Carissa Kupa: nyolcadszor is Karmacsi!
A Karmacsi Autó FC sikerével ért véget a háromnapos Carissa Kupa kispályás labdarúgó viadal a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Az országos szintű, s egyben jótékony célú rendezvényen több mint egymillió forint gyűlt össze a megvásárolni kívánt életmentő készülékre is.
Harminckét együttes részvételével rendezték meg január 2. és 4. között a XIII. Carissa Kupa kispályás labdarúgó viadalt a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Az országos jelentőségű viadal pénteken délután, a csoportküzdelmekkel vette kezdetét, ahol egészen szombat estig gyűrték egymást a csapatok azért, hogy biztosítsák helyüket a legjobb tizenhat között, az egyenes kieséses rendszert hozó küzdelemben.
Ismét Karmacsi-siker
A megéretés első szakasza hozta az előzetes elvárásokat, hiszen az előzetesen esélyesnek vélt csapatok igazolták a papírformát, így ők a sportcsarnok nagytermében folytathatták a küzdelmeket a Carissa Kupa megnyeréséért, míg a csoportok harmadik helyezettjei a vigaszági Zeus Kupáért meccseltek egymással a röplabda teremben. Ahogy várható volt, az aranyéremért folytatott csatározások színvonalas, többé-kevésbé izgalmas és kemény meccseket hoztak, s a hazai szurkolók legnagyobb örömére a legjobb négy közé jutás után eldőlt, hogy idén is dunaújvárosi csapat nyeri a háromnapos viadalsorozatot.
Az elődöntők és a helyosztók között több gálamérkőzésre is sor került, hiszen előbb a DPASE és a Holler UFC U9-es csapatai tartottak bemutatót tudásukból, majd a Parlament válogatott mérte össze erejét a dunaújvárosi rendvédelmisekkel egy gálameccshez képest szikrázóan kemény összecsapáson, melynek végén 1-1-es eredményt mutatott az eredményjelző. Szintén hatalmas ováció fogadta freestyle világbajnokunkat, Szász Kittit, aki a döntő előtt szórakoztatta akrobatikus mutatványaival a sportcsarnok lelátóján helyet foglalókat.
A Carissa Kupa helyosztóin viszont elmaradtak a szoros csaták, mert a bronzmérkőzésen a Dunaferr Vasas már az első félidőben háromgólos előnyt szerzett a Háromkirályok ellen, s végül 3-0-s vezetését megőrizve szerezte meg a torna harmadik helyét. A torna idei döntőjét a tavalyi második Karmacsi Autó FC, valamint a GBB KFT. együttesei játszották egymással, s bár a meccs elején úgy tűnt, hogy utóbbiak meg tudják nehezíteni a rekordbajnok dolgát, végül itt is igazolódott a papírforma. A Karmacsi gárdája ugyanis korán előnybe került, majd innentől kezdve végig irányította a találkozót, s az első félidő végén, valamint a második elején szerzett újabb góljaival végleg el is döntötte a finálét, melyet végül 3-0 arányban nyert meg, így a XIII. Carissa Kupán immáron nyolcadik alkalommal örülhetett az aranyérem megszerzésének.
Minden célt elértek
Az idei Carissa Kupa azonban nem csak a játékról és küzdelemről, hanem a jótékonykodásról is szólt, hiszen az elmúlt évekhez hasonlóan ismét egy nemes célért szerveztek gyűjtést a torna rendezői, akik ezúttal egy defibrillátor megvásárlásához igyekeztek segítséget nyújtani.
A nemes kezdeményezés mellé ezúttal is rengetegen odaálltak, az önkormányzat és a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség mellett számtalan cég és magánszemély is adakozott, s a szintén jótékony céllal árult tombolából befolyt összeggel együtt összesen egymillió-háromszázhétezer (!) forintot tudtak átadni a szervezők Cserna Gábor polgármesternek a torna végén. A végig remek hangulatú viadal végén a szervezők, valamint a résztvevő csapatok is elégedetten vonhattak mérleget, mert az idei viadal is hozta azt a színvonalat, ami miatt immáron országos szinten is elismerően szólnak a kispályás labdarúgó viadalok egyik legjelentősebb rendezvényéről. A folytatás természetesen garantált, egy év múlva újra találkozunk.
Elégedettségi mutatók
Fáradtan, de elégedetten és jókedvűen értékelt a háromnapos torna végén Petrás Gábor főszervező is, aki minden szempontból sikeresnek ítélte a XIII. Carissa Kupa küzdelmeit.
- Nagy felelősség egy ilyen volumenű torna megrendezése, de úgy érzem, hogy ezúttal is jól vizsgáztunk, s minden résztvevő elégedetten térhet haza ma este. A legjobb tizenhat közé bejutott csapatok az országos elitet képviselték, s a Karmacsi Autó győzelme egyáltalán nem volt meglepetés, hiszen évek óta remek csapatot alkotnak, egyáltalán nem véletlen, hogy immáron nyolcadik alkalommal hódították el a tornagyőzelemért járó serleget.
Ahogy várható volt, a hangulat a mai zárónapon volt a legjobb, de ez érthető is, hiszen a gyermekek gálameccse, valamint a Parlament válogatott és a rendvédelmi csapat összecsapása is remek reklámja volt a sportnak. Rendkívül nagy élmény volt megtekinteni Szász Kitti fellépését, hiszen az ő személyében egy olyan kiválóság lépett fel a sportcsarnokban, akire joggal lehet büszke minden magyar ember. Jótékonysági akciónk idén is hatalmas sikert hozott, még mi sem reménykedtünk abban, hogy ekkora összeget tudunk összegyűjteni, de ezúttal is bebizonyosodott, hogy a nemes cél érdekében komoly összefogásra vagyunk képesek. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki csak egy kicsit is hozzájárult ahhoz, hogy ismét egy sikeres tornát rendezhessünk.
A XIII. Carissa Kupa helyosztói:
Dunaferr Vasas – Háromkirályok FC 3-0 (bronzmérkőzés)
Karmacsi Autó FC – GBB KFT. 3-0 (döntő)
A XIII. Carissa Kupa végeredménye: 1. Karmacsi Autó FC, 2. GBB KFT., 3. Dunaferr Vasas, 4. Háromkirályok FC.
A rovat további hírei: Sport
Volt KHL-es bekk az Acélbikáknál
2025. júl. 07.
A 29 esztendős Alekszandr Mikulovics az orosz másodosztályból érkezik a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóihoz a 2025/2026-os szezonra.
Végleges a vb-csapat
2025. júl. 06.
A DKSE tizenkilenc esztendős úszója, Kovács-Seres Hunor tartalékként utazhat el a szingapúri világbajnokságra.
Pupp Viktória is lemaradt a dobogóról
2025. júl. 05.
Nem sikerült érmet szereznie, de összességében jól szerepelt Pupp Viktória az Olaszországban megrendezett U20-as birkózó Európa-bajnokságon.
DSTV: Hajdu Jonatán már újra munkában
2025. júl. 04.
Szép teljesítménnyel, negyedik hellyel zárta a racicei kajak-kenu Eb-t Hajdu Jonatán. A versenyző teljesítményét Molnár Gergely edző is értékelte, míg Motyovszki Mátyás a város nevében köszöntötte a sportolót. Hangkép.
Lemaradt a dobogóról Nyikos Veronika
2025. júl. 04.
Negyedik helyen végzett Nyikos Veronika a olaszországi U20-as birkózó Európa-bajnokságon, melyen Pupp Viktória a bronzéremért küzdhet meg ma este.
Bronzérmes a magyar csapat
2025. júl. 04.
Óriási küzdelemben aratott egygólos győzelmet az olaszok ellen, s ezzel a harmadik helyen végzett az isztambuli Európa-bajnokságon az U16-os magyar női vízilabda válogatott.
DSTV: maga mögött hagyta az utánpótlás éveket
2025. júl. 03.
A közelmúltban is remekül szerepelt a DKSE tehetséges úszója, Kovács-Seres Hunor. A fiatal tehetség lezárt egy korszakot a pályafutásában – maga mögött hagyja az ifjúsági éveket, s megmérette magát a felnőttek között is.