Amikor azt kérdeztem tőle Rácalmáson, a szülői házban, hol lakik, szerényen mondta: „Szerte a világban, Fehérvár, Rácalmás, Dunaújváros”, aztán nevettünk a boldogságtól, mert a krakkói diadal után még sok boldog emlékezés vár Rajna Miklósra, a magyar jégkorong válogatott kapusára.
Miklós egyébként roppant szerényen meséli első dunaújvárosi találkozását a jéggel:
A tévében mondta Kercsó Árpi bácsi, hogy bárki, akinek kedve van, menjen a jégre nyugodtan, próbálja ki a jégcsarnokot. Apuval mentünk ki, aztán megragadtam a jégpályán. Először korcsolyázni tanultunk, ami akkoriban széktologatással kezdődött, aztán koszorúzás, alapok. Egy edzésen, amikor az akkori idősebb generációval együtt voltunk (akkor még nem volt külön jégedzés, hanem egyik korosztály az egyik harmadban, másik a másikban tolta), s pont a Hetényi Zoli, meg az Agárdi Ákos voltak kapusok, betegek lettek, én meg beálltam a kapuba játékos szerelésbe. Akkor mondta Váradi Csabi bácsi és Kercsó, hogy maradjak a kapuban, mert úgy látták, hogy lehet hozzá érzékem.
Azóta egy híján húsz év telt el, ma pedig méltán krakkói hősökként beszélhetünk rólatok
Fenomenális érzés volt a szurkolóktól a stábig, a csapatig mindenki olyan összhangban volt egymással, amire még nem volt példa. Voltam már világbajnokságon, de ez a brigád magasan a legösszetartóbb, s tudtunk egymásért küzdeni.
A kazahok ellen nem védtél
Behívott az edző, közölte, hogy szeretné, ha a fontosabb meccseken védenék. Szó volt arról, hogy a szezonban nem védtem sokat a Fehérvárban, s azt mondta, ha tudná, hogy sorozatterhelésben bírom, akkor mindet védhettem volna. Egyet választott, az a kazahok elleni derbi volt. Az utolsó négy nap, három meccsel fizikálisan is megterhelő egy kapusnak, de az igazi nagy terheket mentálisan kell elviselni a kapuban. Az utolsó meccset nézve is jól játszottunk, jól védekeztünk, de egyetlen hiba sem csúszhatott be sehol, mert mint látható volt az első góltól már döntő erejű lehet minden mozzanat.
Többünkben meghűlt a vér lengyelek ellen, amikor bennakadt a botod a hálóban! Te meg csak nézted tovább a korongot
Előfordul. A kapusok egy nagyobb "bunkót" készítenek a bot végére azért, hogy amikor kiszúrunk, ne essen ki a kezünkből. Ez olyan szerencsétlenül akadt a hálóba, hogy nem tudtam kiszedni. Nyilván odanézni sem tudtam, megoldani meg pláne nem, mert a korongra kellett koncentrálnom. Aztán Vas Marci úgy kiszedte a hálóból, hogy az a bunkó ott is maradt, beesett a kapuba, majd botot cseréltem.
Ki szurkol neked a legjobban?
Mindenképpen az édesanyám, aztán édesapám, meg a nagyszüleim. Folyamatosan követnek minden eseményt és hírt, boldog vagyok, hogy örömet okoztam nekik ezzel a világbajnoksággal. Amikor hazajövök, hát, az elmondhatatlan, mindenben segítenek. Fehérvárról hazahozom a ruháimat, édesanyám kimossa, elkészíti a kedvenc ételemet, a mustáros-mézes párizsis csirkemellet. Külön öröm, hogy Krakkóba el tudtak jönni szurkolni, nekik is nagyon nagy boldogság volt és persze nekem is.
Mi játszódik le benned, amikor hazajössz a szülői házba?
Most hazajőve nagyon nagy volt látni az arcukon, hogy büszkék rám, örülnek a sikernek. És hogy ezt megoszthatom velük, ennél nagyobb boldogság nincsen a világon.
Azért a szapporói, még aktív hokisok sem hagytak nyugodni?
Mondták, hogy az egy teljesen más generáció volt, akik tíz éven keresztül együtt játszottak minden vébén, mert nem volt olyan merítési lehetőség sem, hogy bármelyiküket kicserélhették volna. Ez ma már nem így van. A két csapatban talán az hasonlít legjobban, hogy egy nagy család voltunk, egymásért küzdve. Azt is mondták, azért is volt jó ez az új siker, mert Szapporóban nem tudták ennyi magyarral megosztani a boldogságot.
Tokaji?
Székesfehérváron a szárazöltözőben egymás mellett ülünk, most is rengeteget beszélgettünk. Ő is támogatott lelkileg, hogy mentálisan kész legyek a meccseken. Chernomaz úr vicces volt, mert az egész kezdetekor összehívott bennünket, kapusokat. Bencének is, nekem is azt mondta, azért küzdjünk, hogy melyikünk legyen az elsőszámú, de Zoli is egészséges, jó, ha ott van. Amikor befejeztük, mondtam, hogy köszönöm, mire ő annyit mondott, majd én akarom neked megköszönni, ha vége lesz a vébének. Most pedig mondta, hogy na, erről beszéltem, s ezt is várta.
A buszon hazafelé, sporttársaival már arról beszélgettek, hogy mi kell majd ahhoz, hogy maradandót alkossanak Moszkvában is. Meg alázatról, pontosságról, késéseket kizáró edzéskezdésről, stílusról és felfogásról. Azok az országok, akikkel találkoznak majd lényegesen több pályával, utánpótlással, magasan kvalifikált edzőkkel rendelkeznek. A jelenlegi 16 hokiország tucatjával ontja a tehetségeket, s akár egy korosztályból is rengeteg kiugró játékosuk akad. Ők ezerből választhatnak, mi jobb esetben is csak ötvenből. Szurkoljunk nekik, hogy meg tudják csinálni!
