Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 23. Viktória
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Vízilabda: két sima, egy fordított

Sport
vízilabda
DFVE
utánpótlás
bajnokság
Dunaújváros

facebook megosztás

spigott - 2015. már. 30., 16:18

A DFVE ifjúsági és serdülő együttese kiütéses győzelemnek örülhetett a hétvégén, míg a gyermek csapat sima vereséget szenvedett a legutóbbi bajnoki fordulóban.

A DFVE három utánpótlás együttese is medencébe ugrott hétvégén saját korosztálya bajnoki küzdelmeiben. A legkönnyebb feladat az idei szezonban még veretlen ifjúsági együttesre várt, mely az utolsó előtti helyen álló ASI gárdáját fogadta a Fabó Éva Sportuszodában. Zsámbok Lili csapata hozta is a kötelezőt, hiszen kiütéses, 32-4-es győzelmet aratott úgy, hogy Gurisatti Gréta kilenc, Szilágyi Dorottya nyolc, míg Horváth Brigitta hét alkalommal talált az ellenfél kapujába.

A Brávik Fruzsina edzette serdülők sem néztek különösebben nehéz mérkőzés elé a nem túl erős Fehérvár Póló SE ellen, s ahogy az várható is volt, a dunaújvárosiak alaposan megszórták megyei riválisukat. Együttesünk huszonöt alkalommal mattolta vetélytársát, ráadásul úgy, hogy a védekezésre is odafigyelt, így a fehérváriak mindössze egyetlen egyszer örülhettek gólnak (25-1). A két fölényes győzelem mellé akadt egy hasonlóan sima vereség is sajnos, ugyanis a gyermek bajnokság felsőházában a DFVE együttese Tatabányára látogatott, ahol 18-2-es vereséget szenvedett, így továbbra is az utolsó előtti helyen áll a rájátszás küzdelmeiben.

Eredmények, gólszerzők:

Ifjúságiak
DFVE – ASI DSE 32-4
(9-1, 8-1, 9-0, 6-2)
Gólszerzőink: Gurisatti 9, Szilágyi 8, Horváth 7, Huszti 6, Czindrich 1, Fülöp 1.

Serdülők
DFVE – Fehérvár Póló SE 25-1
(7-1, 3-0, 10-0, 5-0)
Gólszerzőink: Brezovszki 5, Fazekas 5, Vályi V. 4, Mchunu 3, Fülöp 3, Ferrari 3, Velics 1, Pál 1.

Gyermek bajnokság
Tatabánya – DFVE 18-2
(4-0, 7-1, 4-1, 3-0)
Gólszerzőink: Fülöp 1, Pál 1.

A rovat további hírei: Sport

Újabb erdélyi túrán az Acélbikák

Újabb erdélyi túrán az Acélbikák

2025. okt. 24.

A tabella második helyén álló Brassó otthonában folytatják szereplésüket az Erste Liga alapszakaszában a DAB jégkorongozói ma este fél hattól.

Egyéni összetettben döntőztek a tornászok

Egyéni összetettben döntőztek a tornászok

2025. okt. 23.

Tizennyolcadik helyen végzett a jakartai tornász világbajnokság egyéni összetett fináléjában a DKSE kiválósága, Mayer Gréta.

Hozták a kötelezőt vízilabdázóink

Hozták a kötelezőt vízilabdázóink

2025. okt. 23.

Felemás játékkal, de magabiztos győzelemmel tartotta itthon a három pontot a Győr elleni bajnokin a DFVE női vízilabda csapata szerdán este.

Újabb dupla siker

Újabb dupla siker

2025. okt. 22.

A DFVE serdülő és ifjúsági vízilabdázói is magabiztos győzelemmel zárták a Tatabánya-Semmelweis OSC elleni mérkőzésüket a korosztályos bajnokságok legutóbbi fordulójában.

Elismerték a világbajnokságok dunaújvárosi hőseit

Elismerték a világbajnokságok dunaújvárosi hőseit

2025. okt. 22.

A Gurics György Birkózó Centrumban köszöntötte a közelmúltban véget ért világbajnokságokon szereplő dunaújvárosi birkózókat Barta Endre alpolgármester.

Három döntős hely Jakartában

Három döntős hely Jakartában

2025. okt. 21.

Székely Zója és Mayer Gréta is bejutott az egyéni összetett csütörtöki fináléjába a tornászok jakartai világbajnokságának selejtezőjéből.

DSTV: vár a ring

DSTV: vár a ring

2025. okt. 21.

Településünk széles sportági kínálatának egyik jeles szereplője a Dunai Ökölvívó Sportegyesület. Az edzők elkötelezettek a sportág népszerűsítése mellett – a fiatalok mellett gondolnak az idősebb sportolókra, s persze azokra is, akik elsősorban hobbiszinten foglalkoznának az ökölvívással. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  2. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  3. Hatékony kéztörlés a munkahelyeken

  4. Focival készültek az ünnepekre

  5. DSTV: jótékonyság a Restiben

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: jótékonyság a Restiben

DSTV: jótékonyság a Restiben

Embedded thumbnail for A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

Embedded thumbnail for DKIK: új titkár az iparkamaránál

DKIK: új titkár az iparkamaránál

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Hármas karambol, útlezárás a 6-oson

  3. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  4. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  5. Rablás miatt tartóztatták le a buszmegállók üvegtörőjét

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő