Kézilabda: tovább a kupában
Kisebb hullámvölgyekkel, de megérdemelten győzött Békéscsabán a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese. Mátéfi Eszter csapata szinte végig vezetett, s bár a hajrá azért nem volt sima, végül 26-24-es sikerrel lépett tovább a Magyar Kupa következő fordulójába.
24-26 (11-15)
A DKKA gólszerzői: Triscsuk 9, Ferling 5, Vincze 3, Takács D. 2, Takács B. 2, Kamper 2, Bulath 1, Rádl 1, Azari 1.
A Kohász szakvezetőjének szavait maximálisan alá is támasztották az első félidő történései, hiszen hiába kezdett jobban és gólerősebben együttesünk, s vezetett már az ötödik percben két góllal (3-5), a vendéglátók egyáltalán nem adták meg magukat sőt, Rádl kiállítása alatt nem csak kiegyenlítettek, hanem miután kiegészült együttesünk, még a vezetést is sikerült átvenniük (8-7). A hazaiak feltámadását szerencsére a legjobb módszerrel akasztotta meg a Kohász, mely keményített védekezésén, s Triscsuk góljaival ismét magához ragadta az előnyt, így a 24. percben már három góllal állt jobban ellenfelénél a Mátéfi-csapat (9-12). Együttesünk a játékrész hajrájában sem engedte közelebb ellenfelét, s Takács Bianka, valamint Ferling találataival végül négyfás előnyből várhatta a folytatást (11-15).
A rovat további hírei: Sport
Sárbogárdi továbbjutás a kupában
2025. máj. 02.
Becsülettel küzdöttek a dunaújvárosi fiatalok, de egy jól eltalált lövésnek köszönhetően a Sárbogárd jutott be a Fejér Vármegyei Kupa fináléjába.
DSTV: eredményes szezon után
2025. máj. 01.
Már az első szezonjában is szép sikereket könyvelhetett el a Pentele Asztalitenisz Sportegyesület. Az I-es csapat végig magabiztos teljesítményt nyújtva nyerte meg az NB II küzdelmeit s jutott magasabb osztályba, míg a II-es csapat ezüstérmes lett az NB III-ban, ezzel pedig a következő szezont már az NB II-ben kezdi majd meg a csapat. Hangkép.
Két nap alatt két rangadó
2025. máj. 01.
A Fejér Vármegyei Kupában és a bajnokságban is a Sárbogárd csapatát látják vendégül a Dunaújváros FC labdarúgói ma, illetve szombaton.
Sikerrel zárták a felsőházat a serdülők
2025. ápr. 30.
A DFVE serdülő leány vízilabda csapata simán nyert, az ifjúságiak nagy fordítás után szenvedtek vereséget a KSI SE elleni korosztályos bajnokin.
Parádés szezont zárt a Pentele ASE
2025. ápr. 30.
A Pentele ASE asztaliteniszezőinek első és második számú együttese is egy osztállyal feljebb folytatja a bajnoki küzdelmeket, de az egyesület vezetése nem csak az eredményekre lehetett büszke a 2024/2025-ös szezon végén.
DSTV: sportos múltidézés
2025. ápr. 29.
Sporttörténelmi előadás-sorozatot hívott életre az Intercisa Múzeum. Ennek első állomása a motorcsónakversenyzés sikeres és szép múltját idézte meg – elsőként Andics József és Dr. Sándor Péter közreműködésével. Hangkép.
Nagyot léptek az Európa-bajnokság felé
2025. ápr. 29.
A DKSE birkózói közül Nyikos Veronika a második, Pupp Viktória a negyedik helyen végzett a fővárosban megrendezett Baracsi Imre Emlékversenyen.