Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 28. Elemér
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Ezért nincs koripálya a Városháza téren

Közélet
jégpálya
városháza
Dunaújváros

facebook megosztás

doszerk - 2015. feb. 10., 13:30

Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése az elmúlt év decemberében fogadta el azt a határozatot, mely egy jégpálya kialakítását célozta meg a Városháza téren azzal a céllal, hogy a városban élők a téli hónapokban hódolhassanak a korcsolyázás örömeinek.

Mint arról korábban említést tettünk, a kivitelezés tervezésekor olyan nem várt műszaki feltételek láttak napvilágot, melyre korábban nem számíthatott önkormányzatunk a határozat elfogadásakor, azaz a döntés megszületésekor. Ezek többek között egy plusz kiszolgáló épületet, ivóvíz bekötését és szennyvízelvezetés megvalósítását is jelentik.

Hivatalunk megvizsgálta a Polgármesteri Hivatal "A" szárny mögötti parkolót, hogy a víz- és szennyvízhálózat nyomvonala merre húzódik. Megközelítően 50 méteres körzetben mindkét közmű található, melyre csatlakozni lehetne, azonban a Városháza tér Uniós pályázati forrásból valósult meg, így a legközelebbi víz- és szennyvízhálózatra csatlakozni nem lehet, mivel 5 éves fenntartási kötelezettségünk van, így bontást nem végezhetünk, ezért messzebbről a Széchenyi park túloldaláról mind burkolt felület, mind zöldterület bontásával tudnánk kiépíteni (előzetes felmérés alapján).

Elsőként a csatlakozások kiépítését kellene megtervezni, majd engedélyezésre benyújtani a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi  Felügyelőségéhez, miközben a területet átszelő egyéb közművekkel is az egyeztetés megtörténne (E.ON - áram, gáz; Invitel, DIGI - optikai  kábel). A tervezés várhatóan az egy hónapot nem haladná meg, az engedélyezési eljárás minimum 1 hónap és csak ezután jöhetne a kivitelezés, illetve önkormányzati részről a fedezet biztosítása (várhatóan 1 millió Ft-ot meghaladó költségek: tervezési, engedélyezési díjak, valamint a kivitelezés).

Mindennek fényében hosszas egyeztetés és a szakemberek segítő szándéka ellenére sem valósulhatott meg a decemberi és a januári hónapban a jégpálya felállítása, ennek okán pedig olyan időbeli és technikai csúszással kell számolnia hivatalunknak, mely már irrelevánssá teszi ennek idei évi megvalósítását.

Ugyanakkor önkormányzatunk folytatja a kivitelező vállalkozóval az egyeztetéseket, a közgyűlés a leszűrt tapasztalatokat és az esetleges többletköltségeket mérlegelve pedig dönthet egy jövőbeli megvalósítás lehetőségéről.

Forrás: Önkormányzati Sajtószővívő

A rovat további hírei: Közélet

Béla bácsi boldog 90. születésnapja

Béla bácsi boldog 90. születésnapja

2023. már. 13.

Folytatódott a szép kort megélt polgárok köszöntése városunkban: Barta Endre alpolgármester és Szántó Péter önkormányzati képviselő Kalán Bélát látogatta meg otthonában.

Újra összeült az idősügyi kerekasztal

Újra összeült az idősügyi kerekasztal

2023. már. 11.

A nagyobb nyugdíjas szervezetek képviselőit és a városalapítók egyesületének vezetőit fogadta a héten a Városházán Pintér Tamás polgármester és Barta Endre humán alpolgármester. 

Kerékpáros fejlesztések: végre startolt a közbeszerzési eljárás

Kerékpáros fejlesztések: végre startolt a közbeszerzési eljárás

2023. már. 10.

Már befejezett munka után küszöbön a másik – a stratégiai cél az egész várost (és a kistérséget) behálózó kerékpárút-hálózat kialakítása.

Lakáspiaci pangással kezdődött az idei év

Lakáspiaci pangással kezdődött az idei év

2023. már. 10.

Az első hónapok trendjei és az elmúlt év fontos tényei országos viszonylatban, helyi kitekintéssel – elemzés a Creditline szakértőinek közreműködésével.

Rezsitámogatással segíti az önkormányzat az időskorúakat

Rezsitámogatással segíti az önkormányzat az időskorúakat

2023. már. 09.

Új támogatási forma bevezetéséről döntöttek a képviselők a legutóbbi közgyűlésen – Időskorúak rezsitámogatása elnevezéssel a városvezetés javaslata nyomán.

Ketten ünnepelték kerek évfordulójukat

Ketten ünnepelték kerek évfordulójukat

2023. már. 09.

Két 90 éves szépkorút ünnepelt a város vezetése: Mess Istvánt és László Jánost a jeles alkalomból Barta Endre alpolgármester és Szántó Péter önkormányzati képviselő köszöntötték családjuk körében.

"... köszönöm, hogy vannak nekünk!"

"... köszönöm, hogy vannak nekünk!"

2023. már. 08.

Mi más következhetne most, a nőnap kora délelőttjén?! Köszöntő, Pintér Tamás vendégposztja.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Nem volt esély a TFSE otthonában

  2. Hazai pályán folytatja a bajnokságot a DKKA

  3. Illusztris díszvendég a filmbemutatón

  4. Egyszerű átalakítások, amelyekkel fokokat nyerhetsz a lakótérben

  5. A fővárosba látogat a DKSE

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a tisztább közterületekért

DSTV: a tisztább közterületekért

Embedded thumbnail for DSTV: értékelés az Acélbikáknál

DSTV: értékelés az Acélbikáknál

Embedded thumbnail for DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

Top hírek

  1. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  2. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  3. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

  4. Horrorfilm-antológia, országos díszbemutató a Kultik Moziban

  5. Semmi sem stimmelt a megállított kocsival

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 8. szám - 2026.02.27.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő