Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 21. Benedek
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Asztalitenisz: három siker a hétvégén

Sport
asztalitenisz
DASE
bajnokság
győzelem

facebook megosztás

spigott - 2014. nov. 24., 17:18

A másod- és harmadosztályban is könnyű sikereknek örülhettek hétvégén a DASE asztaliteniszezői, akik emellett a megyei bajnokságban sem találtak legyőzőre, de itt azért már meg kellett izzadniuk a sikerért.

A csapat fennállása óta először látogatott el Zalakomáromba a DASE első együttese az NB II-es bajnokság hétvégi fordulójában. A dunaújvárosiak nem bizonyultak udvarias vendégeknek, mert alapos verésben részesítették ellenfelüket: a párosok megnyerését követően Furka Attila is győzelemmel kezdett, s ekkor már sejthető volt, hogy ezúttal nem terem babér a vendéglátóknak. A párharc eredménye végül 4-14-lett a mieink javára úgy, hogy Bihercz Tamás négy, Nemes Szilárd és Hanák Tamás három-három, míg Furka Attila két győzelemmel járult hozzá a magabiztos siker eléréséhez.
Eközben a DASE második együttese a Kodolányi gárdáját látta vendégül az NB III-as bajnokság nyolcadik játéknapján. Ezen az összecsapáson még nagyobb volt a mieink fölénye, hiszen a négy-négy győzelmet arató Mizsei Máté és Mizsei Tamás vezérletével 16-2-re nyertek a hazaiak úgy, hogy rajtuk kívül Farkas László és Kada István is három sikernek örülhetett, ráadásul a párosok (Mizsei-Mizsei, Farkas-Kutschi) sem hibáztak. A Dunaújvárosi Asztalitenisz SE harmadik együttese a Fejér Megyei Bajnokságban lépett asztalhoz, ezúttal idegenben a Csór ellen, s szoros csatában, 10-8-as sikernek örülhetett, melyből a Bodó-Hertelendy páros mellett Bodó László, Szabó László és Hertelendy Amadó is három egyéni győzelemmel vette ki a részét.

A rovat további hírei: Sport

Megyei riválisa ellen játszik a Kohász

2026. jan. 30.

Az Alba Fehérvár KC elleni mérkőzéssel folytatja a bajnoki csatározásokat a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata ma este hat órától.

DSTV: játékkal emlékeztek a focisták

2026. jan. 29.

A helyi labdarúgás kiemelkedő alakja, Formaggini Károly emléke előtt tisztelgett a Dunaújváros FC labdarúgó csapata legutóbbi emléktornájával. A mögöttünk hagyott hétvégén nyolc csapat lépett pályára – a döntőben a DFC 3:0-ra kapott ki a Hegyvidék csapatától, így a hazaiak szépen csillogó ezüsttel zárták az emléktornát. Hangkép.

Szolnoki öröm a hétközi fordulóban

2026. jan. 29.

A szettsiker összejött, de pontszerzésnek nem örülhettek a DKSE röplabdázói a Szolnok elleni összecsapáson a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának újabb fordulójában.

Vereséggel zárta az Erste Ligát a DAB

2026. jan. 29.

A mérkőzés nagy részében veszélyesebben játszó BJA HC háromgólos győzelmet aratott a tartalékos Acélbikák ellen az Erste Liga alapszakaszának utolsó fordulójában.

DSTV: röplabdás évnyitó a Campusban

2026. jan. 28.

A Campus Étteremben tartotta meg hagyományos évnyitó ünnepségét a DSE Röplabda Akadémia a közelmúltban. Az évértékelővel egybekötött rendezvényen a DSTV kamerája is ott volt. Hangkép.

Szolnokra látogatnak a röplabdázók

2026. jan. 28.

A tabellán tizenkettedik Szolnok vendégeként lép pályára a DKSE röplabda csapata a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának újabb fordulójában ma este nyolc órától.

A BJA otthonában zárjak az Erste Ligát a DAB

2026. jan. 28.

A Vasas Jégcentrumban, a BJA HC elleni összecsapással fejezi be az Erste Liga 2025/2026-os szezonjának küzdelmeit a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Fontos pontokra hajt a DFC

  2. Idegenben zárja az alapszakaszt a DKSE

  3. ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

  4. Babaaltatás a nagy melegben – tippek a nyugodt alváshoz kánikula idején

  5. Idegenben szerepel a DKKA

Videók

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Embedded thumbnail for DSTV: ismerkedős napok

DSTV: ismerkedős napok

Embedded thumbnail for Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  5. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő