Közélet
Ellenőriz a NAV
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a munkaügyi hatóságokkal közösen ellenőrzi azt, hogy a munkáltatók januárban a szabályokat betartva jelentették-e be dolgozóikat. Az adóhivatal, illetve a kormányhivatalok munkaügyi szakemberei azt vizsgálják, hogy dolgozók megkapták-e a 8 százalékkal megemelt minimálbért, illetve a 12 százalékkal magasabb összegű garantált bérminimumot.
Lendületben a Modern városok program
A Modern városok program minden olyan elemének megvalósítása elindul április végéig, amelyben a kormány és az önkormányzatok akarata egyezik - mondta a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter. A miniszter beszámolt arról, hogy a 3500 milliárd forintos keretből eddig mintegy 750 milliárdot fizettek ki a városoknak.
D+ Híradó - Iskolafelújítások, előadás
Másfél milliárdos iskolafelújítás a Tankerületi Központnál, irodalmi előadás lesz a múzeumban, sima győzelem - egy csokorban a nap legfontosabb hírei a D+ TV Híradójában.
Rég látott áresés jön
Hét forinttal csökkenti a 95-ös benzin és hattal a gázolaj literenkénti árát szerdán a Mol. Ezzel a benzin átlagára literenként 357, a gázolajé 363 forintra csökken.
Választás 2018 - Küldik az értesítőket
Hétfőn kezdik kézbesíteni a 7,9 millió választópolgárnak az áprilisi országgyűlési választásról szóló értesítőt. A Nemzeti Választási Iroda névre szóló küldeményében az országgyűlési választás kitűzéséről, és arról tájékoztatja a választópolgárokat, hogy szerepelnek a névjegyzékben.
D+ Híradó - Farsangi mulatság, időjárás
Lábtoll labda versenyt rendeztek a Gárdonyiban, farsangi mulatság a nyugdíjas klubban, marad az enyhe idő - egy csokorban a nap legfontosabb hírei a D+ TV Híradójában.
A Quality a minőség garanciája
Jóban lehet jól dolgozni – magyarázza Nyakacska Zsolt, a Quality Dunaújváros Kft. ügyvezető igazgatója, ahogy körbe vezet az autószerelő szerviz műhelyein. Tisztaság, rend és rendszer fogad, sehol ledobált használt alkatrészek, olajfoltos padozat. Az ügyfélfogadóban csillog a padló, kényelmes fotelok. Dekorációként pár igényes autó kiállítva…
Érdekképviselet
A vasműs bértárgyalásokkal kapcsolatban fejtette ki álláspontját Mezei Zsolt, a DK, az MSZP és a PM országgyűlési képviselőjelöltje.
D+ Híradó - Esküvői kiállítás, migránsok
Esküvői kiállítás a Campus étteremben, migránsok a városban, második évkönyvét jelentette meg a múzeum - egy csokorban a nap legfontosabb hírei a D+ TV Híradójában.
Több az orvos, kisebb az elvándorlás
A béremelések és az orvosutánpótlást segítő ösztöndíjprogramok hatására 2010 és 2016 között 10 százalékkal nőtt a dolgozó orvosok száma Magyarországon, 40 százalékkal emelkedett a végzős orvosok száma, és 2016-ban kevesebb, mint feleannyi magyar orvos kért külföldi munkavállalási engedélyt, mint 2011-ben - nyilatkozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

