Labdarúgás: csalódás után, nehéz meccs előtt
Csak a Balmazújváros elleni bajnoki győzelemmel teheti valamelyest jóvá a Gyöngyös elleni Magyar Kupa kiesést a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata.
Mint arról szerdán beszámoltunk, kínos vereséget szenvedett a Magyar Kupa első fordulójában a megyei első osztályú Gyöngyös otthonában a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata. Együttesünk szakvezetője, Artner Tamás ma délután értékelte a tegnapi összecsapást, s egyben megosztotta várakozásait a szombati, Balmazújváros elleni bajnoki összecsapással kapcsolatban is.
" Azt lehet mondani, hogy az egész csapat, mindenkivel együtt szégyellheti magát, hogy kiestünk a kupából. A mi sarunk annyi a történetben, hogy kicsit túlértékeltük itt a dolgokat, nem készültünk annyira rá, ugyanolyan kemény edzéseket tartottunk kedden a mérkőzés előtt, amilyet általában szoktunk. Az elvárásunk az volt, hogy egy két osztállyal lejjebb szereplő csapat ellen fáradt állapotban is tovább tudjunk menni. egy nagyon lelkes, nagyon fegyelmezett csapattal játszottunk, de a helyzetek alapján azért el kellett volna döntenünk a mérkőzést már a rendes játékidőben. A futball törvénye megbüntetett minket, ha nem lőjük be a helyzeteket, akkor még egy alacsonyabb osztályban játszó csapat is kihasználja ezt. Pihentettünk pár játékost, de nem ezen múlt a továbbjutás, s így egy nappal a találkozó után is úgy gondolom, hogy ez egy hatalmas pofára esés volt." – tekintett vissza a tegnapi, Gyöngyös elleni 1-0-s vereségre a DPASE szakvezetője.
Mint azt vezetőedzőnk elárulta, nincs is jó hangulatban együttesünk a tegnapi vereség után, ugyanakkor a búslakodásra nincs idő, mert szombaton már újabb feladat vár a játékosokra, akik az eddigi két bajnoki fordulóban két döntetlent elérő Balmazújváros otthonába látogatnak este fél hattól.
"Egy olyan csapathoz megyünk szombaton, mely nagyon kellemetlen futballt játszik, s a pályáján nagyon nehéz nyerni, most hétvégén a bajnokesélyes Mezőkövesd ellen is döntetlent értek el úgy, hogy reális esélyük volt a győzelemre. Mi azonban úgy utazunk el hozzájuk, mint Vácra, hogy nagyon fontos számunkra a három pont megszerzése. Ehhez mentálisan kell helyreráznunk magunkat, s el kell hinni a csapat tagjainak, hogy több van bennük annál, amit Gyöngyösön mutattak. Jelen pillanatban sajnos kevés az olyan karakteres játékosunk, aki magával tudná ragadni a többieket. Mivel egy játékos jellemét nagyon nehéz megváltoztatni, így arra kicsi az esély, hogy az ilyen karakteres játékosok száma nőni fog a csapatban, ezért ezt csapategységünkkel kell ellensúlyoznunk, lehetőleg már most szombaton is." - árulta el Artner Tamás.
A rovat további hírei: Sport
DSTV: szükség volt a felújításra
2025. feb. 16.
Mint arról már korábban beszámoltunk, egy felújított röplabdapályán edzhetnek a sportolók a Dózsa Iskola tornatermében. A fejlesztésnek rendkívül örültek az iskolában is, ahol a pálya már több hete feldobja a testnevelésórákat. Hangkép.
Görög öröm az uszodában
2025. feb. 15.
Hullámzó teljesítményt nyújtva szenvedett háromgólos, 12-9-es vereséget a görög Vouliagmeni elleni hazai BL-meccsen a DFVE női vízilabda csapata.
A négy közé jutás a tét
2025. feb. 15.
A Debrecen ellen vív két győzelemig tartó csatát a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata a magyar bajnokság rájátszásban.
Hazai BL-meccs vár a DFVE csapatára
2025. feb. 14.
A görög Vouliagmeni lesz a DFVE női vízilabda csapatának következő ellenfele a Bajnokok Ligája csoportkörében szombaton délután fél egytől.
Vereség a hibák ára
2025. feb. 14.
Tudása alatt, sok hibával játszva szenvedett a DKSE röplabda csapata a Szeged elleni hazai mérkőzésen az Extraliga huszadik fordulójában.
Vereséggel zárta az Erste Ligát a DAB
2025. feb. 13.
Csak az első harmadban tudta megnehezíteni a házigazda Csíkszereda dolgát a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga alapszakaszának utolsó mérkőzésén.
Pontot szerzett a fővárosban a DFVE
2025. feb. 13.
Óriási, változatos csatában, ötméteresek után szenvedett 16-14-es vereséget a DFVE női vízilabda csapata az UVSE vendégeként lejátszott bajnokin szerdán este.