Közélet
Influenza - Járványnak nyoma sincs
Az év utolsó hetében kevesebben mentek el háziorvosukhoz influenza gyanús tünetekkel mint korábban. Ezúttal mindez Fejér megye egész területére igaznak mondható.
Hamarosan felesleges lesz a lakcímkártya?
Várhatóan a második fél évben egy sor ügyintézésnél már nem lesz szüksége lakcímkártyára annak, akinek új típusú személyi igazolványa – azaz e-kártyája – van. A személyazonosító chipjén ugyanis rögzítik majd a lakcímadatokat is - írja a Magyar Nemzet.
Már egy ükunoka is mosolyog rá
A dunaújvárosi kilencven évesek táborát erősíti immár Magyar Györgyné, akit születésnapja alkalmából Gombos István, humán ügyekért felelős alpolgármester köszöntött fel az önkormányzat nevében.
Ekkor szállítják el a kidobott fenyőfákat
Két alkalommal szállítja el januárban - 16-án és 28-án - a már kidobott karácsonyfákat a Dunanett Nonprofit Kft.
Újabb élelmiszerek áfája csökkenhet?
A friss tej, a tojás és a baromfihús áfájának csökkentése egy hosszabb folyamat, az alapvető élelmiszerek általános forgalmi adója mérséklésének része - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján.
A nap legfontosabb eseményei - D+ TV Híradó
Korszerűsített előjegyzés, győzelemmel mutatkozott be a hokisok új edzője - egy csokorban a nap legfontosabb hírei a D+ TV Híradójában.
Év végéig lehet fizetni a régi húszezresekkel
A Magyar Nemzeti Bank ez év december 31-ig meghosszabbította a 2015 előtt kibocsátott 20 ezer forintosok bevonásának határnapját, így a régi címletekkel ez év végéig lehet fizetni – hívta fel a figyelmet az MNB.
75 milliárdos fejlesztés indulhat meg az egészségügyben
Az ágazati bérfejlesztés folytatása, a gyermek sürgősségi és a pszichiátriai ellátás fejlesztése, és a gyógyszertámogatás területén lesz többek között változás idén az egészségügyben.
Új év, új benzinár
3-3 forinttal emeli a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti árát szerdán a Mol. Az emeléssel a benzin átlagára 370 forint, a gázolajé 382 forint lesz.
A nap legfontosabb eseményei - D+ TV Híradó
Fagyos idő, újévi fogadalmak, elindult a felsőoktatási felvételi eljárás, sport és jótékonyság - egy csokorban a nap legfontosabb hírei a D+ TV Híradójában.

