Kubovics Árpádnak hivatása a mentés

A mentők munkájáról, a hivatás szépségeiről és nehézségeiről Kubovics Árpád mentőápolóval, a Dunaújváros és Környéke 04 Alapítvány elnökével beszélgettünk.

– Hogyan és miért választotta ezt a pályát?

– Az érettségit követően magyar-történelem szakos tanár akartam lenni, de első nekifutásra nem vettek fel. Akkoriban még lehetett képesítés nélkül is tanítani, így keresgéltem városi és környéki iskolákban, de ott sem jártam szerencsével. Még azon a nyáron voltam egy cserkésztáborban, ott találkoztam Hum László mentőtiszttel. Rengeteg érdekes történetet mesélt a munkájukról. Ez nagyon megmaradt bennem. Amikor közeledett a szeptember, és édesapám nekem szegezte a kérdést, hogy mihez akarok kezdeni, készen álltam a válasszal. Óriási szerencsémre, amikor bementünk az akkori mentőállomásra, éppen akkor vonult be katonának Pálfalvi János, és a helyére vettek fel, persze csak ideiglenesen. Aztán teltek, múltak a hónapok, és mire a következő felvételi időszak eljött, már eszem ágában sem volt váltani. Itt maradtam, elvégeztem a szükséges szakiskolákat és a szakosítót, végül mentőápoló lettem.

– Hány főből áll a helyi mentők közössége?

– Harmincöten vagyunk az állományban Ebből 15 gépkocsivezető, 15 mentőápoló, és 5 mentőtiszt. Nappal egyszerre 3 autó, éjjel 2 autó lát el szolgálatot. Heten-kilencen dolgozunk nappal, míg éjszaka általában öten vagyunk. Hétköznap plusz egy, két kocsi tud besegíteni.

– Mi a szép ebben a szakmában, hivatásban?

– Azt hiszem, legalábbis a saját példámból kiindulva, eleinte úgy gondolja az ember, hogy hős lesz. Aztán kigyógyul ebből a kényszerképzetből... De ami megmarad, az a rengeteg empátia, a másik embereken való segítés szándéka. Másként ezt nem is lehet csinálni.

– Voltak különleges, megdöbbentő esetek?

– Kétszer voltam kint olyan esetnél, amikor egy tízemeletesből kiesett, vagy kiugrott valaki és túlélte. Az egyik illetőnek a lába tört el, a másik esetben egyetlen karcolás nélkül megúszta az esetet a delikvens, semmi baja nem lett, mert egy előtetőre esett rá. Vannak olyan esetek is, amelyek érzelmileg negatívan érintenek. Ilyenek a gyerekekkel történtek, Ezek hosszú ideig benne maradnak az emberben. Érdekes, de az agresszívan hőzöngő részegekkel többnyire nincsen nagy gond, ezeket megtanuljuk kezelni. Persze, extrém esetek adódhatnak. Volt, hogy a sofőrünk szemhéját kellett összevarrni egy erőssé vált italozó atrocitása után. Aztán a gázolások is felkavaróak lehetnek, és történt olyan eset is, amikor egy profilvasból hegesztett kézilabdakapu dőlt rá egy bitumenes pályán játszó gyerekre.

– Megköszönik a segítségüket?

– Ritkán jönnek vissza hozzánk ezzel a szándékkal, de megesik. Inkább mi érdeklődünk egy-egy eset után.

– Meg lehet szokni a száguldást?

– Bár jól vezetnek a kollégáim, de ezt nem tudom megszokni, pedig soha nem volt balesetben részem. Az esetek felé menet már gondolkodik az ember, mi lehet a baj, mivel segíthet, hogyan kezelje. Ugyanakkor a száguldás kiszámíthatatlan, sokan nem adják meg az elsőbbséget. Több kollégám igazi túlélő, de szerencsére nekem még nem volt balesetben részem.

– A mentők alapítványának a kuratóriumi elnöke. Hogyan került a szervezet élére?

– Az alapítványt még 1991-ben hívta életre Hum László, aki aztán máshol dolgozott tovább.  Ezt követően Csendes Dénes kapta ezt a nemes feladatot, de ő is máshol folytatta munkásságát. Amikor utánuk idekerült Reszegi Imre, a mentőállomás mostani vezetője, akkor felkarolta az alapítvány ügyét is. Abban az időben megkérdezett, hogy elvállalnám-e az alapítvány koordinálását, amire azt mondtam, ha ő is tevékenyen hozzájárul ehhez, akkor ám legyen. Ezután elindult a munka és az átszervezés, mert hét település önkormányzata és a papírgyár szerepel az alapítók között, és az ő hozzájárulásuk is kellett és kell minden lényeges döntéshez. Ennek már közel tíz esztendeje.

– Mi az alapítvány feladata?

– A körzet mentésbiztonságának növelése mellett mentéstechnikai eszközök beszerzése, képzések, továbbképzések szervezése és támogatása, a mentőállomás eszközeinek korszerűsítése, a lakosság ellátási színvonalának növelése, a mentődolgozók szakmai tudásának javítása, képzésük elősegítése és a mentőállomás épületének korszerűsítése és állagmegóvása. Sokszor olyan felszereléseket szerzünk be, amit nem tartalmaz az alapfelszereltségünk, de szükséges lehet. Ilyen például az égési kötszer, az infúziós pumpa, vagy a véna szkenner, amely mentőautókban nem sok helyen van. Néhány éve vásároltuk meg a Vállalkozók jótékonysági báljának bevételéből a video laringoszkópot.
A mentőápoló nem csak szakmájában tűnik ki. Hobbija a természetjárás és a terepfutás, komoly teljesítménytúrákon is részt vesz. A felesége, Márta a kórházban dolgozik, a gazdasági titkárságon. Két fiuk van, Ákos 13, Előd 18 éves.
Árpád a túrázás mellett olvasni és kertészkedni is szeret. A nagy álma pedig az, hogy részt vegyen és teljesítsen a közeljövőben egy 100 kilométeres teljesítménytúrát.