Jótékonysági buli Pecsét Istvánért
Újabb jótékonysági programot szerveznek Pecsét István javára, amellyel ezúttal a fiatalokat, a bulizó ifjúságot szeretnék összefogásra buzdítani egy jó hangulatú sportverseny és diszkó keretében.
A rendezvényt városunk önkormányzata és a Duna-fitt Sportcentrum is támogatja, a szervezési feladatokat a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség vállalta fel. A részletekkel kapcsolatban Petrás Gábor, a DLSZ titkára elmondta, két helyszínen lesz a március 23-i jótékonysági program. Először 16 órától négy csapat részvételével rendeznek labdarúgó tornát a sportcsarnokban, amelyen a DLSZ vezetősége, a DAC kézilabdacsapat, a Pálma FC női csapata, a DSTV csapata, valamint a DJ válogatott mérkőzik meg egymással. Utóbbi formációt olyan lemezlovasok alkotják, mint Bárány Attila, DJ Junior, Kevon Johnson, Stuka, Tomy Montana, Wallas, Ungváry, Candyman, Danny L., Dave Jr., Warped Destruction, Whiteboy. A mérkőzéseket követően pedig a Duna-fitt Sportcentrumban folytatódik a buli. A focikupára ötszáz, a kupára és a diszkóra, illetve csak a diszkóra nyolcszáz forint a támogató jegy. A teljes bevételt Pecsét István gyógykezelésre ajánlják fel.
Lassingleitner Fruzsina, az Oktatási, kulturális, ifjúsági és sportbizottság külsős tagja, aki egyébként tizennégyszeres karate válogatott, elmondta, nagyszerű és nemes kezdeményezés, hogy egy helyi fiatalember, Pecsét István gyógyulásáért az egész város összefogott.
- Fontos az is, hogy mi, fiatalok is az ügy mellé álljunk. A jótékonysági focitorna keretében pedig úgy nyújthatunk segítséget, hogy közben jól szórakozunk, sportolunk, mozgunk. Mindegyik csapatnak szurkolok, de különösképpen a női focicsapat tagjainak. Remélem, sokan eljönnek, és egy nagyobb összeggel járulhatunk hozzá az életmentő beavatkozáshoz.
A rendezvény fővédnöke Kovács Judit Gabriella, a DVG Zrt igazgatósági tagja, valamint a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség Társadalmi Felelősségvállalás Bizottsága.
-Szárszó Lajos/Molnár Emese-
A rovat további hírei: Közélet
Wesley-Da Capo: az igazi Mikulás látogatása (galériával)
2024. dec. 03.
A Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola részesült abban a megtiszteltetésben, hogy ellátogatott a nebulóikhoz Joulupukki, az igazi lappföldi Mikulás. Az Arany János iskola tornatermében gyűlt össze a várakozó gyerekek tömege, egytől egyig mind nagyon izgatottan várták a nagy találkozást.
DSTV: együtt segítenek a rászorulókon
2024. dec. 03.
A beszámolót már olvashatták, most jöjjön a DSTV összegzése: baráti társaság kezdte, komoly közösséggé duzzadt csapat folytatja azt a karitatív kezdeményezést, amelynek célja a nélkülözők segítése a közelgő ünnep időszakában. Hangkép.
Ég az első adventi gyertya – megnyitotta kapuit az Adventi forgatag (galériával)
2024. dec. 02.
A nagy hagyománynak örvendő adventi vásáron remek programokkal és finom ízekkel várják a látogatókat vasárnaptól, a karácsonyi kivilágítás pedig igazán meghitté teszi a közösségi teret és környékét. Az első adventi gyertyát is meggyújtották, ezzel ünnepélyesen is elkezdődött a várakozás időszaka.
Fekete lap a település történelemkönyvében
2024. dec. 02.
Bensőséges, szomorú-szép megemlékezés helyszíne volt a Pentele Klubház még múlt pénteken: a Dunapenteléről kitelepített családok emléke előtt adóztak az ünnepség résztvevői.
Az év végéhez közeledve is kell a vér
2024. dec. 01.
Remek mutatók egész sorával, új helyszínekkel és az ünnepi időszakban szép események egész sorával jelentkezünk a véradások kapcsán. A lényeg viszont változatlan: aki vállalja a csapolást, három embertársa életét menti meg!
Dupla születésnapot ünnepeltek
2024. nov. 30.
Ketten ünnepelték születésnapjukat: Vörös Józsefné Klári néni és Horog Józsefné Julianna néni 90 évesek lettek. A dupla születésnapot mindketten egy helyszínen, a Dunasori Idősek Otthonában, családjuk körében töltötték.
A karácsonyi csoda megteremtői
2024. nov. 30.
Sokadik éve annak, hogy egy baráti társaság összefogott és azt a célt tűzte ki, hogy szebbé teszik azoknak számára az ünnepi időszakot, akiknek nehézséget okoz a hétköznapokban is meleg ételt tenni az asztalra. A Corso Étterem jóvoltából ismét finom falatok kerülnek rászoruló családok asztalára, de egyéb meglepetésekkel is készülnek a kezdeményezők.