V.DPASE Kupa - 150 kissrác rúgta a bőrt két napon át
Gyermekek zsivajától volt hangos Dunaújvárosi Arany János Iskola Sportcsarnoka. A játékteret most az U8-as és az U9-es korosztály népesítette be.
Több mint 150-en rúgták a labdát az V. DPASE Kupa első két játéknapján, melyen az U8-as, majd az U9-es korosztályok küzdöttek meg az érmekért. A zord időjárás ellenére is megérkeztek a csapatok, akik szombaton és vasárnap is kitűnően érezték magukat. A kupa főtámogatója ezúttal a Dunaújváros PASE volt. Mindkét korosztályban láthattunk szoros, kiélezett, a szurkolók számára is élvezetes összecsapásokat. A rendezvényről összességében elmondhatjuk, hogy az az előző évek színvonalához mind szervezésben, mind a játék színvonalában megfelelt. A találkozókon egy-egy játékos kiemelkedő teljesítményt is nyújtott, akik a végén külön jutalmazásban részesültek. A csapatvezetők egybefüggő véleménye alapján az idén is nagyszerűen érezték magukat a kitűnően megszervezett tornán, így biztosan jövőre is eljönnek Dunaújvárosba.
A kupa végeredménye:
U8-as korosztály
1. helyezett: MTK Budapest
2. helyezett: Hírös – ÉP Kecskemét
3. helyezett: Ercsi Kinizsi SE
4. helyezett: Főnix Gold FC Székesfehérvár
5. helyezett: Videoton
6. helyezett: Gloriett SE Budapest
7. helyezett: Dunaújváros PASE
8. helyezett: ASI – Dinamó Budapest
Különdíjasok
A torna gólkirálya: Zobor Ádám (MTK Budapest)
Legjobb mezőnyjátékos: Horváth Márk Szilveszter (Ercsi Kinizsi SE)
Legjobb kapus: Takács Bence Zsombor (Gloriett SE Budapest)
Legjobb hazai játékos: Szurma Zalán
U9-es korosztály
1. helyezett: Videoton
2. helyezett: Budafok
3. helyezett: ASI – Dinamó Budapest
4. helyezett: Méhecskék SE Kalocsa
5. helyezett: MTK Budapest
6. helyezett: Főnix Gold FC Székesfehérvár
7. helyezett: Dunaújváros PASE
8. helyezett: Tökmag SC Őrbottyán
Különdíjasok
A torna gólkirálya: Csucsánszky Zoltán (Videoton)
Legjobb mezőnyjátékos: Mezőszentgyörgyi Soma (ASI – Dinamó Budapest)
Legjobb kapus: Kovách Gergő (Budafok)
Legjobb hazai játékos: Eszenyi Álmos
A rovat további hírei: Sport
DSTV: jó úton haladnak
2025. okt. 24.
Már látható eredménye is van a DLSZ Aréna fejlesztésének, jól haladnak az építési munkálatok. A szövetségnek nemsokára egy hatalmas álma valósul meg, s mi lehetőséget kaptunk arra, hogy újra és újra bemutathassuk az oda vezető utat. Hangkép.
Újabb erdélyi túrán az Acélbikák
2025. okt. 24.
A tabella második helyén álló Brassó otthonában folytatják szereplésüket az Erste Liga alapszakaszában a DAB jégkorongozói ma este fél hattól.
Egyéni összetettben döntőztek a tornászok
2025. okt. 23.
Tizennyolcadik helyen végzett a jakartai tornász világbajnokság egyéni összetett fináléjában a DKSE kiválósága, Mayer Gréta.
Hozták a kötelezőt vízilabdázóink
2025. okt. 23.
Felemás játékkal, de magabiztos győzelemmel tartotta itthon a három pontot a Győr elleni bajnokin a DFVE női vízilabda csapata szerdán este.
Újabb dupla siker
2025. okt. 22.
A DFVE serdülő és ifjúsági vízilabdázói is magabiztos győzelemmel zárták a Tatabánya-Semmelweis OSC elleni mérkőzésüket a korosztályos bajnokságok legutóbbi fordulójában.
Elismerték a világbajnokságok dunaújvárosi hőseit
2025. okt. 22.
A Gurics György Birkózó Centrumban köszöntötte a közelmúltban véget ért világbajnokságokon szereplő dunaújvárosi birkózókat Barta Endre alpolgármester.
Három döntős hely Jakartában
2025. okt. 21.
Székely Zója és Mayer Gréta is bejutott az egyéni összetett csütörtöki fináléjába a tornászok jakartai világbajnokságának selejtezőjéből.









