Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 16. Henrietta
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Zöld rendelő: óriási előrelépés

Közélet
önkormányzat
takarítás

facebook megosztás

doszerk - 2014. okt. 09., 09:11

Újabb patkányirtási akcióra került sor tegnap a zöld SZTK-ban, ahol a 25-30 ládát és patkánycsapdát helyeztek ki az irtást végző cég szakemberei. Emellett sikerült elérni azt is, hogy több év elteltével végre nekiláthassanak a szebb napokat is megélt épület kitakarításának.

Újabb patkányirtási akciót tartott Iván László, a 6-os körzet képviselőjelöltje a zöld SZTK-ban. Ezúttal nem csak az épületen kívül rakhattak le csapdákat a kártékony rágcsálók ellen, hanem az épületen belül is.

– Elhatároztam, hogy megpróbálok tenni az ügy érdekében. Nem egyszerű feladat, hiszen eladták, magánkézbe került. Sokszor jártam az önkormányzatnál, a jegyző asszonnyal kerestük a jogi megoldásokat, hogyan tudnánk egyáltalán bejutni az épületbe. Most a kisebbségi tulajdonosok révén sikerül bejutnunk, így az épületen belül helyezünk ki csapdákat a patkánykolóniák ellen, de a kitakarításra nincs felhatalmazásunk – mondta Iván László. Hozzátette, a kisebbségi tulajdonosok beleegyeztek abba is, hogy megvásárolná a részüket az önkormányzat.

Áldatlan állapotok!

A többségi tulajdonos viszont olyan magas összegért adná el a részét, amelynek kapcsán az önkormányzat azt vállalta fel, hogy megkezdi a tárgyalásokat, a közgyűlés elé viszik. – Azt szeretnénk elérni, hogy legalább biztonságosan lezárjuk az épületet, hogy ne mászkáljanak itt a gyerekek, és senki se, amíg ilyen embertelen állapotok vannak– hangsúlyozta a képviselőjelölt.

Az egykor szebb napokat is megélt rendelőben rendkívüli állapotok uralkodnak a mai napig, a törött berendezések, a hatalmas szemétkupac miatt szó szerint egy lépést is alig lehetett tenni. Nem csak a látvány elkeserítő, a törmelékek közt szanaszét lévő zárójelentések, betegkartonok, hanem a bűz, a mocsok, a fertőzésveszély, egy ilyen hely a patkánykolóniák melegágya lehet. A helyszínen volt Csabina Elek, a rágcsálóirtást végző Roxin Kft. ügyvezetője is, és 25-30 ládát, patkánycsapdát helyeztek el az épületben. Csabina Elek elmondta, az eddigi tapasztalatok, ellenőrzések alkalmával látható, hogy jelentősen csökkent a patkányok száma, ám még mindig megbújnak a rendelőben, amik aztán a városrészben portyáznak. Ekkor azonban a helyszínre érkezett Rabovszky György, az épület többségi tulajdonosának, a Pentinvest Kft. ügyvezetője. Egyfajta vita alakult ki arról, hogy mit keresnek az épületben, illetve, miért nem valósult még meg többszöri hatósági felszólításra a rendrakás vagy akár az épület biztonsági lezárása.

Esélyt a rendre! (Képek: Médiaház)

Akkor szóban megegyeztek, hogy a többségi tulajdonos engedélyt ad arra, hogy kitakarítsa az önkormányzat az épületet. Iván László elmondta, a jegyzőnél folytatták a megbeszélést, és megkapták az írásos engedélyt is. – Ez hatalmas előrelépés a zöld SZTK-ügyében. Kezünkbe került a nyilatkozat, az engedély, s mindez nulla forintjába került az önkormányzatnak. Innentől már közgyűlés dönthet a kitakarítás folyamatáról. Remélem, a lakók is megkönnyebbülnek, hogy végre rendet tesznek ebben az épületben – mondta Iván László, aki három hónap alatt érte el ezt az eredményt. – Képviselőjelöltként indulok a körzetben. A lakókkal beszélve, ez volt az egyik legfontosabb problémájuk, amire évek óta várják a megoldást. Most egyről a kettőre jutottunk, folytatni kell tovább, hogy végleg pont kerüljön az ügy végére – tette hozzá Iván László.

 

A rovat további hírei: Közélet

Madárcsicsergős program az arborétumban

Madárcsicsergős program az arborétumban

2025. máj. 19.

Folytatódott a kedvelt hagyomány a Baracsi úti Arborétumban – ismét kisdiákok gyűltek össze madárgyűrűzésre. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai okították a BIROK Szabó Magda Tagintézmények csemetéit arról, hogy miért is fontos a folyamat.

 Újra fáklyás-lámpás, meghitt búcsú a várostól – jó szerencsét, végzős hallgatók! (galériával)

Újra fáklyás-lámpás, meghitt búcsú a várostól – jó szerencsét, végzős hallgatók! (galériával)

2025. máj. 16.

Mint minden esztendőben, úgy idén is a Szalamander városjárásával, vagyis lámpás-fáklyás felvonulással búcsúztak a végzős hallgatók – a Dunaújvárosi Egyetem selmeci hagyományőrzői ismét méltó módon köszöntek el az alma matertől és a várostól csütörtökön este. 

Újra teljes útzár a Pentele hídon – most szombattól

Újra teljes útzár a Pentele hídon – most szombattól

2025. máj. 16.

A szombati munkanapra tekintettel módosítottak a teljes útzár időzítésén az MKIF szakemberei: szombaton 17 órától kell Földvár felé kerülniük a közlekedőknek. Várhatóan vasárnap estig.

Plusz pénz jut az intézményeknek

Plusz pénz jut az intézményeknek

2025. máj. 15.

A közgyűlés csütörtöki nyílt ülése elején Pintér Tamás polgármester átadta az idei évi Dunaújváros Ifjúságáért díjat Kovács István görögkatolikus parókusnak, majd 26 témát tárgyalt a testület nyílt ülésen, egyet pedig zárt ajtók mögött.

Dunaújvárosi Estek: folytatás Vályi Istvánnal

Dunaújvárosi Estek: folytatás Vályi Istvánnal

2025. máj. 15.

A népszerű autós újságíró, műsorvezető lesz a Dunaújvárosi Estek sorozatának következő vendége: az érdeklődőket a Városháza "C" szárnya házasságkötő termében várják – figyelem, rendhagyó időpontban, pénteken délután! Meghívó.

Kovács István érdemelte a Dunaújváros Ifjúságáért díjat

Kovács István érdemelte a Dunaújváros Ifjúságáért díjat

2025. máj. 15.

A térség görögkatolikus parókusa, a Dunaújvárosi Görögkatolikus Egyházközség vezetője, Kovács István a közgyűlés előtt vehette át az elismerést Pintér Tamás polgármestertől. Méltatás.

Két keréken Dunaújváros – százak tekertek a 39. Bringatúra közösségi programján (galériával)

Két keréken Dunaújváros – százak tekertek a 39. Bringatúra közösségi programján (galériával)

2025. máj. 14.

Pazar időjárás, vidám hangulat és remek közösségépítő sportesemény – ismét sokan vettek részt a már hagyományos bringatúrán múlt szombaton délelőtt. A kezdeményezés már a 39. alkalmat számolta – kisebbek és nagyobbak is százával pattantak kerékpárra, hogy letekerjék a 30 kilométeres távot.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Örömfotós várostárlat a könyvtárban

  2. Maradtak a negyedik helyen a fiatalok

  3. Izgalmas, jó meccseket játszottak

  4. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

  5. Záporokkal éri el térségünket a hidegfront

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Embedded thumbnail for "Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

"Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

Embedded thumbnail for DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. FitCity Dunaújváros: a testi és lelki egészségért (galériával)

  4. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  5. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő