Dunaújváros Hetilap

Újra százak kapcsolódtak a „Fuss velünk, fuss értünk!” jótékony kezdeményezéshez (galériával)

Veres Viktória - 2025. szeptember 10. 17:00

Ismét nagyon sok városlakó csatlakozott a Fuss velünk, fuss értünk! jótékonysági futáshoz – az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesületéért sportoltak a részvevők. A figyelemfelhívó sporteseményen remek hangulat fogadta az indulókat a Városháza téren.

Idén már kilencedik alkalommal sportolhattak kicsik és nagyok, akik az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesületét a korábbi évekhez hasonlóan támogatták: együtt futottak az érintettek láthatóságáért, elfogadásáért. Nemes cél és szép gesztus volt újra!

Mindenkinek nagyon fontos

A jótékonysági futóversenyre három távra nevezhettek az indulók: 2, 10 és 21 kilométeres szakaszon bizonyíthatták a rátermettségüket. Az esemény sosem verseny – sokkal inkább a már említett elfogadásra fókuszál. Az autizmussal és más fogyatékossággal élő emberek is fontos szereplői életünknek – ráadásul az esemény őket is kimozdítja a komfortzónájukból, ezzel láthatóvá téve őket. Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester is sportolt a közösségi kezdeményezés keretében – s mint kiemelte, a megmozdulás fontossága magáért beszél:
– Iskolák, egyházi szervezetek, baráti és családi közösségek – mindenki megjelent ebben az évben is. A résztvevők száma is remekül mutatja, hogy városunk közösségének fontos embertársaink támogatása, a fogyatékossággal élők és családjaik segítése. A lefutható távokon is látszik, hogy a szervezők figyelnek egymásra és ránk – ezt a figyelmet adjuk mi is vissza nekik!
Az alpolgármester szerint a rendezvényen nemcsak az emberi szervezet, hanem a lélek is töltekezik.
Városunk sportiskolája, a Vasvári Pál Általános Iskola is külön kollektívával érkezett – a vasváris csemeték jó hangulatban melegítettek be a szombati futásra. Az intézmény igazgatója, Gálosfai Tímea szerint a mozgalom szellemiségét támogatni kell:
– 500 tanulónk fut ma a jó célért – már a legkisebbek is értik, érzik az esemény lényegét. Tudják, hogy milyen sokan élnek nagy nehézségekkel, ám azt is, hogy nekik bármikor nyújthatunk támogatást. A vasváris különítménnyel is szeretnénk erre felhívni a figyelmet: segíteni mindig és bármikor lehet.
A sportolók bemelegítéséért Papné Illés Gabriella és Dóczi Zsuzsa feleltek, a levezetés Hegedűs Noémi reszortja volt. A színpadon is aktív volt a jelenlét: MyGymstick és POUND Fitness bemutató mellett a Móricz Zsigmond Általános Iskola kórusa is emelte a rendezvény hangulatát.

Egymás felé fordulni

A délelőtti napindító mozgás ezúttal is felpezsdítette a rajthoz állókat. Az egészségmegőrzés egytől egyig mindenkinek fontos, de ez a jótékonysági futás a résztvevők érzelmi világát is edzi. Czeglédi Péter Pál református lelkipásztor és családja is nekiveselkedett a kiválasztott távnak:
– A gyülekezettel szerettünk volna jelen lenni az eseményen – frissítőpontokkal vártuk a sportolókat. Ez egy olyan cél, ami mögé feltételek nélkül be tudunk állni, ez egyúttal a feladatunk is.
A Városháza térről induló, futócipőt húzó dunaújvárosiak kilencedik alkalommal bizonyították, hogy értik és átérzik a „Fuss velünk, fuss értünk!” közösségi kezdeményezésének tétjét és céljait – az együttérzést, az összefogást és a közös segíteni akarást.

Fotók: Végh Zoltán

Fuss velünk, fuss értünk (2025)

Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:
Fuss velünk, fuss értünk (2025) - fotó:

A rovat további hírei: Közélet

FitCity Dunaújváros – a mozgás mindenkié!

FitCity Dunaújváros – a mozgás mindenkié!

2025. szep. 12.

Dunaújváros új tömegsport-koncepcióval készül 2026-ra. A FitCity Dunaújváros – A mozgás mindenkié című program célja, hogy minél több helyi lakos találjon rá a számára ideális mozgásformára, miközben a sporton keresztül közösség is épül.

Még igényelhető az önkormányzat iskolakezdési támogatása, várják a kérelmeket

Még igényelhető az önkormányzat iskolakezdési támogatása, várják a kérelmeket

2025. szep. 12.

Az általános és a középiskolás dunaújvárosi diákoknak nyújt iskolakezdési támogatást az önkormányzat a 2025/2026-os tanévre. Összeállításunk a témához kapcsolódó összes fontos tudnivalót tartalmazza – figyelem, közeleg a határidő!

 

Számos lehetőség a gazdasági programban

Számos lehetőség a gazdasági programban

2025. szep. 12.

A város uniós fejlesztési ciklusra vonatkozó tervdokumentációja időben elkészült, és a jóváhagyó határozat is megjelent a Magyar Közlönyben. Azonban a kormány politikai döntései miatt jelenleg zároltak a szükséges források, így a jóváhagyott tervek ellenére a pénzügyi keretek egyelőre nem szabadultak fel. Ez komoly kihívást jelent a város számára, amely több kiemelt projektet kíván megvalósítani a következő években.

DSTV: Almási Zsolt emlékére

DSTV: Almási Zsolt emlékére

2025. szep. 11.

Terjedelmes, a korabeli televíziós archívumok anyagából is bőven merítő összeállítással eleveníti fel a város első szabadon választott polgármestere, a díszpolgári címmel is elismert Almási Zsolt emlékét a DSTV abból az alkalomból, hogy a jeles közéleti személyiség nevét kapta a város közgyűlési terme. Hangkép extra.

 

Közgyűlést tartottak az Almási Zsolt teremben

Közgyűlést tartottak az Almási Zsolt teremben

2025. szep. 11.

A legutóbbi rendkívüli közgyűlésen Almási Zsolt, Dunaújváros díszpolgára nevét vette fel a Városháza "C" szárnya közgyűlési terme. A ma délelőtti testületi ülésnek már az Almási Zsolt terem biztosította a helyszínt, ahol összesen 19 témában született döntés.

"Egészség ezreknek, milliók az egészségügyi intézménynek" – idén újra városunkban

"Egészség ezreknek, milliók az egészségügyi intézménynek" – idén újra városunkban

2025. szep. 11.

Szűrővizsgálatok, előadások és bemutatók sora vár mindazokra, akik részt vesznek a Richter Egészségváros programján Dunaújvárosban szeptember 20-án. Az ingyenes program résztvevői egyidejűleg a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézetet is támogatják.

Újra közös szemétszedés a takarítás világnapján

Újra közös szemétszedés a takarítás világnapján

2025. szep. 11.

Közös sajtótájékoztatón hívták fel a figyelmet a közelgő World Cleanup Day - Sporttal a környezetért! 2025 nevű eseményre az akció szervezői a Pannon iskolában szerdán délután.