Újra kidőlt fák, kicsavart vezetékek és lesodort cserepek okoztak gondot. Kedden ugyanis hidegfront érte el hazánkat, amely Dunaújvárosban is felhőszakadást és viharos szelet okozott. Az egy káresetre jutó átlagos kárérték ilyenkor általában 80.000 forint körül alakul.
A szélvihar és ami utána maradt - mit lép a biztosító?
A rovat további hírei: Közélet
Jelentősen emelkedett az újrahasznosított hulladék mértéke
Tavaly jelentősen emelkedett Magyarországon a hulladék újrahasznosításának mértéke és csökkent az egy főre jutó hulladéktermelés - jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.
Érseki szentelés a görögkatolikus templomban (galériával)
Ünnepélyes keretek között, Kocsis Fülöp, a hajdúdorogi főegyházmegye érseke templomszentelő miséjével koronázva vehette birtokba új templomát vasárnap a dunaújvárosi görögkatolikus gyülekezet. A biztonsági, egészségvédelmi előírások miatt a hívek egy része a szabadtéri LED-falon követhette az eseményeket.
Kelta mollban szól az ajándék Handpan
Különleges hangszerrel gyarapodott az értelmi és halmozottan sérült emberek és családjaik "Mindannyian Mások Vagyunk" Egyesületének eszközparkja: a különleges hangolású Handpan nevű instrumentumot adományként kapta a szervezet. Az átadás-átvételt az MMK-ban rendezték a közelmúltban, bemutató és gyakorlás kíséretében!
Medvét láttak Miskolcon
Medvét észleltek a miskolci önkormányzati rendészet kamerái vasárnap hajnalban, a rendészek értesítették a rendőrséget, az önkormányzat pedig haladéktalanul felveszi a kapcsolatot a Bükki Nemzeti Park, valamint a Vadaspark szakembereivel - közölte a polgármesteri hivatal az MTI-vel.
Török hódoltság-korabeli éremleletet találtak Simontornyán
A török hódoltság kezdetén elrejtett éremleletet találtak Simontornyán, a több mint ezerhatszáz darabos kincs nagy hányada ezüstérme, de vannak köztük Hunyadi Mátyás és Szapolyai János által veretett aranyforint is.
"Az első év a kármentésről szólt…"
Eredményesnek tartja az elmúlt egy év munkáját, és példásnak a több pártból verbuvált képviselők szövetségét, nyilatkozta Szabó Zsolt, a "Rajta, Újváros!" Egyesület frakcióvezetője. A legfontosabb, hogy sikerült talpon maradnia a városnak, állította. Interjú.
DSTV: templomszentelésre készül a görögkatolikus gyülekezet
A dunaújvárosi görögkatolikus templom szentelését tartják október 18-án, vasárnap. Az eseményen Kocsis Fülöp, a hajdúdorogi főegyházmegye érseke mond misét. Mivel az épületbe csak korlátozott számban engedhetik be a híveket, az udvaron egy LED falon is követhetik majd a rendezvényt az érdeklődők. Hangkép az utolsó simításokról.

