Röplabda: meccs a sírból

spigott - 2015. március 1. 18:14

Kétszettes hátrányból felállva aratott rendkívül fontos győzelmet a Szolnok elleni bajnoki mérkőzésen a Dunaferr SE röplabda csapata ma délután.

A bajnoki alapszakasz utolsó előtti fordulójában lépett pályára ma délután Szolnokon a Dunaferr SE röplabda csapata. Tomanóczy Tibor tanítványai számára létfontosságú volt a győzelem megszerzése az összecsapáson, hiszen együttesünk éppen a szolnokiakkal vív óriási harcot a legjobb nyolc közé jutásért.

Egy sima és egy szoros hazai szett

Ehhez képest rettentően beragadt az első szett rajtjánál a fiatal dunaújvárosi alakulat, mely 1-1-nél volt utoljára látótávolságon belül a házigazdákhoz, akik egymás után használták ki a mieink hibáit, így az első technikai szünetnél már 8-2-es hazai vezetést mutatott az eredményjelző. A folytatás sem alakult szebben, mert együttesünk továbbra is képtelen volt átjátszani a szolnoki falat, így a második szünetnél már 16-7-re vezetett az ellenfél, mely innentől kezdve biztosan tartotta előnyét, s fájóan simán, 25-16-ra húzta be a nyitó játszmát, a nagyon sok hibával játszó Dunaferr ellen.

A második felvonásra egy sokkal összeszedettebb Dunaferr futott ki a pályára, s ez nem csak a játékon, hanem az eredmény alakulásán is meglátszott. Tar és Kun ütései sok gondot okoztak a vendéglátóknak, akik csak futottak az eredmény után, s 5-11-nél nem gondoltuk, hogy szoros les a folytatás. Márpedig az lett, köszönhetően annak, hogy a hazaiak is feljavultak, pontról pontra csökkentették hátrányukat, s hiába kért időt Tomanóczy Tibor, 15-15-él ismét egál volt az állás. Szerencsére tudott újítani csapatunk, de hiába léptek meg ismét hárommal Kalmárék, 23-22-nél már a hazaiak álltak közelebb a sikerhez. A véghajrá hatalmas csatát hozott, melyben sokáig felváltva szerezték pontjaikat a felek, ám 29-28-nál támadást rontott a piros-fehér alakult, ami sajnos ismét a Szolnok javára döntötte el a játszmát (30-28).

Így is parádés siker

A balszerencsésen elveszített második játszma csak rövid időre szegte kedvét a mieinknek, így két szolnoki ponttal kezdődött a harmadik szett, de ezt követően újra a Kholmannék vették át az irányítást, s szépen lassan növelték előnyüket úgy, hogy a játszma első technikai szüneténél kettő, míg a másodiknál már négy pont volt az előnyük (12-16). A szolnokiak persze nem adták fel, s ahogy a második szettben, úgy ezúttal is megkezdték a felzárkózást, igaz ehhez kellett az is, hogy nyitásokat, s biztosnak tűnő támadásokat rontson a Dunaferr, így 19-19-nél ismét kezdődhetett minden elölről. Úgy tűnt, hogy 21-20-nál ismét saját kezébe veszi a meccset a szolnoki egylet, de a Dunaferr hatalmasat küzdött, fordított, s Tar, valamint Kun és Hatvany pontjaival végül 25-22-re szépíteni tudott.
A negyedik felvonás elején sajnos nem tudott élni kisebb lélektani előnyével együttesünk, mely ismét alaposan beragadt a rajtnál, de 5-1-es hazai vezetés után is talpra állt, s a játszma első szüneténél már egy ponttal vezetett (7-8). A folytatásban fej-fej mellett haladt a két gárda, s bár a vendéglátók több alkalommal is elléptek két-három ponttal, Tomanóczy Tibor tanítványai nem adták fel, 18-15-ről fordítottak, s ahogy a harmadik etapot, úgy ezt is 25-22-re nyerték meg.

Jöhetett tehát a mindent eldöntő ötödik játék, melyben nagyon sokáig felváltva szerezték pontjaikat a csapatok, s bár rendre a szolnokiaknál volt az előny, a Dunaferr fiataljai 6-6-ig folyamatosan egyenlítettek, majd a vezetést is átvették, így ők értek kétfás előnnyel a technikai szünethez (6-8). A folytatás is szépen alakult, mert Kholmann ütése és blokkja után időt kellett kérnie a vendéglátóknak (8-12), akiken ez sem segített, mert Tar és Hatvany pontjaival végleg lezárta a meccset a Dunaferr (10-15), mely iszonyatosan mélyről jött vissza a meccsbe, s győzelmének köszönhetően továbbra is van esélye a legjobb nyolc közé jutásra.

Szolnok – Dunaferr SE
2-3
(16, 28, -22, -22, -10)
Dunaferr SE: Kholmann, Kun, Hatvany Zs., Stefanovics, Kalmár, Tar, Sárik (liberó). Csere: Kiss, Bohnicsek, Guzmics. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor.

A rovat további hírei: Sport

Játékkal emlékeztek egykori társukra a dartsosok

Játékkal emlékeztek egykori társukra a dartsosok

2025. dec. 01.

Jó hangulatban, óriási létszám mellett rendezte meg a III. Győri Tamás Páros Emlékversenyt a Dunaújvárosi Darts Club a mögöttünk hagyott hétvégén.

Itthon bizonyíthattak a tollaslabdázók

Itthon bizonyíthattak a tollaslabdázók

2025. dec. 01.

Jól szerepeltek a Danubius KSE tollaslabdázói a Szent Pantaleimon iskola tornatermében megrendezett hétvégi házibajnokságon.

Ezúttal az Újpest örülhetett

Ezúttal az Újpest örülhetett

2025. dec. 01.

Nagyon nem működött Acélbikáink védekezése és helyzetkihasználása és ezt könyörtelenül kihasználta az UTE, amely a végéig kilenc gólt szerezve ütötte ki hokisainkat az Erste Ligában.

Nem volt esély a MEAFC ellen

Nem volt esély a MEAFC ellen

2025. nov. 30.

Csak a második szettben tudta megnehezíteni a vendég MEAFC dolgát a DKSE röplabda csapata a TippmixPro Férfi NBI Extraliga szombat esti fordulójában.

Irán fölényes legyőzésével középdöntős a magyar válogatott

Irán fölényes legyőzésével középdöntős a magyar válogatott

2025. nov. 30.

Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott 47-13-ra legyőzte Iránt szombaton a csoportkör második fordulójában, ezzel középdöntőbe jutott a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságon.

Elmaradt a bravúr Görögországban

Elmaradt a bravúr Görögországban

2025. nov. 30.

A hazai pálya minden előnyét élvező Olimpiakosz magabiztos győzelmet aratott a DFVE női vízilabdázói ellen a Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában.

DSTV: régiós edzés az uszodában

DSTV: régiós edzés az uszodában

2025. nov. 29.

Régiós edzés tartottak a Fabó Éva Sportuszodában november 22-én. A régió legjobb utánpótlás versenyzőinek szerveztek száraz, illetve medencés edzést, melyen dr. Egressy János, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi docense, valamint Selmeci Attila, a Magyar Úszó Szövetség szakmai alelnöke, Milák Kristóf volt edzője igyekezett átadni tudását a fiataloknak. Hangkép.