Futsal - Végy egy jó kapust

Szárszó Lajos - 2016. június 22. 10:51

A Dunaferr DF Renalpin FC kapusa, Reveland Zoltán kiegyensúlyozott, nagyszerű teljesítményével segítette hozzá futsal együttesünket a bajnoki ezüstéremhez.

Három évvel ezelőtt alakult csupán futsal együttesünk, de máris a szurkolók egyik kedvencévé vált. A keret és a név folyamatosan alakult, hiszen az előre lépéshez mindig erősebb csapatra, biztos gazdasági háttérre volt és lesz szükség. Így került a Dunaferr Renalpin FC gárdájához a kitűnő kapus, Reveland Zoltán, akit a kispályás foci ismerői már régebb óta ismerhettek a városunkban megrendezett DLSZ-es kupákról, a futsal rajongói pedig az előző évek bajnokságaiban nyújtott teljesítménye miatt.

- Gratulálok a csapat és a te egyéni teljesítményedhez, melynek összessége hozta meg a bajnoki ezüstérmet.

- A gratuláció minden játékosunknak jár, melyet köszönünk! Az erősségünk az volt, hogy minden alkalommal egyértelműen csapatként léptünk pályára. A szezon legelejétől kezdte olyan társaság alakult ki, aki egymásért a mérkőzéseken és azon kívül is mindent megtett. Ez volt az az alap, melyre Fehér Zsolt kiváló szakmai munkával felépítette az ütőképes együttest. Komoly erősítést jelentettek új játékosaink, akik az itt lévőkkel nagyszerű csapatot alkottak. Ez az összhatás hozta meg a győzelmeket.

- Eddigi pályafutásod során volt lehetőséged más csapatokban is játszanod. Mitől volt jobb azoknál a Dunaferr?

- A szezon felénél beszéltünk erről Budavári Árpáddal, hogy nagyon jó lett volna, ha előbb összefutnak útjaink, hiszen a Dunaferr nagyon magas szakmai háttérrel, és stabil alappillérekkel rendelkezik. Biztosan kimondható, hogy Fehér Zsolt szakmaisága miatt ez a legjobb klub, ahol valaha is védtem.

- Teljesítményeddel komoly biztonságot nyújtottál a kapuban, így a fiúk nyugodtak lehettek, ha esetleg hibáztak, hiszen te a nagy bajban is hárítani tudtál.

- A teljesítményem nem lehetett volna ilyen, ha nincsenek meg hozzá a társak. A kapus önmagában kevés, hiszen ahhoz, hogy jó százalékban teljesítsen, előtte kell lennie egy olyan csapatnak, amely megkönnyíti a dolgát. Ez abban az esetben is így van, ha én hibázok, hiszen akkor kisegítenek a társak.

- Érezted, hogy feljuthattok a dobogó második fokára?

- Igen, hiszen a rájátszásban kiválóan teljesítettünk. Itt csúcsosodott ki az, hogy igazi csapatot alkotunk, melyhez hozzátartoznak vezetőink, edzőnk, és szurkolóink egyaránt. Közös munkánk eredménye alapján teljesen reális eredmény született.

Képek: DO-archív

- Milyennek látod a válogatottig eljutó fiatalok munkáját, hozzáállását?

- Nem volt egyszerű megfelelni annak a két feladatnak, hogy a klubnál és a válogatottnál is a maximumot teljesítsék, de ez számukra sikerült. Voltak olyan pillanatok a szezon közben, amikor látszott rajtuk a sorozatterhelés okozta fizikai fáradság, de eredményeink bizonyítják, meg tudták oldani feladataikat.

- Innen hogyan lehet feljebb lépni, hiszen kizárólag az a Győr előzött meg benneteket, amely gárda nyolcvan százalékban spanyol idegenlégiósokból áll. Ha az idén már egyszer sikerült, akkor jövőre többször is meg lehet őket fogni?

- Ez nagyon nehéz lesz, hiszen a Győr nagyon előttünk jár. Légiósaik által olyan minőséget képviselnek a magyar bajnokságban, amit nehéz utolérnünk, de nem lehetetlen. Sok-sok munka kell ahhoz, hogy közelítsünk hozzájuk. A jövő évben az lesz a feladatunk, hogy megtartsuk az idén elért helyezésünket.

A rovat további hírei: Sport

Három döntős hely Jakartában

Három döntős hely Jakartában

2025. okt. 21.

Székely Zója és Mayer Gréta is bejutott az egyéni összetett csütörtöki fináléjába a tornászok jakartai világbajnokságának selejtezőjéből.

DSTV: vár a ring

DSTV: vár a ring

2025. okt. 21.

Településünk széles sportági kínálatának egyik jeles szereplője a Dunai Ökölvívó Sportegyesület. Az edzők elkötelezettek a sportág népszerűsítése mellett – a fiatalok mellett gondolnak az idősebb sportolókra, s persze azokra is, akik elsősorban hobbiszinten foglalkoznának az ökölvívással. Hangkép.

Biztos VRCK-siker a nyitányon

Biztos VRCK-siker a nyitányon

2025. okt. 21.

Nem adott esélyt röplabdázóinknak a tavalyi bronzérmes Kazincbarcika a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának első fordulójában.

Újabb álom teljesül a DLSZ Arénában

Újabb álom teljesül a DLSZ Arénában

2025. okt. 20.

A tervek szerint december végéig elkészül a DLSZ Aréna új öltözőblokkja, melynek köszönhetően végre minden igényt kielégítő körülmények között sportolhatnak a városi kispályás labdarúgók.

Átrobogott a PVSK-n a dunaújvárosi gyors

Átrobogott a PVSK-n a dunaújvárosi gyors

2025. okt. 20.

Végig hatalmas fölényben játszva aratott 10-0-s sikert a PVSK elleni vasárnapi bajnokin a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata az NB II-es pontvadászatban.

Kazincbarcikán kezdi a szezont a DKSE

Kazincbarcikán kezdi a szezont a DKSE

2025. okt. 20.

A tavalyi bronzérmes Kazincbarcika otthonában vág neki a TippmixPro Férfi NBI Extraliga 2025/2026-os kiírásának a DKSE röplabda csapata hétfőn este nyolc órától.

Magabiztos DFC-siker idegenben

Magabiztos DFC-siker idegenben

2025. okt. 19.

Már az első félidőben eldöntötte a három pont sorsát a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a Szekszárd elleni bajnoki találkozón.