Hankook Tire: bárki segíthet!
Kiszélesíti önkéntes programját a Hankook Tire Magyarország Kft., s a döntés értelmében már nem csak a dolgozók, hanem városunk lakói is részesei lehetnek a vállalat nemes kezdeményezésének.
A gumiabroncsgyártó vállalat még 2013-ban indította el a Hankook Dolgozói Önkéntes Programját. A kezdeményezés lényege, hogy a dolgozók személyes, önkéntes munkájukon keresztül hozzájárulnak valamilyen helyi, közösségi ügyhöz, amelyhez az anyagi támogatást a vállalat biztosítja. Erre a támogatásra eddig csak a munkavállalóik pályázhattak. Az elmúlt három esztendőben több mint ötven ilyen projekt valósult meg városunkban és a környéken. Ilyen volt többek között a Százszorszép óvoda fürdőszobájának felújítása, de több iskola, óvoda, közintézmény is részesült a programban.
Március 31-től kibővíti a Hankook ezt az önkéntes programot: a kezdeményezésben mostantól nem csak a dolgozók, hanem Dunaújváros és környékének lakói is részt vehetnek. Az elnevezés is változott, Közösségi Összefogás a Szebbért, röviden KÖSZ, Hankook. A vállalat tájékoztatása alapján, az erre a célra létrehozott www.koszhankook.hu nevű weboldalon leadhatják szavazatukat március 31. és április 22. között, hogy Dunaújváros mely részei újuljanak meg, ilyen módon ők is részt vehetnek, illetve befolyásolják is a város szebbé tételét. A weboldalon összesen öt tervezett projekt található, a szavazatok összesítését követően pedig a két legtöbb szavazatot elért projekt fog megvalósulni. További érdekesség, hogy az aktívabb szavazók ugyanitt jelentkezhetnek önkéntesnek is, így még inkább részesévé válhatnak a közösség- és környezetépítő tevékenységnek.
Képek: DO-archív
A kiválasztott projektek megvalósításához az egész város összefogására szükség lesz: a Hankook biztosítja az eszközöket és segédanyagokat, Dunaújváros önkormányzata az engedélyeket; a lakóközösség pedig önkéntesként járulhat hozzá a program sikeréhez.
- Nagyon izgatottak vagyunk az új program kínálta lehetőségek kapcsán. A „KÖSZ, Hankook” kifejezetten a dunaújvárosi lakosoknak szól. Olyan városi projekteket célzunk meg, amelyekkel szebbé, jobbá tehetjük környezetünket. Bízunk benne, hogy a dunaújvárosiak is nagy örömmel vesznek részt a kezdeményezésben. Szeretnénk külön köszönetet mondani a város vezetőségének is, akik nagyon pozitívan és lelkesen fogadták a kezdeményezést és biztosítottak minket támogatásukról. Ezúton buzdítanám a lakosságot, valamint a civil szervezeteket, csoportokat is, hogy minél többen vegyenek részt a programban - mondta Lee Sang Il, a Hankook Tire Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.
A rovat további hírei: Közélet
FitCity Dunaújváros – a mozgás mindenkié!
2025. szep. 12.
Dunaújváros új tömegsport-koncepcióval készül 2026-ra. A FitCity Dunaújváros – A mozgás mindenkié című program célja, hogy minél több helyi lakos találjon rá a számára ideális mozgásformára, miközben a sporton keresztül közösség is épül.
Még igényelhető az önkormányzat iskolakezdési támogatása, várják a kérelmeket
2025. szep. 12.
Az általános és a középiskolás dunaújvárosi diákoknak nyújt iskolakezdési támogatást az önkormányzat a 2025/2026-os tanévre. Összeállításunk a témához kapcsolódó összes fontos tudnivalót tartalmazza – figyelem, közeleg a határidő!
Számos lehetőség a gazdasági programban
2025. szep. 12.
A város uniós fejlesztési ciklusra vonatkozó tervdokumentációja időben elkészült, és a jóváhagyó határozat is megjelent a Magyar Közlönyben. Azonban a kormány politikai döntései miatt jelenleg zároltak a szükséges források, így a jóváhagyott tervek ellenére a pénzügyi keretek egyelőre nem szabadultak fel. Ez komoly kihívást jelent a város számára, amely több kiemelt projektet kíván megvalósítani a következő években.
DSTV: Almási Zsolt emlékére
2025. szep. 11.
Terjedelmes, a korabeli televíziós archívumok anyagából is bőven merítő összeállítással eleveníti fel a város első szabadon választott polgármestere, a díszpolgári címmel is elismert Almási Zsolt emlékét a DSTV abból az alkalomból, hogy a jeles közéleti személyiség nevét kapta a város közgyűlési terme. Hangkép extra.
Közgyűlést tartottak az Almási Zsolt teremben
2025. szep. 11.
A legutóbbi rendkívüli közgyűlésen Almási Zsolt, Dunaújváros díszpolgára nevét vette fel a Városháza "C" szárnya közgyűlési terme. A ma délelőtti testületi ülésnek már az Almási Zsolt terem biztosította a helyszínt, ahol összesen 19 témában született döntés.
"Egészség ezreknek, milliók az egészségügyi intézménynek" – idén újra városunkban
2025. szep. 11.
Szűrővizsgálatok, előadások és bemutatók sora vár mindazokra, akik részt vesznek a Richter Egészségváros programján Dunaújvárosban szeptember 20-án. Az ingyenes program résztvevői egyidejűleg a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézetet is támogatják.
Újra közös szemétszedés a takarítás világnapján
2025. szep. 11.
Közös sajtótájékoztatón hívták fel a figyelmet a közelgő World Cleanup Day - Sporttal a környezetért! 2025 nevű eseményre az akció szervezői a Pannon iskolában szerdán délután.