Kultúra
Szeptemberben rendezik a Muzsikál az erdő a Körösök völgyében programsorozatot
2020. szep. 20.
Szakvezetéses erdei sétákkal, klasszikus és népzenei koncertekkel is várja az érdeklődőket a Muzsikál az erdő a Körösök völgyében elnevezésű rendezvény Gyula térségében szeptember 25. és 27. között.
DSTV: szoborállítás a zeneiskolánál
2020. szep. 19.
Zajlanak a Sándor Frigyes Zeneiskola melletti parkba tervezett szoborcsoport előkészületi munkálatai. A kompozícióban a Vasmű úti fák közül három is helyet kap majd, emellett pedig egy lakatokkal díszített emlékművel idézik majd fel az intézmény diákjai az itt töltött időt. A DVG. Zrt. munkatársai az ehhez szükséges térrendezési, valamint betonozási és egyéb munkálatokat végzik, hogy október 1-jére, a tervezett átadásra minden készen álljon. Hangkép.
Átadták a Junior Prima díjakat
2020. szep. 19.
Tíz alkotó és művész vehette át a Junior Prima Díjat Népművészet és közművelődés kategóriában pénteken Budapesten - közölte a díjat támogató Docler csoport az MTI-vel.
Neandervölgyi ember fogát találták meg kutatók
2020. szep. 18.
A mai Olaszország területén élt egyik utolsó neandervölgyi ember fogát találták meg a kutatók az ország északkeleti részén lévő Veneto régióban.
Képzőművészet és irodalom a falakon
2020. szep. 15.
A címbe foglalt címmel nyílt kiállítás Budapesten, az Országos Idegennyelvű Könyvtárban. A tárlaton a grafikák, valamint egy kötetterv mellett írások is helyet kaptak, köztük a Dunaújváros Online főszerkesztője, Nyulasi Zsolt munkái is. A tárlat finisszázsa szerdán 18 órakor kezdődik, mindenkit várnak!
"A mi Szalki-szigetünk" – kétszázötven ajándék példányt osztottak ki
2020. szep. 15.
A mi Szalki-szigetünk című könyv írója, Éberhardt Béla, és kiadója-védnöke, Szemenyei István a Móricz Zsigmond iskolának, a Széchenyi gimnáziumnak, az Intercisa és a szalkszentmártoni múzeumnak ajánlott fel összesen 250 példányt a kiadványból.
DSTV: különleges hangzás, különleges élmény a könyvtárban
2020. szep. 14.
Nagy Ákos zeneszerző és Gyenes Zsolt médiaművész tartott közös előadást a József Attila Könyvtárban még múlt pénteken. A műsornak a "Hangzó és látható idő" címet adták. A program során – ahogyan a neve is mutatja – azt ábrázolták, hogyan fonódhatnak össze a látás és hallás során érzékelt élmények. Hangkép.
Elmarad "A kürt színei" koncert a zeneiskolában
2020. szep. 14.
Tegnap este még a hangverseny beharangozójával jöttünk, reggelre már a szomorú tény maradt: elmarad a "tanévnyitó" hangverseny a Sándor Frigyes Zeneiskolában.
Zeneiskola: "A kürt színei"
2020. szep. 13.
"Tanévnyitó" koncertre várják a komolyzene szerelmeseit a Sándor Frigyes Zeneiskolában: A kürt színei című hangverseny hétfőn délután 17 órától lesz az intézményben.
Kortárs magyar szerzők műveivel várja a gyermekeket a Manna Produkció Budán
2020. szep. 13.
Kortárs magyar szerzők műveivel várja a gyermekeket a Manna Produkció Budán, a bábelőadások után a darabokat ihlető könyvekkel és azok szerzőivel is megismerkedhetnek a nézők.