Oktatás
Táncos kavalkád, ünnepi búcsú
Rekord hosszúságú, de nem kevésbé látványos és élvezetes szalagtűző ünnepséget rendezett a Dunaferr szakközépiskola pénteken a sportcsarnokban. A műsor kezdete nem is lehetett volna más, mint egy keringő. A szalagavatókhoz képest szokatlanul bonyolult és szép koreográfiát a 12. RV1. mutatta be, majd sorban következett nyolc osztály produkciója.
Rendhagyó fizika óra az energiatakarékosságról
Mennyi vizet lehet megspórolni, ha odafigyelünk az alapvető tisztálkodási szokásokra? Melyik a leggazdaságosabb fényforrás? Hogyan változik a teljesítmény a hangerő fokozásával? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak a Széchenyi gimi kilencedikesei Gyulánszky Zsuzsanna, rendhagyó tanóráján, aki pályázatával kiérdemelte az energiakövet címet.
Változások a Diákhitelnél
Több változás is életbe lép a kormány döntése értelmében a diákhitelezésben február 1-től, így módosul a Diákhitel1 keretében felvehető legmagasabb hitelösszeg, s a kölcsönöket az eddigi 40 éves kor helyett 45 éves korig lehet kérni és folyósítani - közölte a Diákhitel Központ csütörtökön az MTI-vel.
Iskolafelújítások városszerte mintegy 800 millió forintból
Gőzerővel dolgoznak a szakemberek a Vasvári iskola energetikai felújításán, és már megkezdték a Petőfi iskola 259 millió forintos beruházását is. A Vasvári mellett a Petőfi és a Dózsa iskola energetikai felújítására is támogatást nyert az önkormányzat.
Az első fogyasztói tudatosságra nevelő iskola a megyében
Megyénkben elsőként a Dunaferr Szakgimnázium és Szakközépiskola érdemelte ki a Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola címet a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól. Az erről szóló oklevelet ma délelőtt személyesen adta át Keszthelyi Nikolett fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár Zemankó Zoltánnak, a Dunaferr iskola igazgatójának.
Mennyit ér a régi érettségi?
Hogyan kell számolni a felvételi pontokat régi típusú érettségi esetén? Hány százalékot érnek, és mi alapján kell átváltani az érdemjegyeket? 2018-as felvételin a régi típusú érettségi bizonyítvánnyal, illetve a pontszámítással kapcsolatos tudnivalókat az Eduline oktatási portál foglalta össze.
Kilencmilliós informatikai fejlesztés
A Dunaújvárosi Egyetem informatikai intézete a Hewlett Packard Enterprise – Aruba támogatásával új hálózati labort alakít ki: 20 hallgató számára 10 oktatási helyet.
Keresztféléves ponthatárok
Nyilvánosságra hozták szerdán a www.felvi.hu oldalon a keresztféléves képzés ponthatárait.
Iskolai kishírek
Szorosabb kapocs Vukovárral, a Leghosszabb Éjszaka, kultúra-verseny - iskolai kishíreink egy csokorban.
Elengedés és búcsú a szalagavatón
A Rudas iskola is megtartotta a szalagavató bálját, ami mint mindig, ezúttal is rendkívül látványosra sikeredett. Természetesen a végzősök és a táncok is szépek voltak, de a showt óriási meglepetésre az igazgató lopta el.

