Futsal: bíztató jövőkép

Szárszó Lajos - 2016. június 24. 12:29

A futsal bajnokság küzdelmeit közvetlen közelről, mégis kívülről nézte két alapító tag, Facskó József és Szabó Gergely, akik az utánpótlás nevelésben dolgoznak.

Facskó József és Szabó Gergely azok közé a futsal játékosok közé tartoznak, akik ott voltak az egyesület alapításánál, majd játékosként segítették a klubot. Az idei szezontól azonban már inkább az utánpótlás nevelésben segítenek, de ott voltak a felnőtt csapat edzésein, mérkőzésein egyaránt. Velük együtt értékeltük az NB I-es szezont.

Facskó József: - A csapat fennállásának harmadik évében elérkezett arra a csúcsra, amelyet ennyi idő alatt el lehetett érni. Ez minden várakozásomat felülmúlja! Azt látjuk, hogy ennél feljebb nem tudtunk volna menni, hiszen a Győrt utolérni szinte lehetetlen, akik kiemelkednek a bajnokságból. Nagyon büszke vagyok arra, hogy most itt tartunk, és bízom abban, hogy csupán a fejlődés kezdeténél járunk.

Szabó Gergely: - Büszke vagyok arra, hogy ott lehettem a kezdetekkor, amikor sikeresen letettük az alapokat. Jó visszagondolni arra, hogy nekünk, dunaújvárosi játékosoknak mekkora szerepünk volt abban, hogy feljutottunk az első osztályba. Ahhoz azonban, hogy az együttes előrébb lépjen, kellett az a stáb és azok a játékosok, akik az új kihívásoknak meg tudtak felelni. Gondolok itt Fehér Zsolt vezetőedzőre és a válogatott futsallosokra. Ha annak idején nem is gondoltuk, hogy ekkora fejlődést fog mutatni ez a sportág, titkon azért reméltük ezt, hogy egyszer felkerülünk a dobogóra. Ehhez kellett minden olyan külső körülmény, amely ebben a munkában segített bennünket.

- Kívülről hogyan láttátok az idei szezont?

Facskó József: - Borzasztóan komoly szakmai munka mellett zajlott minden edzés, minden mérkőzés. Ennek eredménye látszott a csapat egész szezonbeli menetelésén. Fehér Zsolt irányításával kemény, egyben fizikailag és taktikailag egyaránt komoly munkát végeztek el a fiúk. Ennek alapján a két ezüstérdem megérdemelt. Véleményem szerint egy ilyen ambiciózus edzővel akár azt is el lehet érni, hogy közeledjünk ahhoz a Győrhöz, akik szinte kizárólag külföldi játékosokat alkalmaznak. Azt azonban, hogy egy év múlva hova juthatunk, azt az adott helyzet, az adott bajnokság egy-egy pillanata nagyban befolyásolhatja.

Szabó Gergely: - Azt, hogy sikerül-e megfogni a külföldiekkel megtűzdelt csapatot, csapatokat, nehéz megmondani. A nem magyar játékosok egyelőre annyival járnak előrébb nálunk, hogy már hat, nyolc éves koruk óta játsszák ezt a sportágat. Az biztos, hogy Magyarországon is vannak tehetségek nagypályás futballban és futsalban egyaránt, de el kell jutnunk odáig, hogy minél korábban, minél többen válasszák ki maguknak a futsalt. Ha úgy kerülnek a felnőtt csapathoz, hogy legalább tíz, tizenkét éve játsszák ezt a sportágat, akkor biztos vagyok abban, hogy a nemzetközi szintet el tudjuk érni.

Képek: DO-archív

- Mindkettőtök nehéz, egyben szép feladatot kapott, vagyis az utánpótlás nevelését.

Facskó József: - Ha nehezebben is, de beindultak a dolgok. Most már jó úton járunk, hiszen egyre több fiatal érdeklődik, látogatja edzéseinket. Fontos, hogy olyan példaképeket tudjunk mutatni saját csapatunkból a gyerekeknek, mint a mostaniak, hiszen a munka csak így lesz eredményes. Hiszek abban, hogy pár éven belül egy-egy fiatal ott lesz a felnőtt csapatban, és esetleg a korosztályos, majd a felnőtt válogatottban.

Szabó Gergely: - Egyetértek Facsival, hiszen amíg az első évben a tömegesítés volt az elsődleges cél, most eljutottunk odáig, hogy az utánpótlás bajnokságban végén a tavalyihoz képest előrébb végeztünk. Nemrég volt egy toborzónk, amely sikeres volt, hiszen sokan jöttek közénk. Remélem, többjüknek megtetszett a sportág, és a nyári felkészülések kezdetén viszontlátjuk őket. A jövőre tekintve bizakodó vagyok, hiszen ha ezt a szakmai munkát tudja folytatni a Dunaferr, akkor biztos vagyok abban, hogy olyan játékosokat tudunk majd kinevelni, akik pár éven belül bemutatkozhatnak a felnőtt csapatunkban.

A rovat további hírei: Sport

Közös mozgás Livi lépteiért (galériával)

Közös mozgás Livi lépteiért (galériával)

2025. ápr. 16.

Szép sikerrel, komoly érdeklődés mellett rendezték meg a Kihívás Nap idei első állomását a Móricz iskola udvarán a mögöttünk hagyott hétvégén.

Közel volt a dobogó a diákolimpián

Közel volt a dobogó a diákolimpián

2025. ápr. 15.

Jól szerepeltek, hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak a Danubius KSE tollaslabdázói a Cegléden megrendezett országos diákolimpiai fináléban.

Kohász Élet Szabó Zsolttal

Kohász Élet Szabó Zsolttal

2025. ápr. 15.

Városunk gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármestere, Szabó Zsolt volt a DKKA Kohász Élet podcastjának legutóbbi vendége.

Végül biztos siker a rangadón

Végül biztos siker a rangadón

2025. ápr. 15.

Az első és a második félidőben is egy egy-egy gólt szerezve győzte le fehérvári ellenfelét a Dunaújváros FC női labdarúgócsapata az NB II-es bajnokság hétvégi fordulójában.

Tartja első helyét a DFC

Tartja első helyét a DFC

2025. ápr. 14.

Korán kétgólos előnybe került, s végül magabiztos sikert aratott Csór elleni bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap este.

Három szettben nyert a Dág

Három szettben nyert a Dág

2025. ápr. 14.

A második és harmadik szettben nagyot küzdött, de nem tudta megakadályozni a házigazda Dág sikerét a DKSE röplabda csapata az Extraliga vasárnap esti fordulójában.

Makai Lilla hetedik lett felemáskorláton

Makai Lilla hetedik lett felemáskorláton

2025. ápr. 13.

A hetedik helyen fejezte be a felemáskorlát döntőjének küzdelmeit az eszéki világkupán a DKSE tornásza, Makai Lilla.