Izgő-mozgó vándor-robot
Jótékony célt szolgált a Robinson, a robot megvásárlása, és remek helyen teljesít szolgálatot a továbbiakban Márton Zoltán jóvoltából.
A közmédia idén is meghirdette a "Jónak lenni jó!" elnevezésű jótékonysági kampányát, amivel a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesületének tevékenységét segítették. A Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza a Vidéki Színházigazgatók Egyesületének tagszínházaként csatlakozott a kezdeményezéshez és felajánlották jótékonysági célra Robinsont, a gépet, amely A padlás című félig mese, félig musical című darabban szerepelt kellékként, kikiáltási ára pedig hetvenezer forint volt.
A jótékonysági felhívásra, célra érkezett is a vásárló, Márton Zoltán, a Kemi-Ker Kft. tulajdonosának személyében, hozzájárulásával ő lett Robinson új gazdája. De mit csináljon egy építési segédanyag szaküzlet tulajdonosa egy izgő-mozgó távirányítós robottal? Márton Zoltán felajánlotta a gépet a helyi óvodáknak. A Padlás című előadáson sok gyereknek okozott örömöt, miért is ne folytathatná küldetését egy óvodában? Dr. Borsós Beátával, a színház igazgatójával első állomásuk a Pajtás utcai, vagyis a Római Városrészi Tagóvodába vezetett, ahol átadták a gyerekeknek Robinsont. Szerdán délután érkezett az épületbe a gép, amikor a gyerekek a délutáni pihenőjüket töltötték, de néhányan alvás helyett az első találkozást választották, és egyből ki is próbálták, milyen irányítani Robinsont. Mire a többiek felkeltek, már össze is barátkoztak vele. A gyerekek nagyon örültek neki, hiszen lételemük a játék, de nem élvezhetik ki örökre, hiszen Robinsont várják a következő óvodában.
A rovat további hírei: Közélet
Díjátadó, jubileum, születésnap – ünnepelt a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete
2025. dec. 05.
Megtartotta hagyományos évzáró közgyűlését a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete a Campus étteremben. Az esemény részeként adta át Pintér Tamás polgármester a „Szociális Munkáért – Dunaújváros” elismerést Kondor László címzetes elnöknek, a Rudas iskola címzetes igazgatójának.
URBACT gyakorlati gyűjtemény készül
2025. dec. 05.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kilenc hallgatója látogatott el Dunaújvárosba Szövényi Anna tanszékvezető egyetemi docens vezetésével az URBACT projekt apropóján. Az egyetemistákat Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte.
Van megoldás a hódok okozta károk ellen
2025. dec. 05.
A vízparti területek rendszeres látogatói is megtapasztalhatták, hogy a környező településekhez hasonlóan Dunaújvárosban is rengeteg kárt okoznak a hódok. A békés együttélés azonban nálunk megvalósul – dróthálóval védik a fákat a Szalki-szigeten.
Rangos díjat kapott a Jót, Szívből – Dunaújvárosért csapata
2025. dec. 05.
Az Év Közösségi Kezdeményezése díjat vehette át a Jót, Szívből – Dunaújvárosért akciócsoport az Önkéntességért Díjak fővárosi átadóján csütörtökön délután.
Székesfehérváron ülésezett a Megyei Jogú Városok Szövetsége – fontos témákkal
2025. dec. 05.
25 város képviselői vettek részt a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) elnöksége és választmánya napokban rendezett tanácskozásán – városunkat Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester képviselte.
Érkezhet a mammográf berendezés, kezdődhet a térfigyelő rendszer közbeszerzése
2025. dec. 04.
Rendkívüli közgyűlést hívott össze Pintér Tamás polgármester csütörtök délelőttre. A rendkívüli ülés összehívása a Versenyképes Járások Program keretében történő közbeszerzési eljárások megkezdése, illetve más határidős feladatokban szükséges döntéshozatal miatt vált indokolttá.
Újabb fa öltött ünnepi köntöst Újtelepen
2025. dec. 04.
Folytatódott az idei körzetszépítés Újtelepen – már a második fenyőfa is megkapta a karácsonyi fénysort a körzetben. Bár ez nem lehet újdonság a lakosoknak, hiszen hosszú évek óta ápolják ezt a kedves hagyományt, ezzel is hangolódva a szeretet ünnepére.










