer forint hozzájárulást.

DMJV Önkormányzata
(Fotó: Végh Zoltán)

A rovat további hírei: Közélet

Ünnepi forgatag a kúriában

Ünnepi forgatag a kúriában

2025. aug. 20.

Töltsük együtt a jeles napot államalapításunk és az új kenyér ünnepén! Augusztus 20. alkalmából városunk önkormányzata közös ünneplésre vár mindenkit a Mondbach-kúriában ma délután – itt az estébe nyúló ünnepi forgatag részletes kínálata!

Nagyon kell segítség az álláskereséshez

Nagyon kell segítség az álláskereséshez

2025. aug. 19.

Elsősorban a vasmű csoportos létszámleépítése nyomán álláskeresővé vált munkavállalóknak szerveztek gyakorlati tanácsadó napot a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvénytermében a közelmúltban. Első nekifutásra is szép sikerrel.

Monumentális alkotás festékszóróval

Monumentális alkotás festékszóróval

2025. aug. 18.

Az utóbbi években a graffiti szó egyre kedveltebb Dunaújvárosban – számos helyen díszítették fel művészek trafóházak, falak oldalát. AZ Arany János Általános Iskola egyik fala hatalmas alkotással gazdagodott – Harsányi Zotmund Bence és Boros István jóvoltából átalakult az intézmény látképe.

Ki kapja a "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat? Várják a javaslatokat!

Ki kapja a "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat? Várják a javaslatokat!

2025. aug. 17.

Dunaújváros közgyűlése minden évben "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat adományoz. A díjazott személyére bárki javaslatot tehet – egészen szeptember végéig.

DSTV: együtt ünnepelhet a város augusztus 20-án

DSTV: együtt ünnepelhet a város augusztus 20-án

2025. aug. 17.

A hagyományokhoz híven közösen ünnepelhetjük államalapításunk évfordulóját, derül ki a DSTV anyagából. A témában írt beharangozónkat már olvashatták, most itt az augusztus 20-án várható forgatag menetrendjének előzetes összegzése. Hangkép.

Várják a javaslatokat a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjra

Várják a javaslatokat a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjra

2025. aug. 16.

Dunaújváros önkormányzata idén is díjazza majd azt a személyt, aki Dunaújvárosban a szociális munka területén kiemelkedő tevékenységet fejtett ki a lakosság szolgálatában, a közéleti munkában. Felhívás.

Új helyszín, új alkalom, (nem) csak kétkerekűsöknek!

Új helyszín, új alkalom, (nem) csak kétkerekűsöknek!

2025. aug. 15.

Szülinapi zsúrral egybekötött alkalommal debütál új véradási helyszínként a V2 Motorock Cukrászda – az önkénteseket, naná, a motoros véradókat is szombaton délután várják a Béke körúti bázison! Flyer.