Sziréna
Drog miatt keresték, sikerült elkapni
Kábítószerrel birtoklásának gyanúja miatt volt érvényben elfogatóparancs az ellen a férfi ellen, akit tegnap este kaptak el a rendőrök városunkban.
Ütötte a mentőst, most elkapták
Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint még tavaly télen egy mentőst ütött meg több alkalommal, aki szerette volna őt ellátni.
Sorozatkoccanás a Dózsán
Több autó is érintett abban a balesetben, ami a Dózsa György út-Bocskai út kereszteződésénél történt. Úgy tudjuk személyi sérülés nem történt.
Sikeres újraélesztés a Papírgyárban
A Hamburger Hungária Kft. telephelyén ma késő délután egy férfi egy konténer és egy kamion közé szorult. A sérülései miatt azonnal újra kellett éleszteni. Csapatmunka volt, a papírgyári tűzoltók és a mentők illetve a közreműködők közös sikere.
Késelésig fajuló vita Iváncsán
Egy adonyi lakos az élettársa volt férjével keveredett vitába, majd egy késsel többször megszúrta a férfit. A rendőrök elfogták az elkövetőt és őrizetbe vették.
Ittasan neki a közlekedési táblának
Tegnap délelőtt Baracson egy dunaújvárosi férfi kocsijával nekiment egy közlekedési táblának, miután elveszítette uralmát a járműve felett. Kiderült, hogy nem józanon ült a volán mögé.
Nő a CO mérgezések kockázata
Október 15-tel beköszöntött a fűtési szezon, amivel együtt megnő a szén-monoxid mérgezések veszélye is. Ezért az E.ON Hungária Zrt. a közelmúltban hárommillió forint értékben ötven darab professzionális szén-monoxid-mérő készüléket adományozott a katasztrófavédelem számára.
Temetői vandált keres a rendőrség
A dunaújvárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik abban, hogy kézre keríthessék azt a személyt, aki az Aranyvölgyi úti temetőben 39 síremléket döntött ki a helyéről az elmúlt pár nap során.
Megfújta a motort, hogy szívhasson
Az adonyi rendőrök vádemelést javasolnak egy férfi ellen, aki engedély nélkül használta alvó ismerőse motorját.
Új körzeti megbízotti iroda nyílt
Nagykarácsony község polgármestere ünnepélyes keretek között adta át az új körzeti megbízotti iroda kulcsait.

