Kézilabda: a hangulattal sincs baj

doszerk - 2014. október 9. 17:22

A Békéscsaba elleni magabiztos, szép siker nagyban meghatározta a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesének heti munkáját. A csapat játékosai jókedvűen, lelkesen végzik napi feladataikat, s holnap már egy edzőmérkőzésen is pályára lépnek.

Ugyan a következő bajnoki mérkőzésre még közel két hetet várni kell, nem állt meg a munka a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesénél. A Békéscsaba elleni fölényes győzelmet követően két szabadnapot kaptak a csapat tagjai, de mint azt Mátéfi Eszter vezetőedző elmondta, kedd óta ismét komoly munkával telnek mindennapjaik, hiszen van még mit csiszolni azért a csapatjátékon.

- Szerencsére remek hangulatban telnek az edzéseink, a Békéscsaba elleni szép siker láthatóan kellett az együttesnek, úgy gondolom, hogy a hétvégi találkozón olyan teljesítményt nyújtottunk végre, amibe nem nagyon lehet belekötni. Végre a saját játékunkat játszhattuk, nagyon jó volt a védekezésünk, volt tíz szerzett labdánk, sáncolásaink, s nem csak a gyors indításokból, hanem a felállt fal elleni támadójátékban is lendületesen, ötletesen, s ami még fontosabb, eredményesen tudtunk játszani. Így érthetően jobb kedvvel edzenek a játékosok, látva, hogy az eddigi kemény munkának van eredménye, s ez az egész heti programunk hangulatát nagyon pozitívan befolyásolta.


Pedig akadnak azért hiányzók jelenleg a csapatnál, ám mint együttesünk szakvezetője elmondta, ennek ellenére is igyekeznek hasznos tartalommal megtölteni a közös gyakorlásokat.
- Bulath Anita és Triscsuk Krisztina a felnőtt válogatottnál szerepel, de rajtuk kívül az utánpótlás nemzeti együttessel készülő Kemény Dórára és Ferenczy Fruzsinára sem számíthatunk a héten. Így is van azonban mit tennünk, hiszen szinten kell tartanunk az erőnlétünket, s emellett a különböző egyéi képzésekre is időt kell szakítnunk, míg holnap délután fél háromtól a Fehérvár elleni edzőmérkőzésen csiszolhatjuk a játékunkat. Jövő héttől már a válogatottak is bekapcsolódnak a közös munkába, így onnantól már teljes kerettel dolgozhatunk, s készülhetünk teljes intenzitással az Érd elleni találkozóra, ami rettentően keménynek ígérkezik.

 

 

A rovat további hírei: Sport

A címvédő ellen hangoltak a magyarok

A címvédő ellen hangoltak a magyarok

2025. júl. 10.

A szingapúri világbajnokság rajtja előtt a címvédő amerikai csapattal gyakorolt közösen a két DFVE-játékossal felálló magyar női vízilabda-válogatott.

DSTV: remek szereplés a kupadöntőben

DSTV: remek szereplés a kupadöntőben

2025. júl. 09.

Sukorón rendezték meg a kajak-kenusok Magyar Kupa döntőjét a közelmúltban és a fináléban is több DKSE-s versenyzőnek szurkolhattunk a gyermek, a kölyök és a serdülő korosztályban. A dunaújvárosi fiatalok remekül szerepeltek – a teljesítményüket Horváth Attila, a kajak-kenu szakosztály edzője értékelte. Hangkép.

Európa élmezőnyében a DKSE birkózói

Európa élmezőnyében a DKSE birkózói

2025. júl. 09.

Összességében elégedetten értékelte U20-as birkózóink Európa-bajnoki szereplését Kiss Károly, a DKSE birkózóinak edzője.

Már Szingapúrban készül a női válogatott

Már Szingapúrban készül a női válogatott

2025. júl. 08.

Megérkezett Szingapúrba, a pénteken kezdődő világbajnokság helyszínére a két DFVE-játékossal felálló magyar női vízilabda-válogatott.

Éremhalmozó delfinek

Éremhalmozó delfinek

2025. júl. 08.

Több mint harminc dobogós helyezéssel zárták a regionális Delfin Bajnokság Veszprémben megrendezett küzdelmeit a DKSE fiatal úszói.

Döntöttek a licencekről

Döntöttek a licencekről

2025. júl. 07.

A Magyar Kézilabda Szövetség első fokú döntést hozott a 2025/26-os bajnoki idényre benyújtott NB I-es és NB I/B-s klublicenc-kérelmekről.

Volt KHL-es bekk az Acélbikáknál

Volt KHL-es bekk az Acélbikáknál

2025. júl. 07.

A 29 esztendős Alekszandr Mikulovics az orosz másodosztályból érkezik a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóihoz a 2025/2026-os szezonra.