Sport
A címvédő érkezik
A bajnok Győri Audi ETO KC elleni összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket ma este hat órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese. A találkozónak a vendégek az esélyesei, ám a mieink sem eleve feltartott kezekkel várják a rangadót.
Kockáztatott és kikapott a Dunaferr
Hiába vezetett még az utolsó percben is egy góllal, végül 4-3-as vereséget szenvedett a Göcsej elleni bajnoki találkozón a Dunaferr DUE Renalpin FC futsal csapata, mely ezúttal arra fázott rá, hogy mindenáron meg szerette volna nyerni a zalaegerszegi mérkőzését.
Remek nemzetközi sikerek
Törökországból, valamint Lengyelországból is remek eredményekkel, több dobogós helyezéssel térhettek haza a dunaújvárosi tradicionális íjászok.
Segíts, hogy segíthessenek!
A rászoruló gyermekek számára gyűjt adományokat kedden kettőtől hat óráig a Dunaferr SE torna szakosztálya és a Magyar Vöröskereszt.
Könnyed sikerek az utánpótlásnál
A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia junior csapata harmincnégy, míg az ifik huszonkét gólos győzelmet arattak hétvégi bajnoki találkozóikon.
Tapadna az élmezőnyre a Dunaferr
Zalaegerszegen, a hetedik helyezett Göcsej vendégeként lép pályára ma este hét órától a Dunaferr DUE Renalpin FC futsal csapata a bajnokság hetedik fordulójában.
Meghódították a Nagy Hideg-hegyet
Az ország számos egyesületének versenyzői mellett a Dunaferr SE kajak-kenu szakosztályának sportolói és edzői is részt vettek a kajak-kenu szövetség hagyományos őszi futóversenyén.
A kispályás foci nagypályás szervezője
A város sportéletének fejlesztése, sporthagyományok teremtése, emlékezetes rendezvények megálmodása és létrehozása, valamint az egészséges életmód iránt mutatott motiváló tevékenysége elismeréséül a Dunaújvárosért Díjat adományozták Tóth Imrénének.
Három bronz Seregélyesről
Eredményesen szerepeltek a szombaton megrendezett Országos Ranglista Versenyen a Danubius KSE tollaslabdázói, akik három számban is dobogóra állhattak a rangos viadalon.
Hozta a kötelezőt a DPASE
A második félidőben mutatott gólerős játékának köszönhetően megérdemelten győzött a sereghajtó Komló ellen a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata.

