Közélet
DSTV: a diktatúrák áldozatai
A totalitárius rendszerek áldozataival foglalkozik a DSTV összeállítása. Az emléknap apropóján Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója beszélt a diktatúrák természetéről, és arról, hogy hazánkban két diktatúra sanyargatásait kellett elviselniük az embereknek – évtizedeken át. Hangkép.
A Római városrészben folytatódott az új rendszerű várostakarítás
Ezen a héten, illetve a hét elején a nagytakarítást illetően a Római városrészen volt a sor. Ide koncentráltak a közmunkások, az erdészek, itt járt a takarítógép, vágták a sövényeket, látható jeleket hagytak maguk után. Illetve eltűnt egy csomó szemét.
Befejezéshez közelít a csapadékvíz-elvezetési projekt Táborálláson
A Táborállás csapadékvíz-elvezetésére városunk 482 millió forint vissza nem térítendő Európai Uniós támogatást nyert; az ott lakók biztonságát és komfortját jelentős fejlesztések révén növelő projekt most a végéhez közeledik.
DSTV: tábor az evangélikus fiataloknak
A gyülekezeti élet fontos állomásáról tudósít a DSTV összeállítása. A helyi evangélikus közösség két helyszínen szervezett nyári tábort a fiataloknak a közelmúltban, tartalmas és színes programokkal. Hangkép.
Városunkban is megálltak a lovas zarándokok
A Béke téri Lajos-köveknél az elmúlt évekhez hasonlóan ismét találkoztak a mohácsi csata emléke előtt tisztelgők. A lovas zarándokokat Barta Endre alpolgármester fogadta az emlékhelyen szerdán délelőtt.
Mit hoz, mit hozhat a jövő? Terítéken a Barátság városrész...
Egy város üzemeltetése rendkívül összetett dolog, és most nem is a pénzről beszélünk. Bár kell hozzá, lehetőleg jó sok. De ez az az ágazat, amit akkor is meg kell oldani, ha éppen laposabb a pénztárca.
DSTV: új betűk a Móricz homlokzatán
Szép közösségi kezdeményezésről tudósít a DSTV összeállítása. Komoly összefogás és jelentős támogatás révén sikerült kicserélni a betűket a Móricz iskola homlokzatán a közelmúltban – az új tanévet így legalább részben megújult külsővel kezdi az intézmény. Hangkép.
Kezdődik a köztéri fasorok permetezése
Idén sem maradhat el a köztéri fasorok növényvédelmi permetezése – a feladattal megbízott cég várhatóan csütörtöktől fog neki a munkálatoknak, adta hírül a város hivatalos weboldala.
Színes, mozgalmas, kalandos Játékfesztivál (galériával)
Mesés családi Játékfesztivállal búcsúzott a nyártól az elmúlt évek szép tradícióját folytatva az Útkeresés Segítő Szolgálat. Az udvari foglalkozásokat és bemutatókat a karitatív közösségi kezdeményezés során összegyűlt tanszerek kiosztása koronázta kedden.
Lovas hagyományőrzők a Lajos-köveknél – figyelem, már ma délelőtt!
A mohácsi csatához kapcsolódó emlékhelyek sorában lévő dunaújvárosi kegyhelyet is felkeresi a hagyományőrző lovascsapat – várhatóan 10 óra körül érnek a Béke téri emlékműhöz. Mindenkit várnak!

