zsarolás
Zsarolta is, fenyegette, ki is fosztotta áldozatát
2024. jan. 10.
Hamis ígéretekkel ejtett tévedésbe egy baracsi lakost egy 46 éves férfi – áldozata ingatlanának tulajdonrészét ajándékozási szerződéssel a gyermekére íratta, miközben a sértettet veréssel fenyegette meg, és anyagi bevételeitől is megfosztotta. És lehet, más ügyek is a zsaroló nevéhez köthetők, értesült a DO.
Dohányra utaztak, önbíráskodás és zsarolás miatt felelhetnek
2020. nov. 27.
Három rendbeli, csoportosan elkövetett önbíráskodás, valamint zsarolás bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a dunaújvárosi kapitányság egy 35, egy 36, valamint egy 53 éves adonyi lakossal szemben. Kacifántos történet, de itt a vége, az iratok már az ügyészségen, értesült a DO.
Letartóztatás zsarolás miatt
2019. júl. 11.
Dunaújvárosi Járási Ügyészség zsarolás bűntette miatt indítványozta annak a férfinek a letartóztatását, aki a nyomozás adatai szerint társával, 2019. július 7-én, Dunaújvárosban a sértettet erőszakkal arra kényszerítette, hogy 5.000,- Ft-ot fizessen meg nekik kártyatartozás címén.
Leborotválták a haját, ruháját szétvagdosták, megverték és kifosztották
2019. júl. 08.
Egy helyi lakos kért segítséget tegnap kora reggel az egyik szórakozóhelyről. A 27 éves férfi elmondta, hogy az éjszaka folyamán egy lakásban két személy bántalmazta őt.