Közélet
Pintér Tamás ül Novák Előd helyére a parlamentben?
Pintér Tamás töltheti be Novák Előd képviselői helyét az Országgyűlésben, aki júniusban mondott le parlamenti képviselői mandátumáról (miután Vona Gábor, a párt elnöke nem támogatta újraindulását az alelnöki tisztségért).
Pecázás pihenteti a vízvezeték-szerelőt
Autószerelő, szakács, cukrász, vagy pincér szeretett volna lenni Berhát László. Ám annak idején a kor divatszakmáira olyan túljelentkezés volt, mint manapság a diplomás slágerszakokra. Végül a négy felkínált lehetőség közül a központifűtés-szerelőt szakmát választotta.
Páratlan élmény volt a repülőnap
Az idén negyedik alakalommal rendezték meg a Baracs-Kisapostag repülőtéren a repülőnapot, melyen biztosan tudtak választani a programok közül a kilátogatók, hiszen amíg a levegőben tartottak a bemutatók, addig a földön akár a katonaélet szépségeivel is meg lehetett ismerkedni.
Jön a hőség, vizet osztanak majd a városban
A közelgő hőség miatt július 11-én, hétfőn és július 12-én, kedden már a délelőtti óráktól kezdődően vízosztást szervez az önkormányzat a városban.
Elszállítják a zöldhulladékot
A havi rendszerességgel, városunk hulladékkezelő cége által indított, zöldhulladék gyűjtő járatok, ingyenesen elszállítják az ingatlanokon keletkezett, minden olyan növényi törmeléket, amely kertekből, parkokból származik. Az ehhez szükséges zsákokat a hulladékkezelő társaság ügyfélszolgálatán adnak.
Nyáron támad a ROTA vírus
A ROTA vírus okozza a legtöbb kiszáradással és hányással járó betegséget a kisgyermekek és a csecsemők körében. Ez a fertőzés évszaktól független, de a nyári hónapokban sokkal több ROTA vírusos fordul elő, amely kontakt-úton, közösségben tartózkodók között bontakozik ki leginkább.
Stratégiailag fontos új üzemet adtak át Szabadegyházán
Mintegy hárommilliárd forintból épített új, takarmány pelletet előállító üzemet a Hungrana Kft., amelyet szerdán avattak a Fejér megyei Szabadegyházán.
Óriási dugók várhatók az utakon
Az előzetes információk szerint hétvégére szinte valamennyi balatoni szállást lefoglalták, emellett a napokban zajlik a Balaton Sound is, amely még a szokásosnál is nagyobb forgalmat generál majd az eddigi tapasztalatok alapján.
Írtják a szúnyogokat
A központi finanszírozású országos szúnyoggyérítési program keretében a múlt héten Békés, Tolna és Zala megyében, valamint a dunaújvárosi térségben hajtottak végre kiterjedt kezeléseket.
Játszótérrel gazdagodott az újtelepi városrész
Végre az újtelepieknek is van egy játszóterük, ahol árnyékos területen, rendezett körülmények közt érezhetik jól magukat a gyerekek.

