Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 28. Elemér
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Kézilabda: tesztsiker a Fehérvár ellen

Sport
kézilabda
női kézilabda
győzelem
DKKA

facebook megosztás

doszerk - 2014. okt. 10., 18:53

Tízgólos, 30-20 arányú sikerrel zárta a Fehérvár KC elleni edzőmérkőzést ma délután a DKKA felnőtt női kézilabda csapata, mely a találkozó elején magához ragadta a vezetést, s azt fokozatosan növelve aratott biztos győzelmet a mieinkhez hasonlóan tartalékos fehérváriak ellen.

A bajnoki szünetben sem pihen a DKKA női kézilabda csapata, mely ma délután a Fehérvár KC gárdáját fogadta a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A két csapat ezúttal edzőmérkőzésen mérte össze egymással erejét, de meglehetősen felforgatott felállásban, hiszen a mieinktől, illetve a fehérváriaktól is hiányoztak a válogatott játékosok sőt, a vendégek helyzetét több sérülés is nehezítette, így Bakó Botond vezetőedző egy alaposan megfiatalított formációt küldött pályára.
Ez meg is látszott az eredmény alakulásán, mivel a Kohász gárdája Ferling találataival ragadta magához a vezetést, s ugyan a fehérváriak igyekeztek szorosan a mieink nyomában loholni, nem nagyon adott esélyt számukra együttesünk, mely a kissé kapkodó játékot hozó első felvonásban szinte végig tartotta két-háromfás előnyét. A játékrész hajrájában kicsit pontosabbá vált a Mátéfi-csapat, így a szünetre 15-11-es előnnyel vonulhattak Azariék. A térfélcserét követően sem sokat változott a játék képe, mindkét vezetőedző sok cserével igyekezett frissíteni csapatán, de a második felvonás utolsó negyed órája már egyértelműen a mieinkről szólt, akik sorozatban szerzett találataiknak köszönhetően végül 30-20-ra nyerték a barátságos hangulatú összecsapást

DKKA – Fehérvár KC
30-20
(15-11)
A DKKA gólszerzői: Ferling 7, Hosszu 6, Takács D. 5, Kamper 3, Takács B. 3, Azari 2, Rádl 1, Vincze 1, Berta 1, Khouiled 1.

A rovat további hírei: Sport

Pontokkal kezdenék a karácsonyt

Pontokkal kezdenék a karácsonyt

2024. dec. 22.

Kőkemény hatvan perc vár a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóira a Debrecen elleni hazai összecsapáson ma délután öt órától.

DSTV: Aikido Dunaújvárosban

DSTV: Aikido Dunaújvárosban

2024. dec. 21.

Az elmúlt években többször is említettük már, hogy egészen szerteágazó településünk sportági kínálata. Aki nem szeretne versenyezni, mégis egy küzdősport mellett döntene, választhatja akár az aikidot is Imrei Tibor vezetésével. Hangkép.

Meccs a sírból

Meccs a sírból

2024. dec. 21.

Háromgólos hátrányból fordítva, egy utolsó másodperces találattal aratott 4-3-as győzelmet a címvédő Brassó ellen a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata pénteken este.

Nemzetek Csatája a sportcsarnokban

Nemzetek Csatája a sportcsarnokban

2024. dec. 20.

Tizenöt mérkőzés vár a küzdősportok szerelmeseire a Nemzetek Csatája elnevezésű gálán a Dunaújvárosi Sportcsarnokban szombaton este hat órától.

Együtt ünnepelték a sportsikereket (galériával)

Együtt ünnepelték a sportsikereket (galériával)

2024. dec. 20.

A 2024-es esztendőben kiemelkedően teljesítő dunaújvárosi sportolókat köszöntötte városunk vezetése a Városháza "C" szárnya dísztermében csütörtökön délután. Volt kit, volt mit ünnepelni!

A címvédőt fogadják a Bikák

A címvédőt fogadják a Bikák

2024. dec. 20.

Az idén egyszer már legyőzött Brassó lesz a Dunaújvárosi Acélbikák csapatának vendége az Erste Liga újabb fordulójában ma este fél héttől.

Gól nélkül nehéz

Gól nélkül nehéz

2024. dec. 19.

Hiába küzdött nagyot, nem sikerült betalálnia, így kétgólos vereséggel tért haza a Ferencváros otthonából a DAB jégkorong csapata az Erste Liga szerda esti fordulójában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: értékelés az Acélbikáknál

  2. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

  3. Ingyen megtekinthetők a DKKA hazai mérkőzései

  4. Foglalkoztatási kerekasztalt szerveztek

  5. Horrorfilm-antológia, országos díszbemutató a Kultik Moziban

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: értékelés az Acélbikáknál

DSTV: értékelés az Acélbikáknál

Embedded thumbnail for DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

Embedded thumbnail for DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  3. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  4. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  5. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 8. szám - 2026.02.27.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő