2014 - Dzsudzsák lőtte az év gólját

doszerk - 2015. március 25. 21:41

Dzsudzsák Balázsnak a románok elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen szabadrúgásból szerzett egyenlítő találatát választották a 2014-es év magyar góljának.

"Nyilasi Tibornak is köszönöm az elismerést, mert a válogatott összetartáson ő tanácsolta, hogy távolabbról fussak neki a labdának. Nagy szükségünk volt a pontszerzésre a legnagyobb riválisunk otthonában" - emlékezett vissza a Dinamo Moszkva szélsője a FourFourTwo magazin ötödik születésnapi díszvacsoráján.

Dzsudzsák a kvalifikációs sorozat második meccsén, Bukarestben a 82. percben állította be a végeredményt, amikor 25 méterről a jobb sarokba lőtt. 

A második helyen Gera Zoltán zárt, a finnek elleni Eb-selejtezőn szerzett, győzelmet érő (1-0) fejesgóljával, harmadik pedig Sallai Roland, a Puskás Akadémia U17-es játékosa lett, aki Athénban a Panathinaikosz korosztályos csapata ellen lőtt szépségdíjas gólt.

Szöllősi György, a FourFourTwo főszerkesztője és Bodnár Zalán, a magazin honlapjának főszerkesztője emlékeztettek rá, hogy 2011 őszén a nemzetközi szövetség (FIFA) Puskás-díjának mintájára találták ki ezt az elismerést. A magazin szakmai stábja tíz olyan gólt választott ki, amely Magyarországon esett, vagy külföldön magyar játékos szerezte, majd a Nyilasi Tibor vezette, tíztagú szakmai zsűri állította fel a végső sorrendet. A kezdeményezést felkarolva az angol szerkesztőség küldte a trófeát, melyet korábban Frőhlich Roland, Huszti Szabolcs és Gera nyert meg.

A fennállásának ötödik évfordulóját ünneplő magyar FourFourTwo díszvendége Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke volt, aki elárulta, tudta, hogy kritikák kereszttüzébe kerül MLSZ-elnökként, de ez nem zavarja, mert aki strandra megy, tudja, hogy lefröcskölhetik, nagy zaj lesz és akár meglophatják, ezért pedig nem hibáztathat senkit.

"Minden szebbnek fog látszani, ha a válogatott kijut a franciaországi Eb-re" - mondta köszöntőjében az európai szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságába kedden beválasztott sportvezető.

Az ünnepségen a FourFourTwo magazin angol főszerkesztőségének nevében bejelentették, hogy meghosszabbítják a magyarországi licencet, mert a 17-ből az egyik legsikeresebbnek tartják az itteni lapot.

Forrás,fotó:MTI

A rovat további hírei: Sport

DSTV: jó úton haladnak

DSTV: jó úton haladnak

2025. okt. 24.

Már látható eredménye is van a DLSZ Aréna fejlesztésének, jól haladnak az építési munkálatok. A szövetségnek nemsokára egy hatalmas álma valósul meg, s mi lehetőséget kaptunk arra, hogy újra és újra bemutathassuk az oda vezető utat. Hangkép.

Újabb erdélyi túrán az Acélbikák

Újabb erdélyi túrán az Acélbikák

2025. okt. 24.

A tabella második helyén álló Brassó otthonában folytatják szereplésüket az Erste Liga alapszakaszában a DAB jégkorongozói ma este fél hattól.

Egyéni összetettben döntőztek a tornászok

Egyéni összetettben döntőztek a tornászok

2025. okt. 23.

Tizennyolcadik helyen végzett a jakartai tornász világbajnokság egyéni összetett fináléjában a DKSE kiválósága, Mayer Gréta.

Hozták a kötelezőt vízilabdázóink

Hozták a kötelezőt vízilabdázóink

2025. okt. 23.

Felemás játékkal, de magabiztos győzelemmel tartotta itthon a három pontot a Győr elleni bajnokin a DFVE női vízilabda csapata szerdán este.

Újabb dupla siker

Újabb dupla siker

2025. okt. 22.

A DFVE serdülő és ifjúsági vízilabdázói is magabiztos győzelemmel zárták a Tatabánya-Semmelweis OSC elleni mérkőzésüket a korosztályos bajnokságok legutóbbi fordulójában.

Elismerték a világbajnokságok dunaújvárosi hőseit

Elismerték a világbajnokságok dunaújvárosi hőseit

2025. okt. 22.

A Gurics György Birkózó Centrumban köszöntötte a közelmúltban véget ért világbajnokságokon szereplő dunaújvárosi birkózókat Barta Endre alpolgármester.

Három döntős hely Jakartában

Három döntős hely Jakartában

2025. okt. 21.

Székely Zója és Mayer Gréta is bejutott az egyéni összetett csütörtöki fináléjába a tornászok jakartai világbajnokságának selejtezőjéből.