Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 23. Viktória
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Vízilabda: Győzelem a rangadón

Sport
vízilabda
DFVE
BVSC
Dunaújváros
győzelem
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2015. feb. 28., 18:23

Rangadónak indult, sima lett a vége: 11-6-os, tükörsima győzelmet aratott a BVSC elleni összecsapáson a DFVE női vízilabda csapata a Fabó Éva sportuszodában ma délután. Együttesünk végig remekül összpontosított középszakasz rangadóján, s még ilyen arányban is megérdemelten nyert.

Igazi rangadóra készülődött ma délután a DFVE női vízilabda csapata, mely a Fabó Éva Sportuszodában látta vendégül a BVSC együttesét. Komoly csatát várt az összecsapástól a hazaiak szakvezetője, Mihók Attila is, aki elmondta, hogy a remélt sikerhez védekezésben és támadásban is remekül kell teljesítenie tanítványainak.
Akik meg is fogadták szakvezetőjük intelmeit, s kiválóan álltak bele a meccsbe, melynek első negyede a megbízható, kemény dunaújvárosi védekezésről, s a pontos támadójátékról szólt. Két-két kivédekezett támadást követően ugyanis Szilágyi Dorottya nyitotta meg a hazai találatok sorát a 3. percben, melyet Brávik akciógólja követett, s mikor egy szerzett labdával Horváth Brigitta is sikerrel vitt végig egy megúszást, már időt is kellett kérnie a fővárosiaknak (3-0).

Ez sem sokat segített azonban a vendégeken, mert együttesünk a második negyedben is elszántan, nagy odafigyeléssel játszott: Garda védhetetlen büntetője, majd Horváth akcióból elért találata után már 5-0-s hazai előnyt mutatott az eredményjelző.
A vendégek ekkor tudtak csak először betalálni Kasó Orsolya kapujába, de hiába jöttek fel kétszer is három találatra, a menet hajrája újra a főiskolásoké volt, akik 7-3-as előnnyel vonulhattak a nagyszünetre. Az összecsapás a harmadik felvonásban dőlt el végleg, mikor a mieink újabb három alkalommal vették be ellenfelük kapuját úgy, hogy a BVSC mindössze egyszer mattolta a dunaújvárosi védelmet, így az utolsó negyed előtt már csak a DFVE győzelmének mértéke lehetett kérdéses (10-4).

A mérkőzés hajrájában nagyon taktikusan játszott a Mihók-csapat, semmi kockázatot nem vállaltak a házigazdák, s bár ezt a játékrészt végül 2-1-re a vendégek nyerték, a DFVE győzelmét végül megnehezíteni sem tudta a fővárosi egylet (11-6). A szép sikernek köszönhetően már hat pontra meglépett mai ellenfelétől a dunaújvárosi alakulat, mely továbbra is nagy harcban a biztos elődöntős helyezést érő második pozícióért.

DFVE – BVSC
11-6
(3-0, 4-3, 3-1, 1-2)
DFVE: Kasó, Szilágyi 1, Menczinger, Gurisatti 3, Horváth 3, Slagter, Garda 1. Csere: Barna (kapus), Vályi V., Brávik F. 2, Mchunu, Vályi F. 1. Vezetőedző: Mihók Attila.

BVSC: Doroszlai, Farkas, Takács 1, Illés 3, Leimeter 2, Kele, Gyöngyössy. Csere: Varga, Tamás, Dauda, Máté. Vezetőedző: Petrovics Mátyás.

A rovat további hírei: Sport

Futsal Eb-pótselejtező - A magyar válogatott kijutott az Európa-bajnokságra

Futsal Eb-pótselejtező - A magyar válogatott kijutott az Európa-bajnokságra

2025. szep. 25.

A magyar férfi futsalválogatott kijutott a jövő évi Európa-bajnokságra, mivel a múlt csütörtöki 3-2-es győzelem után a pótselejtező szerdai visszavágóján 2-2-es döntetlent játszott Románia vendégeként Craiovában.

BL-selejtező az uszodában

BL-selejtező az uszodában

2025. szep. 25.

A Fabó Éva Sportuszodában rendezik meg a női vízilabda Bajnokok Ligája két selejtezőcsoportjának mérkőzéseit péntektől vasárnapig, s a megméretésen a DFVE együttes is medencébe ugrik.

Öt dunaújvárosi érem a tanév első döntőjében

Öt dunaújvárosi érem a tanév első döntőjében

2025. szep. 24.

Remekül szerepeltek korosztályos birkózóink a Csongrádon megrendezett országos diákolimpiai fináléban a mögöttünk hagyott hétvégén.

DSTV: sporttörténelem a múzeumban

DSTV: sporttörténelem a múzeumban

2025. szep. 24.

Folytatódott a Sporttörténelmi Előadássorozat az Intercisa Múzeumban. A legutóbbi vendég Szabó József "Dzsoni" volt – a város sportmúltjáról, jelenéről és jövőjéről beszélgettek Farkas Lajos történésszel, a múzeum igazgatójával. Hangkép.

Már csak ketten hibátlanok

Már csak ketten hibátlanok

2025. szep. 24.

Három fordulón vannak túl a csapatok a városi kispályás labdarúgó bajnokság első osztályában, ahol már  csak a Karmacsi Autó FC és a BKSZ-2316 együttese nem veszített pontot.

Felemás kezdés a bajnokságban

Felemás kezdés a bajnokságban

2025. szep. 23.

A DFVE ifjúsági csapata kikapott, a serdülők viszont már három győzelemnek is örülhettek női vízilabdázók korosztályos bajnokságában.

DSTV: mozgásban tartanak

DSTV: mozgásban tartanak

2025. szep. 23.

Városunkban nagy hagyománya van a sportnak és a különböző közösségi rendezvényeknek. Nagyszabású programsorozattal mozgatná meg önkormányzatunk a város lakosságát, s a sportos közösségi esemény első állomására sem kell már sokat várni, derült ki a Szalki-szigeten megtartott sajtótájékoztatón. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  2. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  3. Hatékony kéztörlés a munkahelyeken

  4. Focival készültek az ünnepekre

  5. DSTV: jótékonyság a Restiben

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: jótékonyság a Restiben

DSTV: jótékonyság a Restiben

Embedded thumbnail for A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

Embedded thumbnail for DKIK: új titkár az iparkamaránál

DKIK: új titkár az iparkamaránál

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Hármas karambol, útlezárás a 6-oson

  3. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  4. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  5. Rablás miatt tartóztatták le a buszmegállók üvegtörőjét

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő