Közélet
Remek évet zárt a mezőgazdaság
Kiemelkedő évet zárt a magyar mezőgazdaság, a növénytermesztés rekordteljesítménye mellett, idén is folytatódik az állattenyésztés termelésének bővülése, valamint emelkedik a termelés jövedelmezősége - közölte a Földművelési Minisztérium.
Rétvári: az ország erősödését a nyugdíjasok is érezzék
A kormányzat fontos célja volt, hogy Magyarország erősödését a nyugdíjasok is érezzék - mondta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.
A Szalki-sziget lett az Év Dunai Szigete
A Dunai Szigetek blog negyedszer hirdette meg az Év Dunai Szigete szavazást, mely 2016 utolsó napján zárult és amelyet fölényes szavazati többséggel a Szalki-sziget nyert meg. Egy újabb városi összefogás sikerének lehetünk tanúi.
Az interneten is spórolhatunk idén
27-ről 18 százalékra csökkent az internet-előfizetés áfája, és ezzel egyhavi előfizetési díj spórolható meg idén - mondta Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programjáért felelős miniszterelnöki biztos.
Fontos kormányzati célok 2017-ben is!
Az adócsökkentések, a béremelések, a családok fokozottabb támogatása, valamint Európa és Magyarország biztonságának megvédése szerepel 2017 legfontosabb kormányzati céljai között - jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
Helyből több - Itt az új városi tévé, a D+ TV Dunaújváros
Új felülettel gazdagodik a Dunaújvárosi Médiaház platformja, ugyanis ma, az esti, friss Híradóval elindul kötelékünkben a D+ TV Dunaújváros adása. Modern virtuális térben készülő, FULL HD műsorok várják a kedves nézőket.
400 forintnál nem lesz drágább idén a benzin?
A kőolaj világpiaci árának stabilizálódására és literenként 400 forint alatti magyarországi üzemanyagárakra számítanak az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők az idén.
Nógrádi: Nincs tökéletes védelem
Hiába volt 25 ezer rendőr Isztambul utcáin, nem tudták megakadályozni, hogy tragédia történjen szilveszter éjjelén. Egy fegyveres támadó 39 embert ölt meg és 69 embert megsebesített egy neves isztambuli szórakozóhelyen.
Tovább csökken a bankadó
Január elsején tovább csökken a bankadó, az ágazati adó felső kulcsa 3 bázisponttal, 0,21 százalékra mérséklődik.
"Érdemes tanulnunk a kiegyezés korából"
A kiegyezés korára történő méltó emlékezés fontosságára hívta fel a figyelmet újévi köszöntőjében a köztársasági elnök. "Ma is érdemes volna egyet és mást ellesnünk ebből a korból, és útravalóul magunkkal vinni 2017-re" - mondta Áder János az Újév első perceiben a közmédiában sugárzott beszédében.

